A kisbetűs lóránt és a két l-les Atilla

Két költő, három könyv: Nyilas Atilla Egynyári jegyzetek és Szerelemgyerek, valamint k. kabai lóránt klór című kötetei voltak a főszereplők a Nyitott Műhelyben rendezett bemutatón.

A kisbetűs lóránt

és a két l-les Atilla

k. kabai és Nyilas a Nyitott Műhelyben

Noha a két fiatal költő verseskötetei teljesen újszerű, egyedi hangjukkal és formavilágukkal hívják fel magukra a figyelmet, a bemutató inkább formalista hagyományokat követett: itt-ott hosszúra nyúló elemzésekkel, pontos forgatókönyv szerint haladtunk a kiteljesedés felé. A kiadásokban részt vevő nem „mainstream”, ám annál érdekesebb utakon járó műhelyeket Bujdos Attila (Szoba Kiadó), és Szondi György (Napkút Kiadó) mutatták be.

Nyilas Atilla és k. kabai lóránt az „élő” megnyilatkozások terén szűkszavú költők: itt is keveset hallatták hangjukat, inkább róluk, műveikről szóltak a meghívottak. Ha valaki nem tudta volna, annak is sejthetővé tette a közös bemutató: barátságról van itt szó, nem csupán párhuzamosan megjelent és bemutatott kötetekről. Fiatalságuk ellenére a szerzők életútja több ponton kapcsolódik, ahogy a versek is: s ez utóbbiaknál a felelgetések révén néha kibogozhatatlanul egymásba fonódik a szerzőség. „Közös vers” mondhatjuk, szóba is jött egy ilyen alkotás az esten, és „filológus legyen a talpán, aki kibogozza, ki írta eredetileg”, jegyezte meg róla k. kabai lóránt.

Mindkét költő miskolci, s mindketten Szili József tanítványai voltak az egyetemen. Az irodalomtörténész k. kabaival kapcsolatban azt a mozzanatot elevenítette fel, hogy az egyetemi években rendszeresen összeültek közösen hallgatni, úgy húsz-harminc percre, s ezek az idők mindkettőjüknek nagyon gyümölcsözőek voltak. Nyilas Atilla Szerelemgyerek című kötetéről szólva a tanár úr a versek formavilágának részletes elemzésével szolgált. Magából a címadó versből indult ki, amely a „minden szerelem gyerek” szóhármas sorrendjét váltogatja feszített ütemben, és ezáltal ad egyedi jelentést minden egyes sornak. Szili József Weöres Sándorban látja a nagy elődöt a Nyilasra jellemző formanyelv alkalmazásában, amikor a vers teljesen kimerít egy  bizonyos variációs szabályszerűséget. Sokszor a fonémákon, a rímeken alapul e játék, néha a tipográfiai alakzatok is részei. Mivel a kötetben az átpoetizált családi történetek középpontjában a gyermekek állnak, e „formából épített formátlanság” teljesen megfelelőnek tűnik a témaválasztáshoz.

Nyilas másik kötetében, az Egynyári jegyzetekben is a személyes történetek kerülnek előtérbe, emelte ki Bodrogi Csongor. E művek először A látó című kötetében jelentek meg, majd önálló füzetekben, most pedig a 2006 és 2008 közötti darabokat a Napkút-füzetek új példányában vehetjük  a kezünkbe. A 128 számozott darabból álló versgyűjtemény évszámok szerint rendeződik ciklusokba, s mindegyikben a „nyaralás során érzékelt elemek” köszönnek vissza valamilyen formában, legyen az akár kifordított olcsó reklámszöveg, modorosság, közhelyes fordulat. Sokszor a beszédhelyzet hozza létre a többletjelentést, és e kötetben is markánsan jelen van a gyermeknyelv, a gyermeki gondolkodásból származó félrehallás – mint például a Beszélgetés lányommal című versben.

A tudatos megformáltság igen fontos része k. kabai kötetének is, épp e rendkívüli szerkesztői precizitásra hívta fel a figyelmet Benedek Anna, a JAK-füzetek jelenlegi szerkesztője, felfedve, hogy a költő – aki maga is JAK-os szerkesztő – önállóan gondozta az anyagot. Annyira aprólékosan, hogy még az ISBN-számnak is kimérte pontos helyét, méretét. E „szőrös könyv” tehát – aki megpillantja és megtapintja a borítót, maga is meggyőződhet róla – akár szőrszálhasogatónak is nevezhető. Annyiban kilóg a JAK-füzetek sorából, hogy a költőnek nem ez az első kötete, és közös kiadásban jelent meg a Szoba Kiadóval. Ráadásul k. kabai neve annyira ismert, hogy nem szorul bemutatásra, mint hagyományosan az elsőkötetes JAK-os szerzők, mondta Benedek Anna.

Magát a klór című verseskötetet, a „szőrös könyvet” Vári György méltatta, mint az elmúlt évtizedek költészetétől teljesen elütő, zavarba ejtően új és eredeti produktumot. Mivel a ’90-es évek sztenderdjeinek elutasítása ma már nem folytatható, k. kabai szükségszerűen új utat talált, s ennek lényege az „üres egyformaság elleni fellépés”. A kényszeres, megállíthatatlan önreflexió – lásd a kötetcímbe rejtett szerzői nevet – nem vezethet el önismerethez (az utolsó, aki ebben még hitt, Nemes Nagy Ágnes volt, fogalmazott Vári György), végtelenített, kétségbeesett dadogássá válik. E költészetnek már nincs köze József Attilához, „nyafogás nélkül játszik”; Tandori és Kemény István a legfontosabb előképek. A kötet legjellemzőbb sora, az „állandóan zaklat bennünket minden, amihez csak hozzáérünk”, Rilke Nyolcadik, duinói elégiáját hívja elő, s azt fejezi ki, hogy a klór egy rendkívül reagens anyag – fejtette ki Vári György.

A felolvasások után az estet vezető Nagy Detti megpróbálta szóra bírni az inkább versben megnyilatkozó költőket. k. kabai annyit elárult, hogy már dolgozik következő kötete anyagán, egyelőre rövidebb, prózaibb jellegű darabokon. Nyilas Atilla költői barátságuk egyik közös és éltető vonásaként határozta meg, hogy egy eléjük kerülő szövegről sohasem az jut eszükbe, miként idomíthatnák, alakíthatnák azt magukhoz, hanem az, hogyan felelne meg az a mű legjobban az önmaga támasztotta követelményeknek. Ez a gondolat annyira frappánsan foglalta össze a konstruktív szerkesztői munkát, hogy talán az est valamennyi elhangzott mondata közül a leginkább felkeltette a hallgatók kíváncsiságát a két fiatal szerző kötetei iránt.

Szöveg és fotók: Laik Eszter