Miłosz Európája – Nemzetközi konferencia a PIMben
Czesław Miłosz közép-európai identitása és az európai kultúrában elfoglalt helye címmel egész napos, nemzetközi konferenciát rendeztek 2011. október 11-én Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Miłosz Európája
Czesław Miłosz – a világhírű lengyel költő, esszéista – idén lenne százéves. Ebből az alkalomból nem csak hazájában rendeztek megemlékezéseket. Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban egész napos konferenciával adóztak a XX. századi lengyel költészet kimagasló alakjának. Az előtérben színvonalas kiállítás mutatta be Czesław Miłosz életének fontosabb állomásait, melyet a PIM-mel együtt az Adam Mickiewicz Irodalmi Múzeum és a budapesti Lengyel Intézet szervezett. A konferencia, amelyre neves magyar és lengyel irodalmárokat hívtak meg, a közép-európai identitás kérdését tematizálta, valamint Czesław Miłosz viszonyát a magyarokhoz és Magyarországhoz. A költő életének egyes momentumai és bizonyos gondolatai máig foglalkoztatják, esetenként zavarba is ejtik a kortárs lengyel (vagy akár magyar) közönséget és politikát.Czesław Miłosz a litvániai Szetejniében született 1911-ben, és Krakkóban halt meg 2004-ben. Első verseskötete 1930-ban jelent meg. A II. világháború alatt a lengyel ellenállás tagja volt. A konferencia több előadója külön kiemelte, és fontos, megrázó versként említette az 1943-ban, Varsóban írott Campo di Fiori című költeményét, melyet az egyik előadónak, lapunk rendszeres szerzőjének, Gömöri Györgynek a tolmácsolásában idézünk: „Lesz, aki ezt így érti: / Legyen Varsó, vagy Róma, / üzletel, mulat a jónép, / a máglyát elkerüli. / Másnak más a tanulság – / minden, minden mulandó, / még ki sem húnyt az a láng / már kezdik feledni.” A költő összehasonlítja az egyház által elégetett eretnekek és a holokauszt áldozatainak sorsát. A lengyel zsidóság helyzetéért felelősséget érez, ahogy Andrzej Franaszek írja: „…mély megrázkódtatások érik, tanúja lesz a holokausztnak, a gettófelkelésnek, az esemény hatására írott versei – a Campo di Fiori és az Egy szegény keresztény a gettóra néz – vitát indítanak arról, hogy mint lengyelek megtettünk-e mindent annak érdekében, hogy segítsünk megsemmisítésre ítélt zsidó testvéreinken.” Éppen ebben az időben alakul ki egy olyan poétikai elképzelés Czesław Miłoszban, amely egyre inkább a pontosságra, a fölösleges díszítő elemektől való mentességre törekszik, ami kétségtelenül a helyzet súlyosságának tudatosítását teszi lehetővé megrázó verseiben. A háború után – életének egyik legvitatottabb részében – a lengyel kommunista állam nagyköveteként, 1951-ben politikai menedékjogot kér Franciaországban. A 60-as években az Egyesült Államokba érkezik, 1961 és 1978 között a berkeley-i egyetemen a szláv nyelvek és irodalom tanára. 1980-ban kapja meg az irodalmi Nobel-díjat, ezután hazájában és nálunk is egyre ismertebb, hiszen immár megjelenhetnek versei.
A konferencia résztvevőit először E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság nagykövete és Renatas Juška, Litván Köztársaság nagykövete köszöntötte. Utóbbi kiemelte: büszke lehet a két nép – a lengyel és a litván –, hogy együtt nevelt fel egy olyan nagy írót és embert, mint Czesław Miłosz.
Az előadások négy nagy egységre tagolódtak. Az első, az „Indentitások” nyitányaként Horváth Csaba olvasta fel a konferencia egyik legfinomabbra hangolt szövegét. Családias Atlantisz című esszéjében az emlékezet és nosztalgia tereként írta le Európát, továbbá összehasonlította Czesław Miłosz, Danilo Kiš és Konrád György Közép-Európa elképzelését.
Tempfli Péter, Takáts József, Anna Nasiłkowska, Horváth Csaba és Jarosław Klejnocki
Anna Nasiłkowska éppen abba a darázsfészekbe nyúlt bele, melyet írásunk elején említettünk. Czesław Miłosz összetett identitásáról értekezett, különös tekintettel a két világháború közötti időszakra, valamint a háború utáni Lengyelország kontextusában. Tanulmánya izgalmasnak ígérkezett, főleg előzetes megjegyzése alapján, miszerint nem külföldi közönség előtt nem is biztos, hogy vállalta volna, és hogy ebben a közegben bizonyára nem lesznek bekiabálások. Mint később kiderült, a lengyel parlamentben komolyan tiltakoztak Czesław Miłosz ellen, hiszen a lengyel népre nézve sértő, amit például az ötvenes években írt, hogy a vidéki lengyel lakosság nagy része analfabéta, továbbá a szellemi állapota valójában elkeserítő.
Ahogy életében, úgy halálával is nagy vitát váltott ki Czesław Miłosz: „a pálosok krakkói kolostorában, a lengyelek nagyjainak nyughelyül szolgáló kriptában temették el”, de „szégyenletes viták kísérték az eseményt, mert a szélsőjobboldal elítélte a Megmenekülés szerzőjét, lengyel- és katolikusellenes írónak nyilvánította” – írja Andrej Franszek. Czesław Miłosz mindvégig megpróbált szabad gondolkodó maradni, elítélte a nemzeti mítoszok dühödt melldöngetését, sőt – és ez Lengyelországban máig hat – a „deklaratív vallásosság iránti mélységes ellenszenvét” sem rejtette véka alá. A vak nacionalizmus, és a nem belső, hanem külsőségeken alapuló kereszténység nem tartozott Czesław Miłosz látásmódjának fő elemei közé. Az első rész második felében Takáts József tanulmányát hallgathattuk meg Miłosz esszéinek kulturális földrajzáról, míg Tempfli Péter Miłosznak a belorusz kultúrához való viszonyáról értekezett.
Andrzej Franaszek, Reiman Judit, Jarosław Klejnocki, Danutė Balašaitienė és Andrzej Stanislaw Kowałczyk
A szintén délelőtt megrendezett „Eszmék” című második részben többek között Czesław Miłosz néhány versének esszéisztikus elemzését, történeti-poétikai hátterét kaptuk. Így Jarosław Klejnocki a költő három, talán egységesen legfontosabbnak tartott versét – Az; Önmagam szemléletes leírása egy pohár whisky fölött, teszem azt, a minneapolisi reptéren; Campo di fiori – vette górcső alá. A most megjelent Családias Európa című könyvre fókuszált Andrzej Franaszek, míg Reiman Judit A mi Európánkról értekezett. Danutė Balašaitienė, a Vilniusi Egyetem Lengyel Központjának tanára pedig Czesław Miłosz litván emlékeiről, a litván földhöz kapcsolódó írásairól beszélt.
A konferencia délutáni előadáscsoportjaiban – „Helyek”; „Miłosz és Magyarország” – szó esett műveinek a magyar olvasóközönséghez való eljuttatásáról, írásai magyar fordításának kalandos közlési körülményeiről. E vállalkozások sikere, mint az Bojtár Endre előadásából (Czesław Miłosz útja a magyar olvasóhoz, avagy egyeztetett kultúrpolitika a szocializmusban) kiderült, sokszor a szerkesztő diplomáciai érzékén, a politika háttérszereplői biztosította lehetőségeken múlott.
Piotr Śliwiński, Bernadetta Darska, Pálfalvi Lajos, Kiss Gy. Csaba és Horváth Csaba
Piotr Śliwiński, a délután első előadója szólt a különböző helyszínek (elsősorban városok: Vilna, Varsó, Krakkó) jelentőségéről Czesław Miłosz költészetében, a költői leírás módszereiről és az érzelmi színezet megjelenési módozatairól. Az előadó nem mulasztotta el, hogy utaljon Miłosz katasztrofizmusának megközelítési lehetőségeire. (A mondottakra jó példa a konferencián nem említett, de az Irodalmi Nobel-díj 1901–1990 című, Kolozsvárott megjelent kötetben Kovács István fordításában közölt, Varsóban című vers). A délután folyamán többféleképpen is szóba került a helyekkel kapcsolatos távolság megtartása, mely versszervező erőként működik, így a vers terének intenzitásához nagymértékben hozzájárul.
Bernadetta Darska is kitért erre „A valóságot hajszolva. A közép-európai reáliák és Czesław Miłosz gondolatai a költészetről” című előadásában. Az életrajzi elemek az emlékezés erőterébe állítva lehetővé teszik az időtlent. Ez akár Varsóra, arra a városra is érvényes, amely Miłosz számára a költészet városa, de ugyanakkor megmarad kisvárosnak a maga tüntető provincialitásában. Ezek a „városok”, ezek a költészeti színterek – néhol idegennek tekintik Miłoszt, aki viszont a lengyel városokban érzi magát sokszor idegennek – nem egyformán jelentősek. „Az egész avantgárdot illetően jobban viselkedtem Krakkóval, mint Varsóval szemben” – ismeri be egy ízben a költő. Bernadetta Darska szerint itt végső soron az alkotói alázatról van szó: Miłoszt az emlékekből való tudatos építkezés tette „házmesterből költővé”.
Czesław Miłosz társadalomtudományi affinitását, (geo)politikai megnyilvánulásait többféleképp is vizsgálták a délután folyamán. Kiss Gy. Csaba, Pálfalvi Lajos és Andrej Kowalczyk eszmetörténeti háttérrel, kortársai politikaelméleti fejtegetéseivel, esszéivel összevetve tárgyalta Miłosz lengyel messianizmushoz kapcsolható vízióit, így a lengyel–litván összefogással való foglalatoskodását is. Államelméleti elképzelései a birodalomra, a nemzet- és a jóléti államra vonatkozó elemzéseiben is megjelennek.
A közép-európai gondolatiság jelenléte, az európaiság kritikai gondolkodókra jellemző megközelítése munkáiban különös erővel bír, magyar részről pedig egyenesen rokoninak érezhető az ő szellemi hátországa: ismerős, például, annak gondolata, hogy „számos nemzetinek tartott jelenségről derül ki, hogy nem csupán az” (lásd Bibó).
Miłosznak az 1956-os magyar forradalomhoz való viszonyát (és a lengyel hozzáállást az eseményekhez) Kowalczyk előadása elemezte. Megfogalmazása szerint a lengyel kulturális elit illúzió nélkül figyelte a történéseket, sokan egyenesen naivnak tartották a magyarokat: nyilvánvaló volt, kényszerhelyzet elé állítják a szovjet hatalmat. A magyar példa lengyel szemszögből a precedens nélküli hősiességé, amelyhez viszont nem társult politikai perspektíva. Ennek nyomán a lengyel törekvések nem a kommunizmus elleni küzdelemre, hanem országuk függetlenségének kivívására irányultak. Miłosz számára a magyar történések néma keserűséget jelentettek – még fontosabbá vált tehát levonni a magyar forradalom tanulságait.
Gömöri György, Andrej Kowalczyk, Bojtár Endre, Pálfalvi Lajos
Miłosz magyar olvasóinak talán az utolsó blokk volt a legérdekesebb. Bojtár Endre és Gömöri György beszélt Czesław Miłoszhoz fűződő barátságáról és kapcsolatáról.
Gömöri György andekdotákkal is színesítette előadását. Miłosz, aki szenvedett műveinek visszhangtalanságától, és már 1958-ban elutasította a nemzeti költő szerepét, egy időben a Berkeley-n, illetve a kaliforniai egyetemen tartott előadásokat. Egy ízben Miłosz távolmaradt. Egyik kolléga ötlete nyomán Gömörire hárult helyettesítése. „Egy ügyes húzással (a munkatárs – szerk. megj.) lefoglalta a lengyel irodalom tanítását, helyette nekem az ő tárgyát, lengyel nyelvtant kellett tanítanom. HALADÓKNAK! Nem vagyok általános nyelvész. Én irodalomra szakosodtam! A fenti eljárást övön aluli ütésnek minősítik a bokszolók. Hónapokig vért izzadtam.”
Néhány kivételtől eltekintve minden előadó előre megírt szövegeket olvasott fel, ezért hiányoltuk az élőszóban tartott előadást. Az előadók ugyanis zárt, egész, sokszor tömör tanulmányokat olvastak fel. Hiányoltuk továbbá a retorikailag pörgős esszéket, valamint Czesław Miłosz verseinek kétnyelvű felolvasását, amivel jócskán lehetett volna színezni az előadásokat. Elvégre költőt legjobban versei jellemeznek.
Mindent összevetve egy rendkívül színvonalas, komolyan megszerkesztett konferencián vettünk részt, ami nem csak Czesław Miłoszt hozta közelebb a magyar közönséghez, de talán a lengyel–magyar barátságon is segít, mert ahogy az egyik előadó mondta, bár a lengyelek kedvelik hazánkat, legtöbbjük nem sokat tud róla, s ez valószínűleg fordítva is igaz. Végül nagy hozadéka a konferenciának, hogy több fordítás és Czesław Miłosz költészetével, életével foglalkozó publikáció született. Igazi komparatisztikai pikantériának számít, hogy egymással egy időben jelent meg a Nagyvilágban Vörös István fordításában, míg a Műútban Gömöri György tolmácsolásában Czesław Miłosztól az Orpheusz és Eurüdiké című vers. A két versfordítás összehasonlítása nem csak polonisták, de irodalom- és fordításelmélettel foglalkozók számára is kiváló csemege.
Gombos Márk – Weiner Sennyey Tibor
Kapcsolódó: Czesław Miłosz: Mrs Darwin
