Kukorelly Endre 60 - Fotók az Írók Boltjából
Kukorelly Endre 60 éves. Az Írók Boltjában megrendezett esten Mészáros Sándorral beszélgetett. Összeállításunkban megnézhetik a helyszínen készült képeket és kapcsolódó írásokat, interjúkat olvashatnak.
KUKORELLY 60
Fogtam a telefont vizes kézzel, szuszogtunk a kagylóba. Te onnan, valami kétezer kilométerre innen szuszogtál, éreztem az illatodat, átjött a levegő. ’Aludsz már’, kérdezted. ’Hiányzol’, mondtam, és hogy némileg át van rendezve a lakás, áttoltam az ágyat. Azt hiszem, mondtam az orgonaszót is. De inkább mégiscsak elfelejtettem mondani, mert arra gondoltam, hogy milyen nehéz lesz letenni. ’Jó, most már tegyük le. Nem kéne letenni?’ Letettem a telefont, kinyitottam az ablakot, leültem olvasni, próbáltam odafigyelni. Oda tudtam figyelni. - Kukorelly Endre: Az tudja, hogy hol él
Kukorelly önéletrajzi és fiktív, vallomásos és szerepjátszó, provokatív és extravagáns, látszólag kérkedő, valójában azonban segélykérő elemekkel vegyes költészetében – még ha szégyellősen takargatja, tagadja is – ott munkál egy kibontakozóban lévő nagy író morális mentalitása és esztétikai ereje. „Annyira üvöltözik ki valami belőlem…” – Kukorelly Endre Mennyit hibázok, te úristen című kötetéről – Csibra István kritikája
Azt hihetnénk, hatvanas író már kényszerből is író marad, és ha új helyzetbe kerül, új helyzetet ismer meg, az új helyzetet nyitja ki olvasói előtt. Azt hisszük, nyilatkozata ellenére meggondolja magát. A Lehet Más a Politika nevű párttal a háta mögött éppen azt várnánk, hogy Kukorelly másként képviselő, mint a Mikszáth utáni és a Kukorelly előtti száz év irodalmár-értelmiségi (író, költő, MSZMP) képviselői. - Onagy Zoltán írása
A felnőttek – te meg én, mi mind – bírunk egyfajta gyerek-képpel. „A” gyerek édesbájos cukifalat, hudearanyos, (ahhoz-képest-mekkora) okos-igazságos, szeretőszív, romlatlan – magyarán jó. Csak retardált. A nagyfülű-bűbáj valdízni-figurák, a negéd dallamvilág, meg a gazdagerzsi-poétikájú versikék, az a „kulturális zaj”, amivel eleve nyakon vannak öntve, totál lezúzzák ab ovo hibátlan „ízlését”. Ez a zaj a felnőttek művészi szocializációjának „terméke”. - A művészet nem elit ügy - Onagy Zoltán skype interjúja Kukorelly Endrével
Kukorelly Endrét, írót, költőt, a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselőjét és lapunk egykori szerkesztőjét a Parlamentben kerestem fel, ahol a médiatörvénnyel, a Nemzeti Színházzal, saját eredményeivel, kultúrával és oktatással, írói pályájával kapcsolatos kérdéseimre válaszolt. - Túl a dichotómián – Weiner Sennyey Tibor beszélgetése Kukorelly Endrével
Fotók az Írók Boltjából

Ki van a kiraktban?

Állja a dedikálást.

Kuksiramis

Kékkörmű rajongók

Mészáros Sándor és Esterházy Péter

Állja a felolvasást...

...és a pezsgőt.

Gratulációk.

Mészáros Sándor

Keresztury Tibor hátradől

Sokan voltak.


Darvasi László farmerján igazít.

(Köszönjük az Írók Boltja munkatársainak, hogy rendelkezésünkre bocsátották a képeket.)

