Csak állt a tornaterem fűzöld padlóján; váltogatva először jobb, majd bal lábára helyezte testének súlyát, miközben tekintetével követte a felfelé igyekvő mászók csoportját.

Kötéltánc

 

Tornaórán Pista általában nem nyújtott túl meggyőző teljesítményt. Mindig ő volt az utolsó a kötélmászásnál, helyesebben szólva, meg sem indult fölfelé. Jellemzően alulról nézte a kötélen ide-oda himbálózó osztálytársai megfeszülő kar-, hát- és mellizmait. Emlékszem, gyakran még a kötélhez sem ért hozzá. Egész egyszerűen nem akart tudomást venni a sportszerről. Csak állt a tornaterem fűzöld padlóján; váltogatva először jobb, majd bal lábára helyezte testének súlyát, miközben tekintetével követte a felfelé igyekvő mászók csoportját. Pista valójában nem volt zárkózott gyerek, csak épp rajta kívül ezzel az egyszerű ténnyel egyikünk sem volt tisztában. Domborodó pocakja, már kisgyermekkora óta szembetűnő tokája, mosolygós, pufók arca viszont megkerülhetetlenül velünk élt. Az iskolában alig szóltunk hozzá, érzékeltük jelenlétét, de a magunk részéről beértük ennyivel. Mi, többiek, mindig csak odafentről, a bordásfal tetejéről, a kötélzet csúcsáról tekintettünk le rá.
Prezenszki István ma gimnáziumi testnevelő tanár, amatőr asztalitenisz versenyző, a Budapesti Kerületi Bajnokság I. osztályának egyik legügyesebb, támadó szellemű játékosa. Egy kislány és egy kisfiú odaadó, féltő édesapja, feleségének hűséges, szerető társa. Ház-, gépkocsi- és kutyatulajdonos. Megbecsült tagja közösségünknek, kiváló szakember, iskolánk megannyi sportolójának személyi edzője. A diákok szeretik, elfogadják, abban a kiváltságban részesítik, hogy a barátjukként tekintenek rá. Mindnyájan őszinte, segítőkész, társas lényként ismerjük, aki láthatólag élvezi az emberi kapcsolatok sokszínűségét.
Amikor a múlt hónapban egyszer, teljesen véletlenül betoppantam az órájára, megdöbbenésemre István csatakosan átizzadt, divatos Adidas sportmelegítőjében feszítve, magából kikelve ordított egy kövérkés, megszeppent fiúval, aki remegő kezeivel görcsösen szorította a mászókötelet. Az osztály többi tagja már az öltözőben pihente ki a tornaóra fáradalmait, miközben a fiú lábát végre felemelve elrugaszkodott a talajról és lassan, bizonytalanul mászni kezdett fölfelé.