Gazdag színházi mustra Gyergyószentmiklóson
Német, zsidó és más, határon túli társulatok is felléptek az erdélyiek mellett a kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetiségi Színházi Kollokviumon, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban szeptember 30. és október 9. között. Színházi témájú koncertek, könyvbemutatók, könyvvásár, szakmai műhelyek és felolvasószínház színesítik az egész napos programokat.
Gazdag színházi mustra Gyergyószentmiklóson
A kínálat a montázs-színháztól az ógörög drámákon és klasszikus darabokon át a kortárs, produkciókig terjed. Az előadások szüneteiben nagy a nyüzsgés a színházi kávézóban, színészek, művészeti vezetők, nagynevű rendezők, színháztörténészek, színművészetis hallgatók beszélgetnek és végül, de nem utolsó sorban vidám közönség kortyolgatja a kávét, üdítőt.
Az első napon a nagyváradi Szigligeti Ede társulat Leonce és Léna előadását tekintettük meg, amely a felelősség alóli kibúvást, a már kiszabott, jól meghatározott út elől való menekülés vágyát öltözteti színpadi ruhába. Elgondolkodtató, miként lehet másnak lenni egy konvenciók uralta társadalomban, sikerül-e megvalósítani önmagunkat, vagy beletörődünk abba, amibe belekényszerítenek. A merev szabályok, bábuk, parancsra cselekvő, tehetetlen emberek Popo birodalmában a 21. századi valóságshow-k szereplőire vagy a tv-híradókra, reklámfilmekre emlékeztetnek. Leonce, a trónörökös herceg és mások által választott felesége, Léna megpróbálnak kitörni ebből a világból, hogy saját életüket élhessék.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Dorota Maslowska Két lengyelül beszélő szegény román című darabját állította színpadra országos bemutatóként. Az előadás tulajdonképpen egy utazás különböző mentális világok, hallucinogén terek között.
Béres László, a Figura Stúdió Színház és a fesztivál igazgatója kiemelte: az idei seregszemle újdonsága, hogy magyarországi kisebbségi színházakat is vendégül lát, nyitva ezáltal egy Kárpát-medencei, esetleg európai nemzetiségi színházi fesztivál lehetősége felé. A Szarvasi Szlovák Színház, illetve a budapesti Cinka Panna Cigány Színház a rendezvény második napján léptek fel, rendhagyó színpadi élményt szerezve a közönségnek.
A Cinka Panna Cigány Színház 1993-ban alakult, azzal a céllal, hogy a romák jellegzetes kulturális sajátosságait megőrizve közvetítsen egyetemes mondanivalót. Jónás Judit és Werner József verses-prózai programja József Attila, Szécsi Magda, Choli Daróczi József, Lakatos Menyhért, Garcia Lorca verseiből és autentikus cigány dalokból kovácsolódott össze, nagy sikert aratva a nézők körében.
A Szarvasi Szlovák Színház Milan Lasica és Július Satinsky Barátunk, René című, két részes történelmi tablóját mutatta be. A humoros jelentekkel megtűzdelt korrajz társadalmunk tükörképe is, és nem utolsó sorban a művészi szabadság politikai kiszolgáltatottságának látlelete. A darab Bajza József Ignác René ifjú viselt dolgai és tapasztalatai című regényét dolgozza fel.
Az eddigi produkciók közül Peter Handke Az óra, amikor semmit sem tudunk egymásról című darabja emelhető ki, a Figura Stúdió Színház és az Udvarhely Táncműhely előadásában. A különleges, eredeti színpadi ötletekkel, lírai, humoros, groteszk jelenetekkel fűszerezett darab teltházat vonzott, és – úgy tűnik – a zsűri tetszését is elnyerte. A szöveg nélküli előadásban hétköznapi embereket látunk, akik az utcákon, tereken sietnek valahova, nem figyelve egymásra, a színpadi jelentek mögött pedig egy kivetített némafilm képei futnak, amelynek színtere Gyergyószentmiklós főtere és környéke. A film hol megelőzi, hol kíséri a színpadi történést. Az óra, amikor semmit nem tudunk egymásról – a buszon utazva, a téren babakocsit tolva, a szerelmünkkel sétálva, fázós téli rohanásban vagy a meleg szoba sarkában – bármikor a mi időnk is lehet.
Érdekes kísérlet volt a Bukaresti Állami Zsidó Színház Teibele Démona című előadása: a drámai mese, amelyben a spiritualitás és a szexualitás kap főszerepet, a tizenkilencedik századi zsidó társadalmi normák kegyetlenségét is megmutatja.
A rendezvény kiemelkedő programpontjai a kerekasztal-beszélgetések, melynek meghívottai a színházigazgatók és a magyarországi színházi szövetségek elnökei, valamint Szőcs Géza, a magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára. Az eszmecserék célja a határontúli magyar színházak szövetségének létrehozása. Más évekhez hasonlóan idén is megméretnek az előadások. A gálaműsorra vasárnap kerül sor, a zsűri tagjai: Kötő József színháztörténész, Sebestyén Rita író és színháztörténész, Iulia Popovici kritikus, Radu Macrinici, a nagybányai színház és az Atelier fesztivál igazgatója, Bicskei István, a Pécsi Országos Színházi Fesztivál előadás-válogatója és Nagy József, a Jel Színház tagja.
Varga Melinda