Ugrás a tartalomra

Libri Trend: Kortalan mesék

 

Libri Trend

Kortalan mesék

Mit szeretünk olvasni? Hogyan alakulnak a sikerlisták? Mik az új témák? Ugyanaz népszerű a magyar olvasók körében, mint nemzetközi viszonylatban? Mit olvassunk, ha jót akarunk olvasni? A Libri Trendben minden érdekességet körüljárunk, ami a könyves világban történik.

 

Idén is átadták a legjobb gyerek- és ifjúsági könyvek díjait. A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum immár harmadik éve osztja ki az elismeréseket, öt kategóriában, egy független szakmai zsűri döntése alapján, hagyományosan az Ünnepi Könyvhéten. A gyerekkönyvírói, ifjúsági írói, illusztrátori, műfordítói, valamint a kiadóknak járó innovációs kategóriában közel száz könyvet neveztek a 2017-es megjelenések közül. A Szívünk rajta gyerekkönyvajánló program felnőttekből és gyerekekből álló független zsűrije segítségével szintén három éve választja ki azokat a gyerekkönyveket, amiket elolvasásra, sőt felolvasásra ajánl. Mert mesét olvasni és felolvasni is jó, már-már elengedhetetlenül fontos. A gyerekeknek azért, mert számukra ez a visszatérő program segít ellazulni és feldolgozni a napközben történteket, jobban megismerik így a világot és könnyebben eligazodnak benne. A meseolvasás emellett a szülőknek is segítséget nyújt abban, hogy a gyerekekkel egymásra hangolódhassanak, hogy egy rövid időre kizökkenjenek a napi rutinból, hogy felidézhessék a gyerekkori meseemlékeiket, és így együtt élje át a család a mesék nyújtotta varázslatos élményeket.

A júliusi Libri Trendben a két kezdeményezés kiemelt könyveiből szemezgettünk.

 

Gimesi Dóra: A Macskaherceg kilencedik élete

Próza és líra, vidámság és keserűség, szerelem és halál táncol egymással Gimesi Dóra tavalyi mesekönyvének lapjain. A vélemények megoszlanak arról, hogy valóban gyerekeknek szól-e ez a két varázslatos történet, illetve, hogy nincsenek-e túl mélyen átitatva az elmúlás melankóliájával, hogy nem a sors furcsa fintorait látjuk-e élesen visszatükröződni  bennük. A döntést, hogy maga olvassa el, vagy gyerekeinek olvassa fel esti meseként, minden szülőnek magának kell eldöntenie, minden esetre a könyv azt a trendet látszik erősíteni, miszerint a gyerekkönyvek már nem félnek nehéz témákkal koránt megismertetni a kicsiket. Gimesi Dóra az Ünnepi Könyvhéten átvehette az év gyerekkönyvírója díjat.

https://www.libri.hu/konyv/gimesi_dora.a-macskaherceg-kilencedik-elete.html

 

Sepsi László: Ördögcsapás

Az Ördögcsapás nem mindennapi ifjúsági regény. A cselekmény nem egy középiskola padjai között elsuttogott pletykák hálójából vagy egy kamasz reménytelennek tűnő szerelmétől indul. A történet 17 éves főhőseit a kamaszkor nehézségei közül annyi ifjúsági könyvvel ellentétben nemcsak belső frusztrációk és komplexusok hátráltatják, hanem maga a társadalmi környezet (Gyíklapaj, a fiktív vidéki városka) zárja a kilátástalanság börtönébe őket. Isznak és videojátékokkal játszanak, hogy elmeneküljenek szürke hétköznapjaikból. Aztán amikor egy idegen feltűnése kiutat kínál számukra a városból, rá kell döbbenniük, hogy ezért is nagy árat kell fizetniük. A könyv az év ifjúsági regénye elismerést is elnyerte a könyvhéten.

https://www.libri.hu/konyv/sepsi_laszlo.ordogcsapas.html

 

Péczely Dóra (szerk.): Szívlapát

Versek minden időre. A Szívlapát tizenhat éven felüli fiatalokat céloz meg, de teszi ezt úgy, hogy nemcsak fiatal költőket vonultat fel, nem követi el azt a hibát, hogy a fiatalok megszólítását kizárólag a fiatalok feladatának tekinti. Fel-feltűnnek régi, jól ismert arcok, régi, jól ismert versformák vagy éppen ezek paródiái. Lírai kalandozás, amely terjedelmével azt is sugallja, hogy nem kell vele sietni, elvégre az ember addig fiatal, amíg az akar lenni. A versek Dániel András, a kuflikat is életre hívó író-rajzoló illusztrációival egészülnek ki és nyújtanak egyedülálló élményt azoknak is, akik néhány óra alatt felfalják, és azoknak is, akik egy életen át ízlelgetik a kötet sorait. A verseskötet a leginnovatívabb könyvnek járó díjat nyerte el a könyvhéten.

https://www.libri.hu/konyv/peczely_dora.szivlapat.html

 

Hans Christian Andersen: A vadhattyúk

Andersen meséit talán senkinek nem kell bemutatni, történeteit még azok is ismerik, akik esetleg nem tudják, hogy ő írta azokat. A rendíthetetlen ólomkatona vagy A kis hableány története mára elválaszthatatlan részei kultúránknak. A Scolar Andersen-kiadásának legnagyobb vívmányai kétségkívül a könyv illusztrációjául szolgáló tusrajzok. Békés Rozi kevés színnel, de zavarba ejtő részletgazdagsággal dolgozó grafikái amellett, hogy tökéletesen illeszkednek a mesék keserédes, olykor ünnepélyes hangulatához, önálló művészeti alkotásokként is könnyedén megállják a helyüket. Békés Rozi az Ünnepi Könyvhéten elnyerte az az év illusztrátora díjat.

https://www.libri.hu/konyv/hans_christian_andersen.a-vadhattyuk-6.html

 

Christelle Dabos: A tél jegyesei – A tükörjáró

A fantasy műfaja sokszor bizonyul a fordítók rémálmának, nem ritka az sem, hogy a megszokott fordítói gyakorlatok csődöt mondanak, és az első megjelenés után néhány évvel szükségessé válik újramagyarításuk. Az ifjúsági fantasy alműfaja, ha ez lehetséges, talán még láposabb talaj, hiszen az ilyen könyvek célközönsége nemcsak a szereplők, a kitalált helységek és varázslatos tárgyak magyar elnevezését kérheti számon az egyszeri fordítótól, hanem azt is, ha a karakterek életkoruktól idegen, esetleg maníros stílusban szólalnak meg. Christelle Dabos sikerkönyvét, egy nagyszabású trilógia első részét Molnár Zsófia ötletes, érzékeny és korérzékeny fordítása a magyar olvasók szívébe is belopta, méltán nyerte el az év műfordítója díjat.

https://www.libri.hu/konyv/christelle_dabos.a-tel-jegyesei.html

 

Háy János: Alfabéta és a negyvennégy rabló - meseábécé

A kortárs magyar próza egyik legegyedibb hangjával bíró Háy János korántsem gyerekkönyveiről híres. Regényei, versei, drámái és festményei legtöbbször komor világokban bóklászó, reménytelenül próbálkozó hősök krónikái fanyar humorral és nyelvi virtuozitással kiegészülve. Ahogy azonban azt az először 2002-ben megjelent regényes meseábécé új kiadása is bizonyítja, a szerző minden korosztállyal képes szót érteni, jelen esetben akár egy köteten belül is. Miközben a gyerekeket kedvesen-viccesen vezeti át az olvasás új világokba nyíló kapuin, a szülőkre is rá-rákacsint a sorok közül, nekik is igazi élménnyé varázsolja a felolvasás, együtt olvasás perceit. Háy János műve májusban a Szívünk rajta program kiemelt könyve lett.

https://www.libri.hu/konyv/alfabeta-es-a-negyvennegy-rablo-2.html

 

Piotr Socha: Méhek

Piotr Socha, a lengyel illusztrátor többszörösen kitüntetett könyve tökéletes arányérzékkel és átfogóan mutatja be a gyerekeknek (és, valljuk be, a felnőtteknek is), hogy milyen fontos szerepet játszanak földünk ökoszisztémájában a méhek. Megismertet bennünket a mézelő virágokkal, a méz különböző fajtáival, termelésének és kereskedelmének történeti aspektusaival, és még ezernyi információmorzsával, amire egy gyerekkönyvtől nem is számítottunk volna. Jól időzített könyv, hiszen jelenleg is folyik a méhek tömeges pusztulása a földön, aminek belátható időn belül egyelőre beláthatatlan következményei lesznek. Ezzel a problémakörrel is érzékenyebben bánik majd az a generáció, akinek a gyerekkorához hozzá tartozott ez a kötet. A Szívünk rajta program felnőtt és gyerekzsűrije áprilisban a Méheket választotta a hónap könyvének.

https://www.libri.hu/konyv/mehek-2.html

 

Világvége alsó - Mai népmesék kortárs íróktól

A népmesék mindannyiunk gyerekkorának elválaszthatatlan részei. A bátor királyfi küzdelme a hétfejű sárkánnyal és egyéb királykisasszony-mentőakciók, boszorkák, farkasok, elvarázsolt erdők - mind emlékszünk ezekre. Most pedig 11 kortárs magyar írónak köszönhetően újra gyerekként élvezhetjük őket. A megszokott közhelyek azonban kifordulnak önmagukból és új köntösbe bújnak, a népmesei elemeket minden szerző a maga szájízére alakítja, és a gyerekek mellett a felnőtteknek is lehetőséget ad, hogy újraértelmezzék a mesemondás varázslatos, sokszor hasfalrepesztően vicces perceit. A könyv a Szívünk rajta program zsűrijének márciusi kedvence volt.

https://www.libri.hu/konyv/vilagvege-also.html

 

Forrás:

Libri-Bookline Zrt.