Majd ő megmutatja, ki az úr a házban. Csak tessék figyelni!  Még a büszke öregúr is eltáthatja a száját, és megbánja még ezerrel, hogy adott egy taslit, amikor véletlenül fellökte.

Az edzés

A nagy szabaduló- és erőművész kimeresztette a szemét, kidüllesztette a mellkasát, és kipróbálta az izmait.  Aztán vágott egy fintort, és a tükör felé csapott. Idegesítette a látvány.
„Ne higgyétek, hogy le tudtok győzni.” – gondolta, és levonult a nappaliba, hogy elvégezze a szokásos erősítő gyakorlatait, amely sprintelésekből, szökkenésekből és hosszan tartó ugrálásokból állt. Miután végzett a kardióval, a jógából jól ismert fordított testhelyzetű gyakorlatokba fogott, majd a karját megedzendő lepofozta az útjába kerülő fikuszt, hátha az ellenség bérence. Egy biztos, hogy az a szerencsétlen élete végéig emlegetni fogja a vele való találkozást. Majd ő megmutatja, ki az úr a házban. Csak tessék figyelni!  Még a büszke öregúr is eltáthatja a száját, és megbánja még ezerrel, hogy adott egy taslit, amikor véletlenül fellökte. Ki tudja, mire olyan büszke?  Attól, hogy egyedül uralja a fürdőszobát, mindenféle betegségre hivatkozva, még nem kell fennhordania az orrát, és egyébként is, az a fehér tányér, amit a nyaka körül visel, már minden csak nem divatos. Hogy egyesek mit nem képzelnek magukról?
Ezek a gondolatok a nagy szabaduló- és erőművészt annyira felhergelték, hogy képtelen volt uralkodni magán, újabb edzőgyakorlatokat hajtott végre, amelyek ismételten ugrálásokból és némi hadonászásból álltak. Ő ugyan támadó alaphelyzetnek nevezete ezeket a mozdulatokat. Lehet valamelyik véletlenül ott felejtett újságban látta, úgyhogy mi ne vitatkozzunk vele! Főleg, hogy az utolsó karizmait növelendő csimpaszkodó mozdulat gyászos eredményt hozott. Leszakadt a függöny. A nagy szabaduló- és erőművész egy pillanatra döbbenten állt a romok felett, aztán meggyőzte magát a helyzet rendkívüliségéről, mármint az edzések hatékonyságáról. Vett egy nagy levegőt és elhatározta, hogy végleg leszámol az ellenséggel, avval a pimasz tekintetűvel.  Újra kimeresztette hát a szemét, kidüllesztette a mellkasát, de mivel nem találta magát elég vérfagyasztónak, fogai közé kapott egy alig használt zoknit, és vicsorogva az ellenséghez vonult. A pimasz tekintetű már várta, és persze neki is zokni bajsza volt! Az erőművész bepöccent. Nekiugrott a másiknak, Ennek a mozdulatnak áldozatul esett egy pohár, néhány gyógyszer és a fésű is fejvesztve menekült a földre. Az ádáz ellenség azonban tovább vigyorgott a fényes felület mögött.
-    Na ide figyelj, te neveletlen kismacska, hagyd ezt már abba! - rázta meg valaki a nyakánál fogva.
-    Én?  Hát nem az öregúr a macska?  Ha én kismacska, de akkor te ki vagy? - képedt el a nagy szabaduló- és erőművész, és egy hatalmas ugrással a szekrény polcán termett, hogy megkeresse a dolgok mögött rejlő igazságot.