Az ajtó beljebb húzta rozsdás nyelvét, s most már kintről is látni engedte fémes, koszban ásítozó lépcsősorát. A következő percben egy öregasszony kezdett kapaszkodni befelé.

A stég

   

A villamos tele volt tömött batyukkal, kivikszolt aktatáskákkal és fáradt tekintetekkel.  A sofőr az állomás elé érve fékezett. S miközben egyik lába még a pedált nyomta, gondolatban már a menetlevelet töltögette.
    Az ajtó beljebb húzta rozsdás nyelvét, s most már kintről is látni engedte fémes, koszban ásítozó lépcsősorát. A következő percben egy öregasszony kezdett kapaszkodni befelé. Gondosan hátraszorított kontyában még ott tornyosult a hajdani fiatalasszony büszkesége. Lába azonban mintha különvált volna tőle. Remegett. Az asszony kosarával úgy egyensúlyozott a lépcsőn fokról fokra feljebb hágva, mintha épp a Himaláját készült volna meghódítani. Hosszú ideig tartott, amíg a járdaszegélytől eljutott a kitűzött csúcsig, s végre felsóhajthatott.
    A kocsiban nem volt egyetlen szabad ülőhely sem. Az öregasszony közelében egy jólöltözött úriember foglalt helyet. Alig harmincas lehetett, rugalmas, töretlen gerincén gondolkodás nélkül futott végig a napsugár. A férfi messzire nézett. Úgy tett, mint akinek köze nincs a villamoshoz. Az öregasszonyhoz meg pláne. Ő egy hajón volt. A maga hajóján. Akinek nincs vize az úszáshoz, az ne ússzon – gondolta.  – Ilyen egyszerű ez.
    Mellette egy sportember üldögélt. A fejét úgy ingatta jobbra-balra, mintha nem szívesen engedné el egyetlen percét sem az aznapra kiszabott edzésadagnak. ’Mens sana in corpore sano’ – mondta volna, ha tudott volna latinul. De nem tudott. Így csak az edzője járt a fejében meg a gyakran hallott mondat: Eddz, de ne csorgasd ki a tested a seggeden! Vagyis: tömd az izmod, de mindig mértékkel csináld, öregem! S ha az öregasszony árnyékot vetett rá, ő az ismereteire támaszkodott. Erre a mértékre gondolt.
    Az öregasszony meg nehézkesen egyensúlyozva kapaszkodott, legalábbis próbálkozott vele. A pillantása azonban már rég a padlón nyugodott. Ismerte ő is korunk egyszerű igazságait. Nem akart sem értéket rontani, sem mértéket bontani.
    Ekkor azonban a kocsi elején zavartan fészkelődni kezdett egy utas. Amolyan punkos kinézetű, szakadt külsejű, még a fiatal évjárathoz tartozó hazánkfia volt. Felegyenesedett. Járásszögét egy félfordulattal az öregasszony felé irányította. Tarajos haján is igazított egyet, s aztán kicsit pökve, a hangjában mégis félreismerhetetlen szánalommal mindössze ennyit mondott:
    – Na, csossz ide, mammer! Dobom a stéget.