„Megtagadta a segítséget önmagától! Bűnös!” – kiáltott fel önkéntelenül. Aztán még sokáig morfondírozott, hogy vajon miért nem tett magáért semmit a férfi.

Ujjlenyomat
 

A kereszthuzat ellenére a fülledt postahivatalban, mint egy halott nyitott szájában, nem mozdult a levegő.
A rácsos ablaknál ülő női alkalmazott elmélázva nézte a rekkenő hőségtől elnéptelenedett utca fölött oszcilláló levegőt. A tengerpart jutott eszébe, a vijjogó sirályok, a part fölött remegő levegő, a fürdőzők boldog kacagása. Szeretett volna ott dolgozni. Elképzelte, ahogy felszolgálja a mentaszínű, jéghideg mojitót bambuszpoharakban.
Álmodozásából a levélkihordó postás riasztotta fel. Egy küldeményt hozott vissza.
– Nem lehet kézbesíteni. Elírták rajta az irányítószámot – mondta.
– A pecsét szerint kábé három hete adták fel. Majd továbbítom – tette hozzá a nő, miután szemügyre vette a borítékot. Az sem kerülte el a figyelmét, hogy a leragasztásra használt körcímke le volt válva a nyílásról. Elgondolkodva emelgette, tapogatta a küldeményt, s amikor rájött a tartalmára, önkéntelenül elmosolyodott. „Soha nem téptem más fájáról gyümölcsöt, de ha az ölembe hullik, akkor elfogadom” – gondolta, és a nyitott borítékból érdeklődve kiemelt egy fehér fedelű könyvet, melyen a pecsétviasz színű, patinásított név alatt ott állt feketén a cím: HALÁLOS BŰN. Megrettent. Tíz halálos bűnről tudott, de most sejteni vélte, hogy ennél sokkal több van.
 „Gyanútlanul igyekszel” – olvasta valahol lapozgatás közben. Egy helyen, ahol az ívek szét voltak lapogatva, a könyv nyitva maradt, s a jobb oldalon, közvetlenül a novellacím mellett egy tömpe ujjbegy sötét lenyomatát fedezte fel. Halvány csalódást érzett a gyanú miatt, hogy valaki már könyvvé olvasta a bekötött papírköteget. Először ezt a novellát olvasta el. Aztán sorra a többit. Olvasás közben úgy érezte, olyan társaságba keveredett, ahol minden hang meghallgatást követel tőle, emiatt lassan haladt. Keddi nap volt, amikor végzett az olvasással, s még aznap, megfelelő irányítószámmal ellátva, továbbította a küldeményt.

Ám az először olvasott novella szereplője napok múlva sem hagyta nyugodni. Elképzelte, ahogy a férfi lábán a karcolás begyullad, egyre dagadtabb, egyre büdösebb lesz, végül elüszkösödik.
„Megtagadta a segítséget önmagától! Bűnös!” – kiáltott fel önkéntelenül. Aztán még sokáig morfondírozott, hogy vajon miért nem tett magáért semmit a férfi.

Egy újabb hét elteltével bejelentette felmondását a főnökének.