Máskor is velük vagyok. Amikor megkérdezik: „Vajon mit tennél a helyemben?”, vagy: „Mit csináljak?”, megpróbálok éjjel, álmukban válaszolni, segíteni nekik.

Az ibolya illata
 

A kis földhalmon mindig díszlik virág.
Tavasszal, jelezve a tél végét, kidugja a fejét pár szál ibolya. Nem tudom, honnan kerültek oda, de évről-évre rendületlenül nyílnak.
Nyáron halványbarack színben pompázik a rózsabokor. A kedvenc virágom. Körülötte petúniák fehérlenek, mert szeretem az illatukat.
Ősszel árvácskákat ültetnek a szorgos kezek. Régen úgy éreztem szomorúságot árasztanak, de ma már tarkabarkaságuk felvidít. Öröm rájuk nézni.
Télen a fenyőágakból készített, szárított virágokkal díszített csokor fekszik a fehér havon.
Családommal virágültetés, gyomlálás közben beszélgetünk. Ők elmondják kivel mi történt, elmesélik örömüket, bánatukat, én hallgatom őket. Közben együtt nevetünk, vagy éppen sírunk.
Máskor is velük vagyok. Amikor megkérdezik: „Vajon mit tennél a helyemben?”, vagy: „Mit csináljak?”, megpróbálok éjjel, álmukban válaszolni, segíteni nekik.
Így élünk már évek óta. Szeretjük egymást szívünkben, vigyázzuk egymást lelkünkben.
Tudom, hogy a „Soha nem felejtünk el!”, és az „Emléked örökké él!” ígéretek megtartása független a virágok mennyiségétől, de az ibolyák alulról szagolva is illatosak.