Irodalmi Jelen

Akinek a kertjében vers terem - Megjelent a rögnyiÉg az Ünnepi Könyvhétre

2011. június. 05. - 08:54

Hegyi Botos Attila egyszerre kertész, muzsikus és költő, s rögnyi Ég című első verseskötete, amely most jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában, híven tanúsítja, hogy mindhárom hivatását rendeltetésszerűen, mélységgel és tehetséggel műveli – Sári Júlia a rögnyiÉg című kötet bemutatójáról.

Akinek a kertjében vers terem

Hegyi Botos Attila rögnyi Ég című kötetének bemutatója

Ha valaki egyszerre kertész, muzsikus és költő, egészen biztos, hogy ez a három hivatás mélyen áthatja egymást. Egyiket sem tudja a többitől függetlenül művelni: nem írhat zenét és nem gondozhat virágot úgy, hogy ne lenne benne költőiség, és nem költhet verset úgy, hogy ne lehessen kihallani belőle a zenét és meglátni benne a virágok, fák szépségét és természetességét. Hegyi Botos Attila egyszerre kertész, muzsikus és költő, s rögnyi Ég című első verseskötete, amely most jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában, híven tanúsítja, hogy mindhárom hivatását rendeltetésszerűen, mélységgel és tehetséggel műveli.

Nem is csoda, hogy a kötet bemutatóján, június 3-án a Zsivágó Kávéházban a szerző a verseskötet megírását egy mag elvetéséhez hasonlította, amely önmagában még csak az első lépés, s rengeteg belső és külső körülménytől függ, hogy mi hajt ki belőle. S ugyanúgy, ahogy egy virág, amely mélyen gyökerezik a földben, a kötetben szereplő versek finom szépsége is mélyen megbúvó, súlyos, olykor egészen „kegyetlen” tartalmat rejt. Weiner Sennyey Tibor és Boldog Zoltán, az Irodalmi Jelen szerkesztői már a beszélgetés kezdetén rátértek a verseknek erre a szembetűnő szépségére – ami Weiner Sennyey szerint ma már talán nem is valami divatos –, azt firtatva, hogy az olvasónak inkább az esztétika vagy a praktikum szempontjából jó-e, ha a kezébe veszi a kötetet. Hegyi Botos nem is palástolta, hogy kifejezetten szép verseket kívánt írni, hiszen, ahogy a szentencia mondja: „A szépség nem tulajdonság, hanem istenhez való hasonlóság.” Ő maga is olyan verseket igyekezett írni, amelyek istenhez hasonlóak, ahogy minden ember is istenhez hasonló. Ám épp a szépségnek ebben a meghatározásában rejlik a praktikus „haszna” is a verseknek. A híres Weöres Sándor vers hasonlatával élve – „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” – Hegyi Botos Attila szerint a kötet így válik-válhat létrává, ahogy azt a címbeli paradoxon is sejteti: (föld)rögnyi Ég.

Álljon itt egy példa, hogy láttassuk és hallassuk is ezt a bonyolultan körülírt szépséget:

Maroknyi
Vulkáni por.
Szem a tűzbe,
Lélegzet a szélbe
Visszatér.
Ó, mennyi mulandó
Istenség, szenvedély,
Teremteni –
Arcot, mely sosem volt!
Nem is lehetett
Tiéd.

(Meg kell jegyezni, Böszörményi Zoltán nagyon jól választott, amikor ezt a verset olvasta fel a bemutató hangadója gyanánt.)

S ami még mindezen túl nagyon erősen jellemző a versekre, hogy a maguk csendességében, felszín alatti feszültségükben és letisztult finomságukban nem is mindig elsőre tárják fel mélyben rejlő értékeiket. Weiner Sennyey kiváló hasonlattal írta le ezt a tulajdonságukat: egy különlegesen szép, aprólékosan kimunkált, törékeny kínai vázához hasonlította őket, amelyet egy durva szövésű posztózsákba tettek, és szilánkokra törtek. Az olvasó belenéz a zsákba, s csak annyit lát, hogy valami becses kincs darabjai rejlenek benne. Ha belenyúl, megvágja a kezét, de ha kiönti, elkezdheti összeragasztani a darabjait. Elsőre nem sikerül, de ha kis időre hagyja magát lecsitulni az ember, egyszercsak azt veszi észre, hogy pillanatok alatt összeilleszti a részeket, és a vázán mintha soha egy karcolás sem esett volna. És valóban így kell olvasni ezeket a verseket, nem szabad türelmetlennek lenni velük, mert az ember megvághatja a kezét. De ha hagyja őket magában érlelődni, egészen biztos, hogy meglesz a jutalom.