Ugrás a tartalomra

ÉRINTÉSEK – Frida KAHLO – Ujfalusi Éva

Felvillanyoz a gondolat, hogy nemsokára láthatom élőben Frida Kahlo képeit. Bécsben. Szeptembertől. Sokat gondolkodtam rajtuk, mindig, újra meg újra visszaszövik magukat az életembe. Megragadtak, de talán, őszintén bevallva, nem is a képei önmagukban, hanem az élettörténetével áthatottan. Az a belső munka, ami a különböző minőségű érzelmet, lelkiállapotot, a hétköznapi életben megélt, elszenvedett történéseket ilyen módon tudja kifejezésre juttatni. Az ember nem csak egyféle késztetés miatt alkot. Ez az egyik közülük: a szubjektív létezés láthatóvá tétele, mely magába szív – és megnyitja az utat önmagunk belső régiói felé.

 

 

 

FRIDA KAHLO – AZ ÖRÖM ÉS GYÖTRELEM KÉPEI
 

 

Ujfalusi Éva sorozata

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Gyötrelem és kín, öröm és halál, nem több mint folyamat” - Frida Kahlo, napló

 

 

Az életben a szenvedés megtapasztalása elkerülhetetlen. Mind testi, mind lélektani értelemben. Mindannyian átéljük, s legtöbbször azt szeretnénk, ha ki tudnánk bújni szorításából, ha minél hamarabb vége lenne, ha egyáltalán nem kellene az élet sötét oldalával foglalkozni: mert gyakran nagyon fájdalmas. Az idő árama folyik, de minket nem kérdeznek, hogy így és ezeket akarjuk-e. Idővel szembesülünk csak vele, hogy nincs olyan élet, ami csak a Naphoz, a fényhez lenne közel, s csak boldogságot ígérne.

Frida Kahlo legtöbb képe sem erről tanúskodik. Hanem arról, hogy a szenvedésteli események az ő esetében a festészetbe átvihetők voltak, s az érzelmek átalakítása és kívülre helyezése, elkülönítése egyfajta gyógyír; szembenézés a valóság arcaival. S igazán ez a fontos: a szenvedésre való máshogyan-pillantás, a ránézés; elfogadása és átalakítása. Képein szimbólumok egymásba fonódó jelei nyitják meg életének belső, saját szobáit. Különféle szimbólumokkal jelzi azokat az eseményeket, melyekből a szenvedés, a gyötrelem hangjai szólnak. Képein, mexikói és európai gyökerének kettős megformáltságában, besűrűsödik és megmerevedik az intenzív belső és külső élet. Festenie kell, mert a szakadék szélén állva jószerével csak ez maradt a számára. Festményei (mint írásai is) erőteljesen szubjektív nézőpontból mutatják meg a világot, melyet átélt: A Henry Ford kórház, Születésem, Csak néhány szúrás, Törött gerinc, Remény fája, tarts ki!, Megsebzett szarvas, A két Frida, A dajkám és én…s az önarcképek: majommal, tövises nyaklánccal, levágott hajjal, hajfonattal, koponyával a homlokán… művészetének a másik fele. Ezeken a képeken arca nem árul el szinte semmit a megélt tragédiákról, szenvtelen marad; legördülő könnycseppek vagy attribútumként megjelenő tárgyak, állatok és feliratok árulkodnak csak arról, mik azok az érzések, gondolatok, melyek kiváltódtak benne. Ezeket sűríti, gyúrja konkrét formákba. Transzformálja: átélve kiemeli magából, hagyja magát vezetni általuk, megfogalmazza és megfesti. Új életet ad nekik, amik már rajta kívül helyezkednek el. Már nem sérthetik meg. Már nem gyötörhetik. Már nincsen hatalmuk felette. Csupán „csak” képek.

Kahlo művei nagyon személyesek, mégis mintha valami hűvösség is rejlene bennük. Magritte-nál, s a szürrealistáknál is megfigyelhető ez. Azt festik, amit látnak, amit belül látnak, úgy, mintha az valóságosan is létezne. Mint ahogy az álmainkat éljük meg.

Van, amikor a belső feszültség akkora, hogy olyan, mintha tövises koszorú fojtogatná az embert; vagy mikor némán sír fel belőlünk valaki. Kiszolgáltatottnak vagy meghasonlottnak érezzük magunkat, bármi miatt törjön is ránk ez az érzés; mintha lecsapoltak volna. Elvérzünk a tehetetlenségben. Vagy mikor olyan eszeveszett düh és harag tör ránk, hogy mindent elpusztítanánk... Vannak érzelmek, melyekkel nem tudunk mit kezdeni. Kahlo képileg fogalmazza meg ezeket az érzéseket, ahogy a nyelv is sokszor ezt teszi. Egyfajta gyermeki látásmód is az, ahogy kezeli őket. Eszembe jut egy gyermek példája, aki „kettéosztotta” az édesanyját, mert nem tudta elviselni, hogy a jó anya rossz is tud lenni. Védekezik.

Kivetítünk a külvilágra, átalakítva olyanná, ami könnyebbé teszi a nehézségek megélését. Azonban amikor vissza is tudjuk venni (vetíteni) ezeket magunkba, akkor tárul fel igazából mindenről sokkal több. Vagy inkább akkor, mikor arra figyelünk már, ahogyan az élet pulzál. Születés, kibontakozás, halál. Folyamatként élve meg.

 

Tandori Dezső

 

Két oltár

 

Folyton tele van veled a
szám, nem tudok tőled beszélni,
mégis téged árullak el
annak, ki fuldoklásom érti.

Látlak megiszonyodni tőlem.
Mintha így menekítenél:
látlak – torkomon, mint hegyélen
futsz, velem futsz visszafelé.

Ki sebeimet megnyitod,
hogy rajtuk közeledre lássak,
és egymásra szabaditod
velem is egyetlen világod:

látom megnyíló sebeim
vakon, bezárva, sérthetetlen –
Kettőzve űzi önmagát az
egyetlen és elérhetetlen.

 

A képeken Frida Kahhlo Önarckép tövises nyaklánccal (1940), Megsebzett szarvas (1946) és A dajkám és én (Szoptatás közben, 1937) című festménye látható.
 

Forrás: www.askville.amazon.com; www.dart.fine-art.com

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.