A mocskos életbe, – ömlik ki belőle a káromkodás – soha nem lett volna szabad ilyet mondanom neki! – zárja kásás hangon, és levágja magát az ágyra.

Hűhó

Mióta felnyíltak a szemei, fel – alá járkál a lakásban, a keze ügyébe kerülő dolgokat találomra arrébb teszi, a haját turkálja és bele – belepillant a tükörbe. A tükör útban van. Minden alkalommal, amikor visszanéz magára, szája csücske (mintha keserű ízt érezne) lebiggyed.
A rohadt életbe! – gondolja, és lecsapja a mobiltelefont. Be sincs kapcsolva. Barna-fehér csíkos pizsamájának szára valamivel a sarka alá ér, ezért botladozva viharzik be a hálóba.
A mocskos életbe, – ömlik ki belőle a káromkodás – soha nem lett volna szabad ilyet mondanom neki! – zárja kásás hangon, és levágja magát az ágyra.
Borostás arcát a paplanok közé fúrja, hagyja, hogy a hűvös pamut és toll magába szívja a szeméből és orrából szivárgó nedvességet.
Igyál. – szól egy hang a fejében.
Nem! – válaszolja ő. Reggel kilenc óra van.
Igyál. – ismétli a hang.
Na jó – egyezik bele, s botorkálva a konyhába indul. Szőrös kézfeje az üveg után kutakodik, amikor megpillantja a konyhakövön heverő apró mágnest, amely korábban a hűtő ajtaja alá csúszott fecnit tapasztotta eredeti helyére. A papírt remegő ujjai közé fogja.
„Lementem a boltba. 20 perc múlva jövök.” – olvassa.