A tárgyalóterem kapujához a vádlott már a rendőrségi szabályzat mentén jutott. Azon a napon a reggelihez ugyanis nem csupán bögrét, hanem egy kirendelt ügyvédet is kapott.

   
Sub rosa

A szerelem hirtelen virágzott ki a vádlott szívéből. Magasra nőtt, a szára végén már úgy pirosodott, akár a felkelő, bár kissé még csenevész Nap. A szerelem a tárgyalóteremben született, s oly hirtelen fogant, mint a felindulásból elkövetett bűntett.
    A vádlott néhány nappal korábban még Szerbiában nézegette a hegyeket, az utakat és az utak mentén évtizedek óta görcsösen kapaszkodó akácfákat és kocsányos tölgyeket. Azután túlra is nézett, ami még hagyján lett volna. A baj ott kezdődött, hogy a vádlott, aki ekkor még nem volt vádlott, nem csupán nézett, hanem lépett is. Méghozzá határon túlra. Nagy lépés volt ez, jól irányzott, csak éppen kevéssé dokumentált. Legalábbis ezt a következtetést vonta le a tényeket gondosan rögzíteni kívánó rendőrség.
    A tárgyalóterem kapujához a vádlott már a rendőrségi szabályzat mentén jutott. Azon a napon a reggelihez ugyanis nem csupán bögrét, hanem egy kirendelt ügyvédet is kapott. De mintha nem is ügyvédet kapott volna, hanem virágot. Olyan szerelembe áthajlítót. Szép volt az ügyvédnő, nyúlánk, a dereka átbújt volna a tű fokán is, a hajában pedig muzsikáló kották hullámvonalai voltak. 
    A vádlott akkor látta másodszor röpke három nap alatt. S elkezdődött a tárgyalás. A bíró ismertette a tényállást, súlyos, ismétlődő határtörésről beszélt. De a vádlott ezt mintha csak fényszitán megszűrve hallotta volna. Az „előre megfontolt” vádpontot hallva csókvirágot dobott az ügyvédnek, az ismétlődő bűntettnél ujjával azt mutatta, ez itt a „gólyahír”, a védőbeszédnél pedig már egy egész virágkoszorút szőtt a fiatalka ügyvéd köré.
    A tárgyalóterem közönsége mindezt egyre nagyobb derűvel figyelte, s még a rendőrök meg az ügyész szája szögletében is kivirágzott egy-egy mosoly. Az ügyvédnő komolyságát a szokatlan és kétségkívül felindulásból elkövetett udvarlás itt-ott már megrendíteni látszott. 
     A bíró – az egyetlen, aki ebből az egészből semmit sem vett észre – mindeközben csak mondta, mondta a magáét, s mint súlyos, terhelő vaskockákat pakolta az asztalra az ítélő szavakat.
    – Fegyház, ha visszajön – jelentette ki végül.
    – Jövök – mondta a vádlott. S mutatott még egy aranyló gólyahírt.