Előre örült a szelídítésnek. A házat besötétítette nappal a meleg kiszorítására. Libegtette a szél a földig érő fehér vásznakat.

Álom

Frissen zsibogott a reggel a falu felől. Falakon még intenzív a mész illata. Izgalom borzongatta a szívét, mint hőseit a kihívások. Kendőt kanyarított a vállára, füles kosarat a karjára. Már szaporázott is a standoktól övezett utcán. Vidám árusokkal váltott szót. Gusztált, válogatott. Gyűlt kosarában az árú, torkáig ért a jókedv. Milyen neki való itt! Kis papirkára lopva feljegyzett ezt-azt. Memóriája nem a régi. Neveket, egy-két címet, helyzetet…. Ki tudja, mi hogyan szólal meg benne később. Sokat lesznek itt ezután, érezte. Még nem az igazi, de belakják. Délutánra meghívott pár embert. Nőket, férfiakat, vegyesen. Előre örült a szelídítésnek. A házat besötétítette nappal a meleg kiszorítására. Libegtette a szél a földig érő fehér vásznakat. Kellemes volt, de valahogyan mégis zavaróan szűk, bezárt érzést keltett benne. Inkább a lugasban, a nagy asztalon! Legyen tökéletes az első találkozás! Az abroszra kerültek már a pogácsákkal teli tálak. Szörp, ásványvíz, poharak. Szemerkélni kezdett a sötét. Nemsokára! Bíztatta magát. Középre tette még a friss túrót, tejfelt. Egymásra halmozta a tányérokat, tetejébe evőeszközök, melléjük szalvéta kupac. Az Ő nagy napja ez! Izgatottan sóhajtott. Még senki…. Meggyújtotta a két földbe szúrt fáklyát. Milyen Isteni érzés! Várakozni. A kapu felől motozást hallott. Előrébb merészkedett. Arcokat nem, csak körvonalakat. Erre, erre - lendült üdvözlésre a keze…,de baljóslatú volt, hogy szoknyákat, egyet sem látott. A cetliket - hangzott nyersen. Nem küldözgetsz innen semmit! A papírokat! A fény elvakította. Az ütések mintha másra hulltak volna. Az asztalnak esett, nyirkos tenyere nyomot hagyott a ránctalan abroszon. A rúgás a hasát érte. Szerterepültek a pogácsák, kiömlött, maszatolódott, csepegett iszamosan, ami folyható…Gondolta, talán remélte is, bevégzik itt, mire férje kiér a borokkal. A távolodó léptek zaját már nem hallotta.