Könyvhét a moziban is
Idén először az Ünnepi Könyvhét a Puskin mozi termeibe is beköltözik: a Magvető Kiadó néhány szerzőjének estjeit filmvetítések követik, kapcsolódva az újonnan megjelent kötetek témájához. Az első „Puskin-napon” Tóth Krisztina estjén jártunk.
Könyvhét a moziban is
Tóth Krisztina estje a Puskinban
Az ezúttal íróként megszólított költőnő és Pikó András moderátor közreműködésével a pixelekből lassan összeállt Tóth Krisztina új kötetének képe a maga teljességében. A Pixel című novellafüzérre nehezen találtak műfaji megjelölést, akik korábban ezzel próbálkoztak, a szerző egyszerűen „szövegtestnek” nevezte el e szerkezetében eddig előzmények, „rokonok” nélküli prózakötetet. A Pixel, ahogy címe is sugallja, kisebb egységekből összeálló egész, s mint az író elmondta, a végleges struktúra kialakítása komoly tervezést igényelt.
Az asztalán sokáig egy nagy rajz hevert kiterítve, s a szerkezet kialakításakor gyakran felbukkantak újabb történetszálak, vagy kiderült, hogy egy-egy pixelkocka hiányzik, s oda új történetet kellett illeszteni. E kirakós lényege, hogy a kötet szereplői többször felbukkannak a történetekben, néha könnyen azonosíthatók, néha sejtelmesebb, utalásszerű mozzanatokból jöhet rá az olvasó, hogy ugyanarról a nőről, férfiról esik szó, akiről egy másik epizódban már olvashattunk.
Épp e sajátos szerkesztési mód volt az oka, hogy csak az elkészültekor, a maga teljességében mutatta meg másoknak a kötet anyagát – mesélte Tóth Krisztina. Egyébként nem lehetetlen „részletekben” olvasni a művet – válaszolta Pikó András érdeklődésére – de mégis, ő maga egyben képzeli el ideálisan. A történetek egyébként korántsem vidámak, s mint kiderült, a felolvasásra szánt novellák kiválasztásakor nem is kevés fejtörést okozott az írónak és a moderátornak, hogy vajon bátran „belecsaphatnak-e a lecsóba”, vagy a közönség felé a „kíméletesebb” megoldást válasszák. Mivel az első mellett döntöttek, az írások sűrűjéből kaptunk ízelítőt, amelyeknek feszültsége – Tóth Krisztina szavaival – abból származik, hogy e történetekben „mindenki vesztes”. Pikó András a több vágányon futó tehervonatokhoz hasonlította a novellákban megjelenő sorsokat, amelyek kivétel nélkül kisiklanak, nincsen közöttük egyetlen sikeres sem.
E történetekben „még az agresszor is vesztes”, fogalmazta meg az író, a sorsok alakulásának lehetséges verziói közül lényegében egyik
rosszabb, mint a másik. Talán furcsának hat ezek után, hogy a történetek humorral szólalnak meg, ám ez feltétlenül érvényesült már a felolvasásban is.
Az írói technikáról faggatva Tóth Krisztinát Pikó András a gobelinszövő szeme előtt megjelenő kész szőttest vélte látni prózai írásaiban, ami az írónő szerint azzal a kiegészítéssel igaz, hogy azért a szöveg is alakítja önmagát. A szerző írói műhelyének a megfigyelés és mások történeteinek figyelmes hallgatása a „motorja”, aki a maga életében épp úgy külső megfigyelőként működik a fontos mozzanatoknál, mint mondjuk a buszon mások beszélgetéseinek akaratlan fültanújaként.
Hogy a manapság főként az interneten megkerülhetetlenül előforduló negatív reakciókra és kritikákra miként reagál, Tóth Krisztina azzal felelt: nincs igazán energiája ezekkel küzdeni. „Ha fejben vitába kezdek egy-egy negatív véleménnyel, az elállja előlem a világot” – fogalmazta meg, s ezért csak ritkán olvas recenziókat, blogbejegyzéseket, hozzászólásokat. Bár néhány gyöngyszemnek nem tud ellenállni, ezeket honlapjára is kiteszi. (Például azt, hogy „mivé lesz a világ, ha már a tankönyveket is nők írják?!”)
Pikó András, felidézve egy két évvel korábbi beszélgetésüket, utalt rá, hogy akkor Tóth Krisztina bizonytalanul nyilatkozott a „költészet vagy próza” kérdésében. „Ez mindig az alapanyagtól függ” – foglalta össze a jelen helyzetben tapasztalatait a költő-író. „Ami verssé akar lenni, abból úgysem lesz történet. Ami pedig történetté kívánkozik, abból biztosan az lesz.”
Laik Eszter
Fotók: lira.hu; Laik Eszter

Idén először az Ünnepi Könyvhét a Puskin mozi termeibe is beköltözik: a Magvető Kiadó néhány szerzőjének estjeit filmvetítések követik, kapcsolódva az újonnan megjelent kötetek témájához.