Kötő József Színjátszó személyek Erdélyben (1919–1940) című, a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon bemutatott kötete nem szokványos színházi lexikon. A mintegy kétszáz portré megvilágítja a kor jellegzetes irányzatait, kritikáit, az emblematikus színházi személyiségek, írók szerepét. A bemutatón a kötet keletkezésének történetéről és az izgalmasabb szócikkekről Boncidai Éva újságíró, teatrológus kérdezte a színháztörténészt.

Közhasznú ismeretek az erdélyi színjátszás múltjáról

A könyv olyan színházi korszakot mutat be, amelyben hős lehetett lenni, amelyben naivák, komikák, tragikák, anyaszínészek, bonvivánok és primadonnák népesítették be a világot jelentő deszkákat, és még jól behatárolható színházi konvenciók szerint épültek fel a darabok.  Mindenképpen izgalmas időszak a színházkutató számára, de a jóleső nosztalgia mellett azért is kellemes meglepetés ez a lexikon, mert az ilyesfajta kiadványok egyáltalán nem arról ismertek, hogy olvasmányosak, magukkal ragadják a könyvtárban vizsgára készülő diákot, a kritikájához dokumentálódó teatrológust. A kötet alcíme, a Közhasznú ismeretek utal arra, hogy hiánypótló kiadvány, amely a magyar és egyetemes színjátszás egyik szerves, de kevéssé ismert fejezetét mutatja be.
A szócikkekben a kor kritikusaitól olvasható idézetek bemutatják az adott művész karakterét, játékának jellemző vonásait; megtudhatjuk, hogy miért utazott külföldre, vagy miért hagyta abba a pályát. Nem pusztán életrajzi adatok tárházával állunk tehát szemben, hanem ennél sokkal szélesebb spektrumú információkkal. Másik érdekessége a kötetnek, hogy foglalkozik a színházhoz közel álló művészekkel, írókkal is, így kerül be a lexikonba, például, Bánffy Miklós neve is.
Boncidai Éva találó kérdésekkel „hozta zavarba” a meghívottat, többek között olyan részek felolvasására is megkérte, amelyek nem a kor emblematikus színészeit mutatják be, de színes korrajzot adnak az akkori közállapotokról és a művészi élet nehézségeiről. Mint a Pál Magda színpadi pályáját ismertető szócikk.
Kötő szerint egy sajátos drámai műfaj jellemezte a két világháború között a színházi világot, az úgynevezett „kék madár”, amelynek célja volt úgy vinni színpadra a regionális, népi kultúrát, hogy az egyetemes értékeket is képviseljen. Példaként említette a János Vitéz előadását, amelyben szembeötlő a világra való nyitottság.
A lexikon anyagát a szerző még egyetemi tanulmányai idején kezdte el gyűjteni, de a tulajdonképpeni munka akkor kezdődött el, amikor a Kolozsvári Állami Magyar Színház irodalmi titkáraként dolgozott. Attól fogva gyűjtötte egy betűrendes noteszbe az információkat, amelyek lassan-lassan kötetté nőtték ki magukat.
Kötő emlékezetes szócikként emelte ki a Forgács Sándorról írottakat, aki rendkívüli értelmiségi, szenvedélyes kutató és roppant izgalmas színész volt. A kötet hiteles képet nyújt az utókor számára, ezek az információk mai színházi világunkban is hasznosíthatók – vélte a meghívott. A vizsgált kor konvencionális színházára reflektálva pedig elmondta: ezek olyan alapvető dolgok, amelyeket tudnunk kell, de nem volna szerencsés, ha a mai színjátszásban is ezeket a módszereket alkalmaznák.
Nagy érdeme a kötetnek, hogy segítségével bepillantást nyerhetünk a két világháború közötti kisebbségi színház küzdelmeibe, azokba a törekvéseibe, hogy egyetemessé tegye a korabeli erdélyi magyar színjátszást.

Varga Melinda