Reggel haragudtam magamra – mennyi nézést elpazaroltam –, ráadásul hideg helyre álmodhatta magát: nyakig bújt a takaróban, eltűnt meztelensége. Halkan szuszogott, úgy tűnt még sokáig alszik.

Szerelem

Meglepett. Persze megfordult a fejemben, de nem gondoltam komolyan. Kiömlött a pezsgő (születésnapja volt) aztán összecsókolóztunk, ahogy az üveg után hajoltunk. Levendulaillatú emlék. Szép volt mindenestül. Levettem a felsőjét, közben csókoltam tovább és egyszerre a lába között találtam magam. Utána azt mondta fáradt és kérdezte, nem baj-e. Valami olyasmit mondtam, hogy dehogy, mert hiszen az ő napja, éppen húsz éve született. Mosolygott és becsukta a szemét. Be sem takarózott, csak úgy, meztelenül aludt. Néztem egy darabig és vágytam rá, ahogy soha nem látott szépségekre vágyik az ember. Belefúrtam a fejem a levendulaillatú párnába – hát innen a szoba illata – aztán oldalra fordultam és néztem tovább.  Nem hittem volna, hogy egy ilyen szép nő mellett is el lehet aludni.
    Reggel haragudtam magamra – mennyi nézést elpazaroltam –, ráadásul hideg helyre álmodhatta magát: nyakig bújt a takaróban, eltűnt meztelensége. Halkan szuszogott, úgy tűnt még sokáig alszik. Teste szép volt a vékony takaró alatt is, de nekem hiányzott a csupasz bőre. Megérezhette, hogy nézem, mert kinyitotta a szemét. Mosolyogtam. Mosolygott. De az ő mosolya csak az enyémnek szólt, bizonytalan volt, jelentéstelen. Közelebb hajoltam, meg akartam csókolni. Elhúzódott. Aztán őszintébbre alakítva mosolyát megkért, hogy előbb mossak fogat. Fogat mostam.

– Mi van?! Nem ízlik az ízed? – üvöltik a haverok a kocsmákban azóta is, ha előkerül a téma. Mármint, hogy ezt kellett volna mondanom. Röhögök (sőt, röfögök) velük és mondom, hogy így igaz és gondolom, hogy de hát szerelmes voltam. Évek óta nem láttam.