Egyébként, hogy Murád Soma rabja lett, azt magának köszönhette. Ugyanis mikor a várnagy portyára indult, kiküldött előtte két fürkészt. Nemsokára rá, már vágtáztak is vissza a nyargoncok a hírrel, hogy Murád aga a katonáival éppen a rablási munka derekát végzi. Az természetes, hogy a várnagy dühbe gurult, mert úgy érezte, hogy meglopták. Hiszen ez mind neki jár, mivel már fél éve, hogy egyik király sem küldött pénzt vagy posztót.

Mahmud és a herélt zsoldos

Nem hiába imádkozott jégért Mahmud, a szentéletű müezzin. Ahogy kikeverte a sörbetet, már dörgött az ég a pécsi szandzsák felett, s szaladhatott is az öreg az udvarra a poharával. Pedig tudhatta, hogy nem tesz jót a torkának a hideg ital. De sebaj! Holnap úgyis a pénz beszél helyette, amit Bucogvárra visz Soma kapitánynak. S csak azért, hogy a várat épségben adja át nekik. A múltkori – immáron a sokadik – szerződésben is hiába fogalmazták így a hadvezérek. A kutya gyaurok mégis felrobbantották az erődjeiket, s csak kőhalmazt hagytak maguk után.
Na, meg Murad aga is örülhet, aki Bucokvárban raboskodott Soma foglyaként, mert az apja, Izmir pasája aranyban küldi a váltságdíjat. Pedig a Pasa öt keresztény rabot adott volna fiáért cserébe. De a kapitány csak aranyat akart.  – Azt könnyebb szállítani – üzente.
*
Bucogvárat elkerülte a jég, csak mutatóba sodort a szél pár darabot az őröknek szopogatni.  Azok még a helyükön voltak. – Persze, hiszen megvárják még a zsoldosztást; már hírül vették, hogy a nagyuruk parancsára át kell adniuk a várat a töröknek. Azt is csak azért, mert az idén – ő tudja, miért? – a másik király zászlajához állt. Egyébként nem volt ritka eset ez akkortájt.
A kapu fölött a szakállszárítóban Soma, Murád agával diskurált. A török már féléve élt nála rabkenyéren. Persze ez csak jelképesen értendő, mert a főtiszt ette a disznósültet, és itta rá Soma borát Az iszogatás, közelebb hozta őket egymáshoz. Murád elmesélte, hogy megvádolták kalózkodásért, és ezért otthagyta a tengert és visszatért a szultán seregébe. De most, hogy idekerült, elment a kedve a háborútól. Soma is rájött, hogy minek meghalni azokért, akik a fejük fölött vallást s királyt váltanak? Néha még egymás ellen harcolnak az elkobzott, vagy duplán kiadott királyi adományokért.
Egyébként, hogy Murád Soma rabja lett, azt magának köszönhette. Ugyanis mikor a várnagy portyára indult, kiküldött előtte két fürkészt. Nemsokára rá, már vágtáztak is vissza a nyargoncok a hírrel, hogy Murád aga a katonáival éppen a rablási munka derekát végzi. Az természetes, hogy a várnagy dühbe gurult, mert úgy érezte, hogy meglopták. Hiszen ez mind neki jár, mivel már fél éve, hogy egyik király sem küldött pénzt vagy posztót. 
A kirabolt falunak persze ez édes mindegy volt, hogy ki szedi a harácsot.
A végvári legények jót röhögtek a törökön, kik most helyettük végzik a piszkos munkát. Kényelmesen megvárták a sűrűben, míg a pogányok összerabolják a kincset. Aztán mikor befejezték és nagy örömmel hazaindultak volna, elszedték tőlük még azt a pár garast is, ami még megmaradt nekik az utolsó zsoldosztásból.
Később, mikor az aga már a szíjjal a kocsihoz kötve Bucogvár felé vonszoltatta magát, elmélkedhetett a szerencse forgandóságán. A mellette kutyagoló Betz, bajor zsoldos pedig rossz előérzettel húzatta magát a lőcshöz kötve. Ugyanis még féléve Pápán harcolt a keresztények oldalán. De a törökök ráígértek. – Hiába, az arany nagyúr, és még vallása sincsen.
Somának volt esze. A zsákmányolt pénz nagyját még az éjjel titokban elásta a tó partján, és egy farönköt gurított rá. Rajta kívül senki sem tudott róla. – Hacsak Bence diák nem, aki a várba indult, és arrafelé pihent meg útközben. 
*
Ahogy mélyült a barátság Soma elmondta, hogyha megjön a pénz a várért és érte, itthagyja a vidéket. Murád is új életet akart kezdeni. Hiszen Soma régebben megígérte, hogyha hozzásegíti, hogy gyorsan jöjjön a váltságdíj, akkor megfelezi vele a pénzt. Ez szárnyakat adott a török fantáziájának. Javaslatára – mivel nem szerette az árulókat – azonnal kiherélték a bajort, a bizonyítékot futár vitte Izmirbe. Az öreg rögvest küldte a pénzt, hiába mondta Lejla, az ágyasa, hogy hamisítványt sóztak rá.
– Ha igaza van a lánynak – gondolta az atya – meglehet, hogy zsákba varratom, és mehet a tengerbe.
Ezért Murád jobbnak látta, ha Genuába megy, és céget alapít. Most jól jön, hogy kedvelik a kalózkörökben. Később Soma javasolta, hogy társuljanak, mert az mégis csak más, ha két tisztességes társ küzd a kétes jellemű kufárok ellen. Arról, hogy még tőkéje is volt elásva, arról nem szólt. Behívta Bencét, aki a leveleit szokta írni. Szegény diák gyakran szégyellte magát a leírt betűkért.
Már későre járt, mikor bejött Rózsi, aki néha megosztotta ágyát Somával, amiért oltalmazta a katonáktól. Pedig a szegény Bence szerelmes volt belé, s mennybe repült Rózsa egy pillantásáért, s pokolba zuhant, ha Somával látta. A lány sajnálta is a legényt, de mit tehetnének szegényen ebben a mai világban? 
    – Holnap a nagyurunk parancsára elhagyjuk a várat – mondta Soma. – Zsoldfizetés után mindenki elmehet. Reggelre főzzél egy piláfot, és hűts le egy vödör sörbetet, mert Mahmud úgy szereti. Aztán itt ez a forint neked. Te is hazamehetsz.
     – Hová? – futotta el a könny Rózsa arcát, de nem szólt, csak kiment a konyhába tyúkot vágni. A szárnyas már könnyezve várta a végét, mikor belépett Bence. Sokáig beszélgettek. Mikor már mély álomban szuszogott a vár, két árny osont ki a tó felé.
*
Alig, nyelte el őket a sötét, török katonák lepték el a várat, nehogy mégis felrobbantsák.
Az őröket nem kellett megkötözni, hiszen úgyis mennek haza. Csak Somát vitték láncon a herélt Betz elé, mert ordibált.
Mahmud – halkszóval, mert megfázott a torka – megköszönte, hogy átadta a várat. Murád ránézett a barátjára: – masallah – mondta, s sajnálattal megvonta a vállát. Erre Soma újra csak átkozódott, mígnem az új bajor várkapitány elunta a káromkodást.
– Heréljétek ki, hogy csönd legyen! – hívta katonáit. 
– Csak azt ne – esett térdre Soma. – Pénzem van elásva a tóparton.
– Na, az más jaldas, ha igaz, elmehetsz épen – enyhült meg Betz.
Mikor előkerült a láda, csak az egy forint volt benne, amit Rózsinak adott. Soma térdre rogyott, s szótlan folytak a megbánás könnyei..