Ugrás a tartalomra

Civil SZIN

Tudósítónk a Szegedi Ifjúsági Napokon felkereste a fesztiválra látogató könyvtárakat is, és arról érdeklődött: mi csábította őket oda.

 

 

 

 

Civil SZIN

 

A SZIN néhány koncertjeiről már beszámoltunk, de nem csak annak volt érdemes kilátogatnia a fesztiválra, aki egy óriásit akart bulizni, hiszen napközben több civil szervezet, valamint a TIK (azaz a József Attila Tanulmányi és Információs Központ) és a Somogyi Könyvtár is megtalálható volt a helyszínen. És hogy miért? Erről kérdeztem a rendezvényen megjelent PR-osokat.

A TIK, az egyetemisták második otthona elsősorban nem könyvtárként, hanem rendezvényközpontként képviseltette magát a Szegedi Ifjúsági Napokon. Gyarmati László PR-gyakornok elmondta, hogy a TIK zöld intézménynek tartja magát, vagyis figyelnek arra, hogy rendezvényeik minél kevésbé terheljék a környezetet, illetve igyekeznek közvetíteni a fiatalok felé a környezet-tudatosság fontosságát. Népszerűsítik továbbá az intézmény Facebook-oldalát, amely folyamatosan frissül, mindig megtalálhatók rajta a hallgatóknak szánt friss információk, valamint a TIK mint rendezvényközpont és könyvtár saját Facebook-oldalát. Egy fiatal közönséget vonzó zöld fesztivál megfelelő hely arra, hogy közelebbi kapcsolatot építsenek ki az idelátogatókkal. Standjukon „zöld arcokat” kerestek, az arra vállalkozók által kitöltött tesztek alapján, de felállítottak egy ígéret-fát is, melyen a fesztiválozók a környezettudatos életmódra vonatkozó fogadalmaikat helyezhették el – valaki azt ígérte, például, hogy soha többet nem fog egyedül zuhanyozni… A nagy érdeklődés miatt csak akkor zártak, amikor elfogytak az adott napra szánt ajándéktárgyak.

Különben a nyári zárvatartás alatt az intézmény még „zöldebb” lett: négy irodában tettek le újrahasznosított anyagból készült padlószőnyeget, az egész kávézó nemdohányzóvá vált, a papírtörlők nagy részét elektromos kézszárítókkal helyettesítették. Van egy „Kazántúra” elnevezésű kezdeményezésük is, melyet a Facebookon hirdetnek. Ennek keretében előzetes bejelentkezés után egy-egy harminc fős csoport a műszaki főmunkatárs vezetésével bejárhatja székhelyüket, és láthatja, hogyan tud egy ekkora intézmény gazdaságilag fenntarthatóan és egyúttal viszonylag környezetbarát módon működni. A szeptember eleji egyetemi beiratkozásra is készülnek egy standdal, szintén a környezettudatos életmód propagálása céljából.

A TIK-kel ellentétben a Somogyi Könyvtár kifejezetten kulturális intézményként, illetve könyvtárként jelent meg a SZIN-en. Olvasószolgálatuk munkatársa, Papp Tímea elmondása szerint három éve, egy belső pályázat nyomán született az ötlet, hogy részt vegyenek a fesztiválon. Céljuk bemutatni a könyvtár fiatalosabb, lazább arcát; valamint természetesen népszerűsíteni az olvasást. Ez alkalommal a fesztiválon nem a hagyományos könyvtári funkciók kerültek előtérbe, bár működött egy becsületkönyvtár is, ahová a fesztivál végéig kellett visszavinni a kikért könyveket. Most azonban inkább egy vurstli-szerű játszóközponttal hívták fel magukra a figyelmet: lehetett célba dobni, horgászni, óriáskirakóssal szórakozni. A nyeremények irodalmi kérdések voltak, a helyesen válaszolók pedig megpörgethették a szerencsekereket, tapsvihart, zsákbamacskát, apró ajándékot vagy könyvet kapva jutalmul. Mivel a Szegedi Képregényfesztivált is a Somogyi Könyvtár szervezi, minden évben rendeznek a SZIN-en egy képregény-rajzoló napot is. Ennek keretében idén a szegedi Pilcz Roland, a Kalyber Joe alkotója volt a stand vendége.

Gollowitzer Dia

Képek forrása: Kertész Balázs és  www.sadaweb.hu
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.