Irodalmi Jelen

ÉRINTÉSEK - INGRES: TÖRÖKFÜRDŐ - Ujfalusi Éva

2010. október. 22. - 11:44

A női testek puhasága, a bőrük színeinek ritmusa, a tekintetek játéka, a kacérság kéjjel vegyült önfeledtsége, a jobb alsó sarokba benyúló szokatlanul vágott, arcát kezével eltakaró nő pilledt tartásának erotikája: egyszerre befelé szólnak, önmagukért vannak, s egyszerre kifelé - mintha a fürdőben felkeltett átnedvesítő hő a nem létező apró résen át, amin keresztül bepillantunk, szivárogna felénk.

JEAN AUGUSTE DOMINIQUE INGRES – TÖRÖKFÜRDŐ

A TISZTA EROTIKA KÉPEI

Ujfalsui Éva sorozata

Ingres életében sosem volt törökfürdőben. A gyarmatosítás korától, ahogy beáramlott a „valami más”, az egzotikum különlegesen nagy vonzerővel bírt, ezért sokan utaztak az idegen és „mesés” Keletre, melyet mássága tett igazi különlegességgé, érdekessé. Ekként a törökök ismeretlen kultúrája is sokakat megfogott. Mint Lady Montague-t is: levelei törökországi élményeinek feljegyzései, melyeket akkor írt, mikor brit-török nagykövet férjéhez csatlakozott. Ezek a levelek 1764-ben Londonban meg is jelennek, s hamarost francia nyelven is; Ingres is olvasta, hiszen a levél részleteiből képeinek egyes figuráira ismerhetünk. (A nő, akinek haját parfümmel illatosítják, vélhetőleg magára a levelek szerzőnőjére utal.) Ingres legtöbb képén a klasszicizmus visszanyúlása az antikhoz, az eszményien tökéleteshez, a görög-római szobrászat szépségideáljával hozható összefüggésbe, melyet rajongásig szeretett. Művészettörténetileg a klasszicizmus és a romantika ismérvei keverednek festészetében.

A valpinconi fürdőzőt, mely később a Törökfürdő (1862) főalakja is lett, 1808-ban festette, de már 1819-től, Rómában való tartózkodásának idején felvetődött a fürdőzők megfestésének gondolata. Ingres III. Napóleon császár fiának megrendelésére készítette a Törökfürdőt, azonban Napóleon herceg felesége, Klotild hercegnő szeméremsértőnek találta s visszaküldette. Így a művész a kép alakját négyzetesből kör alakúra változtatta és átfestette bizonyos részeit. Ezzel a gesztussal a kép egész hangulata megváltozott.

A meztelen női alakokra tekintetünk úgy vetül, mintha olyan világba pillanthatnánk így be, ahova amúgy teljességgel lehetetlen. Eredetileg a „hamam”-ba kizárólag nők, vagy csak férfiak járhattak kortól, nemtől, vagyontól függetlenül. Emellett nők számára a fürdők a szépségápolás és a társasági élet szinte egyetlennek mondható helyszínei voltak, ahol nem ritkán az asszonyok megválasztották fiaik leendő menyasszonyát is. Számos nő gyűlt itt össze, ahol a magas hőmérséklet és a magas páratartalom testre és lélekre is tisztító és lazító hatással volt.

Belekerülni ebbe a térbe kétféleképpen lehet. Az egyik, ha belülről nézem a képet, összemosva saját emlékeimmel: egy isztambuli, körülbelül az 1600-as évekből származó fürdőt kerestünk fel, ami közelebb tudta hozni a természetesség felszabadult érzésének azt az állapotát, ami ilyen helyen megtapasztalható volt. A kupolával borított terem közepén széles, kör alakú, fényesre csiszolt márványlap, körben háromosztatú fülkékkel. A bőr hamar kipirosodva felhevül, a levegő forrósága szinte tűzként áramlik az orron keresztül. Mindez eleinte elviselhetetlen a maga szokatlanságában. Meleg, forró, éget, elemészt. S ezzel együtt old, fellazít. Egy idő után a meztelenség, a félmeztelenség kulturálisan tanult szégyellős zavara, szokatlansága a márványra terítet törölközőn feküdve a természetesség magától értetődő érzésébe fordul át. A magunkba zártságot a pólusok között gőzölgő meleg feloldja, és az ’érzéki szép’: a női testek, az intimitás, az egymás közöttiség felszabadító pucérsága harmonikus, mégis vibráló közeget teremt. A meztelenség tiszta állapota ez. Az erotika teljesen szokatlan oldala.

S ez az erotika mennyire más színezetű, ha kívülről nézünk rá: mennyire izgatóvá válik ez a látvány, a tér, ahová férfi szem nem hatolhat be, kivéve az eunuchoké. Izgató, vibráló, erotikus és titokzatosan izgalmas. A puhán omló s ívelő halványfehér női testek Khalil bey oszmán diplomatát és műgyűjtőt is megbabonázták, hiszen 1864-ben birtokába került - egy időre - a festmény (később Gustave Courbet A világ eredete című képét is megvásárolta).

A korszakban az egzotikus téma festése legitimálta a szabadosabb téma ábrázolását, így nem csoda, hogy a leszbikusan egymáshoz simuló női testek - talán botrányokat kiváltva, vegyes érzelmekkel, de - élvezettel ajándékozhattak meg sok, a kiállításon odapillantó tekintetet.

Ingres képét leginkább kicsiny képként tudnám elképzelni, valódi mérete ellenére (110x108 cm); láttán, inkább bensőséges érzésem támad. A háttérben lévő női alakok egymás társaságát élvezve, mint a macskák természetes kiterültségükben, felszabadultan kacarásznak, zenélnek, táncolnak… Az előtérben, a kép nézője felé fordulva, szinte már színpadias vonaglással három nőalak üveggyöngy-fehér porcelánbőrrel. Hátrébb, mellettük, keresztbe kulcsolt karokkal egy másik – ők mind valószínűleg az Ingres második feleségéről készült vázlatok alapjánszolgáltak modellül. A női testek puhasága, a bőrük színeinek ritmusa, a tekintetek játéka, a kacérság kéjjel vegyült önfeledtsége, a jobb alsó sarokba benyúló szokatlanul vágott, arcát kezével eltakaró nő pilledt tartásának erotikája: egyszerre befelé szólnak, önmagukért vannak, s egyszerre kifelé - mintha a fürdőben felkeltett átnedvesítő hő a nem létező apró résen át, amin keresztül bepillantunk, szivárogna felénk.