Ugrás a tartalomra

Mostoha vagy kedvenc? - Gyermekirodalom a Könyvfesztiválon

Volt egyszer egy (b)irodalom, ahol a gyerekkönyvek laktak. Mindenfélék, kemény-fedelűek és színesek, pöttyösek és tündéresek. Jártak erre óriások, akik olykor értették őket, olykor nem. De amíg tartott a fesztivál, addig jöttek is, meg nem is. Látogatták a (b)irodalmat a Fogadóban, ahova beköltözött. Olvastak és rajzoltak, na meg zenéltek nekik.

 

Mostoha vagy kedvenc? -

Gyermekirodalom

a Könyvfesztiválon

 

A gyerekirodalom olyan kicsit, mint a legkisebb királylány, aki kicsit szeplős, kicsit nyegle, kicsit még kamasztalanul zavaros, de nem lehet nem tudomást venni róla. Merthogy van. Hiába nevezik külön irodalomnak, és hiába néznek rá olykor ferde szemmel. Mondván komolytalan, mondván súlytalan. Pedig...

Lépni sem lehet, vagy egy babakocsin, vagy egy száguldozó háromévesen akad fent az ember, aki az egyik standtól rohan a másikig. A színpad előtti kis részen hatalmas gyerek- és szülőkupac a játszószőnyegeken. Kikészített játékokkal szórakoznak a legkisebbek, négy másodperc alatt kötnek barátságot, és lelkesen mutogatják egymásnak az új mesekönyveiket. És idén is van mit. Jó látni, hogy a szervezést illetően a praktikum győzött és igazi gyerekbirodalomban bolyonghatnak a látogatók.

A meseutca.hu sarka kreatív érdekességekkel, könyvismertetőkkel várta a családokat. Kőszeghy Csilla tartott rajzolós foglalkozást az érdeklődőknek. Bumburi (Pagony Kiadó) című könyvének eltévedt kutyahősét rajzolhatták le a kicsik. Az említett könyv igazi különlegessége, hogy a három év alatti korosztálynak szól, és nem sablonos alakok és formák bemutatásával ismerteti meg őket a várossal. A legkisebbeknek, de akár a felnőtteknek is hasonlóan nagy élményt szerzett a Böngésző sorozat bemutatója (Naphegy Kiadó), amiben órákon át kereshették a részleteket. A hihetetlen alapossággal és fantáziával rajzolt sorozat családi kincs. Berg Judit bábjátékkal egybekötve dedikálta a Maszat fázik című könyvét (Pagony Kiadó), amely a harmadik a sorozatban. Kígyózó sorok álltak rá várva. Akinek ez nem lett volna elég, az Paulovkin Boglárkával kézműveskedhetett az Elbújtam! – Guriga kalandjai (Csodaceruza Kiadó) mese kapcsán, bújócskázván egy kisnyuszival, aki óvodáskorú lehet, és nagyon szeret incselkedni. A Csodaceruza Kiadó másik nyuszija a Samu névre hallgató füles. A Samu és egy esős nap magával ragadó és varázslatos képi világát Rofusz Kinga készítette. Ennél a mesekönyvnél elfogja az embert az érzés, hogy a mese messze nem csak a gyerekeknek szól. Hanem olykor pont felnőttek fel nem nőtt szívéhez. Ha pedig a Volt egyszer egy című mesekönyv (Pagony Kiadó) kerül a kezünk ügyébe, amelyben Máté Angi finoman ízes nyelvezete és Sulyovszky Sarolta légies ereje találkozik, akkor nem is csodálkozhatunk azon, hogy idén ez a könyv kapta az IBBY-díjat.

Az újdonságok terén mintha kutyauralom lenne, mert a Claude a városban és a Kifli óvodába megy is vidáman „vakkantgatott” a Manó Könyvek standjánál. Alex T. Smith bámulatosan humoros képi világgal és frappáns szövegekkel alkotta meg Claude-ot, a francia sapkás ebet, akit könnyű megszeretni. Kiflivel, a zsemlefoltos „északi” kutyával hasonló a helyzet. A Kasja-Gordan és Mia Maria Güettler szerzőpáros könyve játékosan készíti fel a kicsiket arra a nehéz helyzetre, amikor oviba kell menniük. Már régebbi ugyan, de szintén kutyabarát és megunhatatlan a Liza és Micsoda sorozat (Vivandra Kiadó). Oliver Tallec zseniális, minimalistán precíz illusztrációi megkerülhetetlenné teszik az ötletes történetet, amiben Liza, a cseppet sem jó kutyagazdi zsörtölődik Micsodával, az ebbel.

Hiánypótló újdonság a Gévai Csilla által írt és rajzolt Nagyon Zöld Könyv (Pagony Kiadó). Olyan témákat jár körbe, mint a természetvédelem, az ökológiai lábnyom, és a globális felmelegedés. Pont megtalálva azt a hangot, amin ezek a komoly témák is érthetőek és érdekesek lesznek a gyerekek számára. Nyulász Péter Helka – a Burok völgy árnyai (Betűtészta Kiadó) című regénye a Balatonra kalauzolja el az olvasókat, egy elfeledett mítosszal. A Vilma levese egy francia közreműködés eredménye. Béatrix Delarue szövegéhez Horváth Mónika álmodott bájos világot. Az ábrándozó és szeleburdi lány története igazán hangulatosra sikerült.

A Tomi és Lili otthon című játékos könyv (General Press) szintén nem csak mesés, de hasznos is. Lili, a kisegér és Tomi a farkas otthon tölt egy napot, közben takarítanak és pakolnak a lakásban. A kihajtogatható szekrény, és a forgatható lapok vidáman tanítják meg a kicsiknek a hétköznapi szavakat. A könyvstandnál nem egy felnőttet láttam belefeledkezve lapozgatni és hajtogatni a hatalmas könyvet. A Nini néni és a többiek (Egmont) pedig igazi friss válogatás. Nem csak azért, mert pár hete került kiadásra, hanem azért is, mert mai mesék is olvashatóak benne. Lackfi János szélesen és alaposan merített a különleges hazai meseirodalomból. Hetven mesére lelhet az, aki belelapoz a könyvbe, és sok újdonságra, amit még biztos nem olvasott eddig. Amolyan esti, elalvás előtti kis párperces mesék ezek. Csak néhány szerző ízelítőül: Csukás István, Mosonyi Alíz, Lázár Ervin, Finy Petra, Both Gabi, Esze Dóra. És ha már Lackfi János, akkor a Domboninneni mesék (Móra Kiadó) nyelvi leleménye és tizenhárom izgalmas története kihagyhatatlan, főleg azoknak, akik imádják „a nagy lassulási verseny”-t és a „bandzsa zsamping”-ot.

A Fesztiválon volt még számtalan játékos könyvbemutató, koncert és rengeteg lufi is. Elképzelhető, hogy a játszószőnyegeken életre szóló barátságok köttettek, a legkisebbek mindenesetre csak úgy „falták” a lapozókat. A nyüzsgés pedig alapzajban volt mérhető. És (b)irodalom ide vagy oda, súlytalanság és komolyság le vagy fel, egy valamit nem kéne elfelejteni. A legkisebb királylány nélkül nem lenne legnagyobb sem, és felnőni nem azt jelenti, hogy elfelejtünk varázsolni.

Szabó Imola Julianna

Fotók a helyszínről:  Szőcs Tekla
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.