A Sipos a mellettem állókhoz ért. Nem értettem, mit mond, csak azt, hogy kérdez, azok válaszolnak, aztán ő letaglózza őket és azonnal halad tovább. Hozzám beszél, a Kingát nem ismeri, én is csak a röplabda miatt. Hát igen, ez is egy megfelelő téma lett volna.

A Szeplős

A Sipos járt fel-alá a folyosón. Döbbenetet hagyott maga után. Mindenki ugyanazt a pár szót kapta, ez látszott. Közeledett felénk, de engem más érdekelt.
    A Kingának magyaráztam volna, de még nem tudtam, hogy miről, csak azt, hogy muszáj lenne valamit. Eggyel járt alánk és csupán annyit tudtam róla, hogy szép. Meg persze szépségét tudtam atomjaira bontani, kezdve lehetetlen vékonyságával, nagy és sokszínű szemeivel, egészen a hangjáig, mely esetlenséget csempészett magabiztosságába. Mindig tudta, mit akar mondani, de kétséges volt, hogy azon a vékony szálon eljut-e a hallgatósághoz. Az én hangom ugyan erős volt, de nem volt mit vinnie. Arra gondoltam, hogy kérdezhetném a napjáról, de nem tudtam koncentrálni, ahhoz túlságosan szép volt a nyaka. A szemébe nem mertem nézni, a mellét nem bámulhattam. Valahol a kettő között próbáltam nyugalmat találni. Se a szája, se a nyaka nem volt megfelelő erre. Aztán észrevettem, hogy a napjáról mesél. Hogy irodalommal kezdtek, aztán volt matek, de hogy ő igazából csak a nap végét várja, mert olyan szép az idő, hogy sétálni kellene valahol a környéken. Éreztem, hogy ez lehetőség, de képtelen voltam reagálni, pedig csak annyit kellett volna mondani, hogy remek ötlet. Hogyan mertem megszólítani, kérdeztem magamtól, de válasz helyett elbizonytalanodtam, és azon tűnődtem, hogy talán ő szólított meg engem.
    A Sipos a mellettem állókhoz ért. Nem értettem, mit mond, csak azt, hogy kérdez, azok válaszolnak, aztán ő letaglózza őket és azonnal halad tovább. Hozzám beszél, a Kingát nem ismeri, én is csak a röplabda miatt. Hát igen, ez is egy megfelelő téma lett volna.
    Jó napod van, kérdezi, fogjuk rá, felelem. Már nem sokáig, mondja, képzeld a Szeplős öngyilkos lett, leugrott egy tetőről. Ment tovább. Csak álltam döbbentem, Kinga pedig még a szokottnál is vékonyabb hangon kérdezte, hogy ki volt. Nem tudtam válaszolni. Gondolkodtam egy ideig, aztán azt mondtam, hogy hát két évig mellettem ült, de tavaly elment egy másik suliba.