Ted Hughes versei Acsai Roland fordításában és Gömöri György bevezetőjével

Visszatérve az „állat-versekre”, mivel Acsai Roland ezekből válogatott ki hármat fordításra, ezekre is áll az, amit Ted Hughes egyik angol kritikusa írt, hogy ő „belülről láttatja a természeti világot” - Ted Hughes versei Acsai Roland fordításában és Gömöri György bevezetőjével

Gömöri György

„Állat-versek”

Bevezető Acsai Roland Ted Hughes versfordításaihoz

Ted Hughes (1930-1998) a második világháború utáni angol költészet talán legfontosabb alakja, 1984-tól Poet Laureate. Yorkshire-ban született, Cambridge-ben tanult, de élete utolsó évizedeit vidéken, Devon grófság egyik farmján töltötte. Hughes első kötetének a cime „The Hawk in the Rain” (Sólyom az esőben) mintegy előrevetítette a költő gyakran előforduló témáit: az ember, az állatvilág és a természet együttélését, illetve konfliktusaik megjelenítését. Egy másik témakör mítikus: a Wodwo c. kötete, például, olyan mitológiai alakokat elevenít meg, mint a bibliai Góg. Ugyanakkor vannak Hughesnak teljesen személyes, nagy erejű versei: ezekre a legjobb példa a magyarul is kiadott „Birthday Letters” (Születésnapi levelek, Európa, 2001) nagyciklus, amelyik Hughes első feleségének, a problémái elől öngyilkosságba menekülő Sylvia Plathnak állít maradandó emléket.
Visszatérve az „állat-versekre”, mivel Acsai Roland ezekből válogatott ki hármat fordításra, ezekre is áll az, amit Hughes egyik angol kritikusa írt, hogy ő „belülről láttatja a természeti világot”. Más szóval, el tudja képzelni egy-egy állat (különösen a madarak) viselkedésének rugóit, meg tudja jeleníteni őket különösségükben és külön-valóságukban. Teszi ezt roppant nyelvi erővel – vannak verssorai, amelyek valósággal „robbannak” –, dinamizmusuk szinte szétfeszíti a vers kereteit. S bár Hughes-t korábban is fordították magyarra és az alábbi három vers csak ízelítőt ad költészetéből, ideje lenne teljes életművét megismertetni a magyar olvasóval – annál is inkább, mert Hughes szerette a magyar költészetet és Csokits János segítségével külön fordítás-válogatást szentelt Pilinszky János verseinek (Selected Poems, carcanet New Press, 1976).

Ted Hughes versei

Acsai Roland fordításai

 A farkasok üvöltése

Világ nélküli.

Mit húznak-vonszolnak vonításaik hosszú
pórázán,
Amit elnyel a levegő néma csendje?

Egy felsíró csecsemő, az ínséges csend erdejében,
Futásra ingerli a farkasokat.
Egy hangolódó brácsa, a bagolyfül-finom erdőben,
Futásra készteti a farkasokat – csattogásra és nyáladzásra
Az acélcsapdákat,
Szőrrel bevont fémvázukat nem repeszti szét a fagy,
Szemük sohasem értheti meg, hogyan történhetett
Hogy így kell élniük,

Hogy élniük kell

Ártatlanság szivárog az ásványokba.

Szél süvít, és a púpos hátú farkas megborzong.
Üvöltéséről meg nem mondható, hogy fájdalomé, vagy örömé.

Nyelve alatt a föld,
A sötétség holtsúlya, ami megpróbál az ő szemével
látni.
A farkas a földnek él.
De a farkas kicsi, keveset ért.

Csak jön-megy farát vonszolva és nyüszít
szörnyűségesen.

Fel kell falnia a saját szőrét.

Az éj csillagokat havazik és a föld megcsikordul.

KAKASKUKORÉKOLÁSOK

Sötét hegyek sötét csúcsán álltam –
Hajnal áradt égből a földre,
Az osztriga kinyílt
Arany-ízét kínálva.

Kakaskukorékolások szikráztak fel a völgyben
A köd alatt –
Álomittas hangjuk
A völgy üstjének mélyéből bugyborékolt.

Egy-két tisztább hang is felreppent játékrakétaként
Hogy tompán visszahulljon.

Aztán ércesebb-fényesebb, magasabbra szálló kukorékolások
Hasították szét a ködöt,
Csillogó buborékok emelkedtek, és fénnyé robbantak
Megvilágítva a felhők hasát,
A kakasok tűz-taréja – a sarlós kiáltások,
Kihívás kihívásra, válaszra válasz,
Mind magasabbra kapaszkodtak,
Égre kúsztak, és olvadni kezdtek,
Az éjszaka peremén csüngtek parázsolva.

Amíg az egész völgy színültig nem telt kukorékolással,
És kásás varázsfőzetük ki nem futott
Fröcskölve és szikrázva a környező völgyekbe

Izzástól-dagadt, feldobott patkók
Hátsó udvarok óljaiból, tyúkketrecekből, farmokról
Gőzölögve süllyedtek vissza

Amíg az utolsó szikra ki nem hunyt, az utolsó zsarátnok el nem sápadt

És a Nap harmatos zsákruhába bújva
Megkezdte a munkát

Miközben a sötét perem lassan megszilárdult
A föld lyukaiból szálló füst, a városok fölött.

Márciusi borjú

Mintha skatulyából húzták volna ki, úgy pottyant erre a földre – feketében
és fehérben
Kis Fauntleroy – magát kinyalva, piperkőcen,
Vasárnapi öltözetben, esküvői ruhában
Áll a trágyával kevert szalmán

Pókhálós gerendák alatt, a vályogfal közelében,
Nyakigláb,
Csillogó szeme nem vágyik többre
Csak, hogy az anyja teje el ne apadjon.

Minden más úgy van jól, ahogy van.
Ne múljék a nyári ég, legalábbis egy darabig.
Nem akar ennél többet.
Mindenből egy kicsit, főleg az új dolgokból, az a legjobb.

A túl sok, és a túl hirtelen megrémiszti –
Amikor eltakartam a fényt, hegyomlás a semmiből,
Hogy az anyjához engedjem szopni,
Ugrott vagy kétyardnyit, aztán megdermedt,

Csak bámult rám felmeredt szőrrel,
Felkészülve a legrosszabbra, bezárva bizakodó hitébe,
Kis szillogizmus
Vöröses-lilás orral, és várta az isteni hüvelykujjat.

Látni rajta a vad reménykedést
Ahogy a kopott korlátok közt a mázsás tűzhely felé
Anyja felé kocog.
Remeg a nőnivágyástól, kiölti kunkori nyelvét –

Vajon mi jót talált itt egyetlen marha is,
Hogy ez a bájos kis fickó
Ilyen lázasan készülődik rá?
Versenyezik, borzongva nyerni akar –

Annyi terve van, hogy összeakad
Tőle ma-született-lila szeme
De az éhes emberek gyomra még hangosabban korog,
A hentesek egyre hatékonyabbak, és a boltok egyre jobban mennek.

Ám ő csak a farkát csapdossa – és sugárzik
Elegáns valójában
Nem sejti még, hogyan
Végzi egész pereputtya.

Remegve várja, hogy a világ megnyalja oldalát.
Mint egy zsarátnok – egy szikra
Hogy beizzítsa magát
Saját maga üzemanyagával, lélegzik és ragyog.

Hamarosan kiugrál a szabadba, hogy szétszórja felbuzgó örömét,
Hogy a mezőn lehessen,
Szabadon ekkora tágasságban,
Hogy megtalálja maga magát. Hogy ácsorogjon. Hogy azt mondja: „Búúú”.