Ugrás a tartalomra

Kéktúra - Bodajk, Bakonykút

Micsoda vidék! Minden fél kilométerén új mutatvány! Gaja-szurdok, először a sziklákkal, utána kilométereken keresztül a patak, aztán hosszú séta a víztározó partján, hol mellette, hol az üdülőtelep pici kuckói között... Úgy lekötötte a figyelmemet, hogy a Becsali büféig (pecsételőhely) fel sem tűnt, hogy ma még nem ettem. Itt akartuk elfogyasztani az első ebédet, de arra van egy jobb hely. Kedves volt ugyan a néni (szerintem mi nyitottuk rá először az ajtót aznap), de végül is tovább mentünk, amíg meg nem találtuk a gátat. Ez már mindjárt más, ilyen helyen még nem ettünk ezelőtt.

 

Kéktúra - 56.

Előzők:  

 

2010.03.26-2010.03.28

01 Bodajk

Már csak akkora "agy" kellett ehhez a kiránduláshoz, hogy bőven belefért a határidőnaplómba. Könnyített felszereléssel, két váltás alsóneművel szálltunk buszra, hogy meg se álljunk Bodajkig. Három rövid napunk lesz még az úton, aztán bekerül az utolsó pecsét is a füzetembe, és vége a munkának. Elvileg.
Igen szép időnk volt, végig sütött a nap, a szél is fújt hozzá: kitavaszodott. Én pedig végre kiszabadultam a városból. Olyannyira, hogy Rékával és Mátéval reggel kilenc körül már úton is voltunk Bodajk határában, Bakonykúti felé.

02. Fehérvárcsugró

Előre untam ezt a három napot, csak az lelkesített, hogy jó a társaság, és végre más mozgást is végezhetek a billentyűzet ütögetésén és az egérkattogtatáson kívül. Egyedül a fehérvárcsurgói víztározóban reménykedtem mint érdekesebb látványosságban, de ahogy kitettük a lábunkat Bodajkról, kezdetét vette a végeláthatatlan inger-áradat. Még jó, hogy szereztem egy új energiaforrást a fényképezőgépembe, mert ezen a hétvégen le se tettem aztán a masinát.
Micsoda vidék! Minden fél kilométerén új mutatvány! Gaja-szurdok, először a sziklákkal, utána kilométereken keresztül a patak, aztán hosszú séta a víztározó partján, hol mellette, hol az üdülőtelep pici kuckói között... Úgy lekötötte a figyelmemet, hogy a Becsali büféig (pecsételőhely) fel sem tűnt, hogy ma még nem ettem. Itt akartuk elfogyasztani az első ebédet, de arra van egy jobb hely. Kedves volt ugyan a néni (szerintem mi nyitottuk rá először az ajtót aznap), de végül is tovább mentünk, amíg meg nem találtuk a gátat. Ez már mindjárt más, ilyen helyen még nem ettünk ezelőtt.

03. Bakonykúti

Eltettem a fényképezőgépet, mondván, hogy megvolt mára a látványosság, és szépen továbbindultunk Bakonykúti felé, megüldözni az utolsó buszt. Ma estére Máté szerzett szállást Székesfehérváron a nagynénjénél, így csak az oda utat kellett megoldani, szállást és vacsorát ma igazán elsőrangút kaptunk. A kamerát ellenben ahogy eltettem, szedhettem is elő, mert a hátralevő szakasz is telis-tele volt felnőtt játszóterekkel. Előbb a szokásos út, mező, erdő, utánuk egy olyan mező egy dombtetőn, ahol akkorát taszított rajtam a szél, hogy visszatántorodtam. Végül a domb túlfelén mészkőbányát találtunk.
Lepakoltunk a szélén, bemásztunk, és több mint fél órát játszottunk benne. Nagy, pasztellszínű, holdbéli táj, olyan szakadékokkal, hogy végül is csak a közepéig merészkedtünk le; itt is igen színes és szórakoztató.

Jóval előbb jöttünk el, mint hogy meguntuk volna, de a falán visszamászva úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk egy korábbi buszt elérni. Így aztán gyorsan átvágtunk a következő szélviharos mezőn is, és egy jó óra alatt Bakonykútiba értünk. Sok mindent lehet mondani az itteni pusztákról, csak azt nem, hogy unalmasak. Pláne ilyenkor tavasszal, amikor nekikezdenek zöldülni, te meg kapaszkodsz, ahogy tudsz, hogy ne vigyen el közben a szél. Mókás egy utazás volt.
Az áhított korábbi busz persze nem létezett, de szükségünk is volt egy kis időre, hogy megtaláljuk a pecsétet, mert egy nagyon helyre kis fadobozban van a buszmegálló mellett egy hasonlóan takaros fatábla sarkában, és az ilyen megoldásokhoz nem voltunk hozzászokva. Olyan húsz percbe telt (Réka körbejárta a falut, mi meg térképésztünk), mire sikerült valamelyiküknek rájönni, hogy pont az orrunk előtt van az a pecsét.
Ezután unalmunkban (ebben a faluban annyira helyén van minden, hogy egy árva kocsma, annyi sincs) elindultunk Gúttamási felé gyalog. Éppen kiértünk a faluból, amikor elhúzott mellettünk egy menetrend szerintinek kinéző, de ismeretlen eredetű busz. Még öt perce sem sétáltunk, már jött is vissza (Bakonykúti zsákfalu), úgyhogy bőszen stoppolni kezdtünk, mire megállt és elvitt Gúttamásiba. Ott szépen letett, hogy várjunk itt negyed órát, akkor majd újra fölvesz, ha jön Isztimérből Székesfehérvár felé. Ez elég fura ötlet volt, de nem tiltakoztunk, mert így csak az ezután következő szakaszért kellett fizetnünk. Be is jutottunk a városba rendben, csak éppen mire kiértünk a házhoz, már le akart válni a talpam a lábfejemről. Még hogy húsz kilométer rövid kis szakasz! Ha kétszer ülsz le napközben, akkor nem rossz testmozgás. Este kárpótolt a jó hangulatú és bőséges vacsora, mellé némi alkoholtartalmú "bambi" az ismerkedés örömére, aztán késői lefekvés – és korai ébresztő, hogy elérjük a buszt, vissza Bakonykútiba.

 

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.