Ünnep utáni csend

Mindig szomorúság költözik az ember szívébe, ha véget ér egy fesztivál, ami néhány napig kitöltötte az életét. Így hát az Ünnepi Könyvhét utolsó napján mi is leszegett fejjel hagytuk el a Vörösmarty teret, amely öt napig otthonunk és munkahelyünk volt. In Memoriam 82. Ünnepi Könyvhét... - Sári Júlia összefoglalója.

Ünnep utáni csend

Amikor várakozásokkal eltelve csütörtökön megérkeztünk a Könyvhét megnyitójára, a felhőszakadás utáni viharvert pavilonok, a fóliával leterített pultok és a szinte tátongó Vörösmarty tér kissé szomorú külsőt kölcsönzött a színnek. A csalódottságunk azonban szerencsére nem tartott sokáig, hiszen a megriadt olvasók – ha nem is tömegével, de szép számmal – lassacskán visszamerészkedtek a szabad ég alá, így bizonyítva, hogy az irodalomnak még az időjárási viszonyok sem szabhatnak határt. Természetesen az Irodalmi Jelen videótímje sem késlekedett a debütálással, és a csapat előőrse, a fáradhatatlan élmunkások, Weiner Sennyey Tibi és Boldog Zoli elkészítette első kisfilmünket az ünnepélyes, rezesbandás megnyitóról (így bizonyítva, hogy az újságírói elhivatottságnak a technikai alulképzettség sem szabhat határt.) S még ha túlzottan nem is volt az az érzésünk, hogy a Könyvhét, a várva várt Könyvhét megkezdődött, a szerény és visszafogott kezdés mögött érezhető feszültség – akár a vihar előtti csend – már éreztette velünk, hogy idén is sok kaland és izgalom vár ránk.

És nemcsak a téren, de az Irodalmi Jelen külön bejáratú könyvheti helyszínén, a Zsivágó Kávéházban is, ahol már aznap elkezdődött a saját szervezésű programsorozat. Finom felvezetés gyanánt részt vehettünk a II. Nagy Felolvasáson (a költészetnapi buli folytatásaként), ahol körünk legkiválóbb írói és költői adtak elő egy-egy saját művet, s az eseménynek különös rangot adott, hogy Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár is megtisztelte a jelenlétével (riport képekkel itt). Másnap Hegyi Botos Attila volt a Zsivágó sztárja, akinek rögnyiÉg című első verseskötete most jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában (a bemutatóról szóló írásunkat itt olvashatják), míg vasárnap lapunk szerkesztője, Weiner Sennyey Tibor és ugyancsak frissen a nyomdából érkezett novelláskötete került a figyelem középpontjába: a rendhagyó bemutatón a Radikális Szabadidő Színház előadását láthattuk, amelyet a novellák ihlettek (beszámoló és videó itt). S persze ez utolsó este sem telt el nagyszabású esemény nélkül, záróakkordként az Irodalmi Jelen főszerkesztőjével, Böszörményi Zoltánnal hallhattunk izgalmas nyitott beszélgetést legújabb regényéről, a Regálról.

De az igazi kavalkád mégiscsak a téren várt minket, ahol serény munka, interjúalany-hajkurászás és fáradhatatlan mozgóképi és írásbeli dokumentálás közben lépten-nyomon régi jó barátokba, rajongott írókba, nagy becsben álló könyvkiadókba és hozzánk hasonló, hajszolt-vérszomjas újságíró kollégákba botlottunk. Az állhatatos élcsapat a hőséggel és a hatalmas tömeggel dacolva rögzített minden érdembeli eseményt és beszélgetést: megkérdeztük legújabb könyvéről Bitó Lászlót, Nagy Bandó Andrást és Horváth Pétert, az írók lázadásáról beszélgettünk Cserna-Szabó Andrással és Bächer Ivánnal, nyomába eredtünk és megtaláltuk az ellopottnak hitt, pótolhatatlan Faludy-monográfiát, Payer Imrétől pedig megtudtuk, hogy az irodalmi siker titka a nyomulás (a videókat nemsokára láthatják az Irodalmi Jelen oldalán).

Mindeközben pedig elképesztő jeleneteknek lehettünk tanúi, amelyek mind azt bizonyítják, hogy az irodalmi és a tudományos élet részvevői, illetve rajongói egyáltalán nem unalmas könyvmolyok, akik napfénytől és másoktól elzárva, sápadtan és alultápláltan ülnek az olvasósarkukban, hanem vibráló, rendkívüli figurák, világutazók, nőcsábászok, szentek és őrültek.

Egyik személyes kedvencünk, Lőrincz L. László (akinek humoráról és fantasztikus múltjáról a vele készült karácsonyi interjúnkból is meggyőződhetnek) például alig tudott levakarni magáról egy nagyon divatosan öltözött, roppant lelkes meleg párt, akik bevágva a dedikációért sorban álló fiatal Mónikák, Katikák, Rebekák és Fatimák elé, fél órán keresztül fotózkodtak vele (nem maradt el a kézfogós, a vállba veregetős és a kinyújtott mutatóujjas csoportkép sem.) De még ennél is meglepőbb volt, amikor ugyanez a párocska tíz perccel később valamennyi kötelező beállásban Bayer Zsolttal is megörökítette magát. Lőrincz Laci ezt szerencsére nem vette magára, így az eset nem okozott nála komolyabb identitászavart, inkább hamarosan ellátogatott a Kelet Kiadó pavilonjához, ahol a kiadó vezetőjével, a nagy Kelet-járó Péczely Lajossal hosszasan regéztek egymásnak arról, kit hogyan és miért tartóztattak le Mongóliában a szocializmus idején. Péczely azt is elmesélte, hogy amikor a fogdában kellett töltenie az éjszakát, elküldte a rá vigyázó őrt a városba, hogy némi fizetség ellenében hozzon neki vacsorát és egy üveg vodkát. Aki ezt készségesen meg is tette.

Aztán belefutottunk egy kalapos, szórólapozó kis hölgybe, akiről – belesve a karima alá – kiderült, hogy nem más, mint Bitó László felesége, Bitó Olívia, s éppen férje új könyvét népszerűsíti a röplapok osztogatásával. A csudakedves Fülöp-szigeteki hölgyről nem mellékesen az is köztudott, hogy ugyanilyen elhivatottsággal promotálja a világban a fiatal magyar zenésztehetségeket, ösztöndíjprogramokhoz segíti hozzá őket, és rendszeresen hatalmas fogadásokat rendez a lakásán, hogy ők és más művészeti ágakban remekelő társaik hasznos kapcsolatokra tehessenek szert. Igazi társadalmi önkéntest tisztelhetünk benne, múlt századi jelenséget, akinek joggal lehetünk hálásak mi, magyarok.

Nem sokkal később a kiváló zeneszerző, Darvas Ferenc szórakoztatott minket és a Kelet Kiadó pavilonjánál összegyűlt társaságot (ott volt a legjobb pálinka, ezért a nagy élet), méghozzá nem utcai muzsikálással, hanem lehengerlő matematikai tudásával. Hatjegyű számokat szorzott össze, törtekből vont harmadgyököt és még leírni is nehéz egyenleteket fabrikált a telefonszámainkból, persze fejben és hiba nélkül. Már több mint fél órája hallgattuk tátott szájjal, amikor feltűnt, hogy két különös figura fülel és jegyzetel mellettünk, mintha kémek lennének, akik éppen az Interpolnak készítenek feljelentést. De mint kiderült, csak egyszerű matematikusok voltak, akik aztán beszállva a játékba, jócskán alulmaradtak. Szerencsére nem lett belőle sértődés.

S persze olvasókkal is találkoztunk...

Sári Júlia

Fotók: Szőcs Tekla