– Nincs testvérem. Édesanyámék 56 után disszidáltak Amerikába. Én még olyan kicsi voltam. Itt hagytak, hogy majd később utánuk visznek, ha elrendezik a dolgokat. Azóta meghaltak mind a ketten.
A lezárt boríték, nesztelenül csúszott a fehér köpeny zsebébe.

A fésű

A főorvos sietős léptekkel haladt végig a fehére festett kórházi folyosón.
A váróterem üres volt. Ilyenkor 5 óra tájékán ez megszokott dolog. A főorvosi szoba előtt, a folyosó végén, 30 év körüli fiatal nő ült.Világos kosztümjéről, és a hozzá illő vajszínű cipőjéről, látszott az igényes egyszerűség.
– Én rám vár? –kérdezte a főorvos
– Igen főorvos úr. Kissné Fehér Éva vagyok.
– A Fehér néni unokája?
– Igen.
– Most jöttem a vizitelésből,és úgy gondolom, hogy a nagymamáját holnaptól elvihetik haza.Az agyvérzéses állapot után, a kórházi kezelés,javulást hozott némileg,, de mi tovább nem tudunk segíteni. Az ez utáni lábadozó időszakot, már otthon kell elvégezni.
A nő, halkan fel állt.
– Sajnos ,én nem tudom vállalni. – szólt Tetszik tudni, a férjem zenész, és nagy nálunk a jövés -menés. A gyerek is még csak 2 éves. Szóval nem megy.
– És a család többi tagja? Édesanyja, testvére?
– Nincs testvérem. Édesanyámék 56 után disszidáltak Amerikába. Én még olyan kicsi voltam. Itt hagytak, hogy majd később utánuk visznek, ha elrendezik a dolgokat. Azóta meghaltak mind a ketten.
A lezárt boríték, nesztelenül csúszott a fehér köpeny zsebébe.
– Szóval , annyit tudok tenni, hogy egy ideig elfekvőben elhelyezem, majd elindítjuk, a szociális otthoni elhelyezését.
Be tetszik menni hozzá?
– Igen, ha már itt vagyok természetesen.
A fehér kórházi ágyon, nyitott szemmel feküdt a mama.Éva most látta csak, milyen madár csontú picike. Lehet, hogy most lett ilyen mióta beteg, vagy csak ő nem figyelt fel rá. A paplan alól közönyösen villant ki a pelenka. A szekrényen, apró fogú fésű hevert. az ő fésűje volt kislány korában. A mama haja is annyira vékony, apró, hogy ezzel fogja össze.
– Holnap mehetek haza. Itt volt a főorvos úr.
– Tudom mama, én is beszéltem vele. Arra gondoltunk, hogy még egyenlőre,jó lenne neked olyan hely, ahol többet tudnának még veled foglalkozni. Tudod nálunk mekkora a jövés-menés. Próbák éjszaka, meg aztán Petike is kicsi még.
A gyermek hallatára parányi mosoly ült az idős asszony szája szélén.
– Utána pedig nem messze hozzánk, van egy jó kis intézet, ahol állandó felügyeletet ellátást kapnál. Mindig is szeretted a társaságot. Nem neked való a mi rohanó világunk. Ugye így jó lesz?
A mama nem szólt, a szeme sarkán, láthatatlan könnycsepp villant elő.
– Mennem kell, ne haragudj! S bölcsőde mindjárt bezár. Bejövök, amikor tudok.
Az ajtó halkan zárult,csak az ágyba fekvő fülében kattant még sokáig. Elnézett az ablak felé,majd a kis szekrényen heverő fésűt,megmosdatta a fogmosó pohárban, és zsebkendőjébe csavarva a párnára fektette a feje mellé.