Ugrás a tartalomra

Kéktúra - Ágasvár

Leügettünk a Fiúsom-patak mentén addig a pontig, ahol ez a Csörgő-patakba torkollik. Innen a Csörgő- szurdokig tart a térkép által még nem jelzett titkos birodalmunk. Erről csak képet mutatok, mert úgysem telik már öt évbe, és felfedezik, aztán véget ér a gyerekkori titkos jó világunk. Erre a kis időre még próbálom eltitkolni, bár már láttam egy utat, ami részben arra vitt. Szépen és szokás szerint letértünk a jelzett ösvényről, és elmentünk a felnőtt játszótérhez, de víz alatt volt.

 

Kéktúra - 53.

Előzők:  

 

2009.12.30.

01 Ágasvár

Az a hó néhány napot késett karácsonyi ajándék volt, csak nekünk, csak erre az egy napra. Hárman jártunk a Hegyben, Laci (őt még nem ismered, a nyári öcsém, aki a régi mátrai mókák szereplője az életemben), Csiga (Máté) és én. Szilveszterre őriztük a lángot a mátrai ház kandallójában, és estére meg másnapra vártuk a buli többi résztvevőjét. Addig is jobb ötlet nem lévén, és úgyis kellene valami téli kép a könyvbe, reggel tizenegykor fölébresztettük Lacit – rossz néven vette – és elkezdtünk csomagolni, hogy megyünk egy túrát "Istvánba". Fogtuk az összes fellelhető kulacsot a házban, mindet megtöltöttük jó meleg teával. Aztán találtunk egy közelmúltban kiürült literes jégeres palackot, úgyhogy a vicc kedvéért azt is megtöltöttük teával, és szépen betáraztuk a nyári táskámba egy törölközőbe csavarva. 

Ha komolyan kirándulsz, akkor ilyet nem érdemes csinálnod, de mi komolytalanok voltunk aznap, és különben is igen közel laktunk a helyekhez, ahova tartottunk. Annyira, hogy enni nem is vittünk semmit néhány narancson kívül.
A ruházatunk viszont annál komolyabb volt. Sosem értettem, hogyan lehet egy magyarországi erdőben meghalni, de ahol nem szikla mellett volt a síremlék, ott általában téli dátum szerepelt a kövön – ebből messzemenő következtetéseket vontam le. Így hát olyan masszívan beöltöztem, hogy a házból kilépve nemhogy nem fáztam, de kisvártatva éppenséggel vetkőznöm kellett.
Így indultunk Ágasvárra, hogy egyetlen icipici szakaszon a kiírás iránya szerint járjuk a Kéket, egy árva nap erejéig.
Leügettünk a Fiúsom-patak mentén addig a pontig, ahol ez a Csörgő-patakba torkollik. Innen a Csörgő- szurdokig tart a térkép által még nem jelzett titkos birodalmunk. Erről csak képet mutatok, mert úgysem telik már öt évbe, és felfedezik, aztán véget ér a gyerekkori titkos jó világunk. Erre a kis időre még próbálom eltitkolni, bár már láttam egy utat, ami részben arra vitt. Szépen és szokás szerint letértünk a jelzett ösvényről, és elmentünk a felnőtt játszótérhez, de víz alatt volt. Maradt a fotózás. 

Aztán tanácstalanul álltunk egy nagy, igen meredek falú gödörben. Ekkorra viszont beborult, és az erdőre köd kezdett ereszkedni, úgyhogy végül vettünk egy nagy lendületet és fölfutottunk a gödör oldalán. Ezután történt az ominózus vetkőzés, majd jött egy keserves hegymenet, amivel visszatértünk a jelzett utakra. Ezek a mátrai hegyek még rövid távon, felszerelés nélkül is keserves "mászatósok" tudnak lenni, és mondhatom, Ágasvár a második legnagyobb mumusom az Oroszlánvár után. Ami viszont odafönt vár, az minden évszakban feledteti a kínokat, de azt hiszem, télen a leggyönyörűbb, amikor hó borítja és köd száll rá. Az embernek szinte festeni támad kedve tőle. A turistaházat meglátva ismét elmélkedni kezdtünk, hogy vajon ki jár ide, és miért éri meg itt egy vendéglátóhelyet üzemeltetni. Aztán az ajtóhoz érve már arra fogadtunk, hogy télen egyáltalán nyitva van-e.
Nyitva volt. Vettünk virslit ebédre, ami igen drága mulatság ezen a helyen. Közben tovább elmélkedtünk, hogy így pláne ki jár ide, de ebben a pillanatban benyitottak hatan és elfoglalták a szomszéd asztalt. Mire leterítettük száradni a pulóvereinket, a másik asztalhoz is letelepedett egy csapat, ők vagy tizenöten voltak, kutyával, gyerekekkel, úgyhogy többet nem rágódtunk a hely forgalmán. Megebédeltünk, aztán előkerült a hatalmas piásüveg csurig töltve teával, és az utolsó cseppig be is nyakaltuk, mielőtt továbbálltunk. A törölköző csodálatosan melegen tartotta, úgyhogy már nem sok fokoznivaló volt a boldogságomon. Máté azért ezt is megtette.
Nem is tudom, milyen ürüggyel, de kicsalt a ház elé, ahol nyáron pecsételtünk. (Még a párna is kint volt az ablakban a hó alatt!) Egyszer csak ott álltam, a kezemben egy papírzacskóval, és nem értettem semmit, úgyhogy bontani kezdtem. Képzeld, egy Kéktúra-bélyegző volt benne, de nem ám akármilyen! Lapozz csak vissza a bevezetőhöz, az ott egy igazi stempli, az én diplomázó Kéktúra-pecsétem! Aznap kaptam Ágasváron.

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.