A legjobb idő az, amire itthon a fű se nő: az a ronda, szürke, esőre álló, kicsit hűvös, "semmilyen" nap, amire az ember legszívesebben ki se kelne az ágyból. Az ilyen napokon nagy élvezettel mentünk volna el akár a világ végére. Ha hideg van, vagy nagyon meleg, esik, vagy ragyogó kék az ég, nos, olyankor hatásos fotókat lehet csinálni, de kirándulóidőnek kifejezetten pocsék. Őszintén szólva, a mai napig nem is tudom eldönteni, hogy nap közben melyik a rosszabb: ha szakad az eső, vagy ha egy felhő sincs az égen. Mind a kettőtől nagyon vizes leszel.

Kéktúra - 48.

Előzők: Kéktúra 

11. Törökmezői th.

A háztól műút visz le Kóspallagra, ahol már délelőtt – a Csóványos oldalában fekve – le is foglaltam a helyünket. Kellemes, hűvös parasztházban aludtunk ma, a leghátsó, félreeső kis szobában. Fürdés után azért még kimentünk szokás szerint nézelődni egy kicsit, most viszont csak a kocsmáig (ami majdnem szemben volt), hátha enni is adnak. Sajnos azt már nem, de végül is itt ért minket a naplemente egy citromos sör mellett, és Csiga azt játszotta Rékával, hogy Réka meg tud-e enni egy perc alatt húsz szál ropit. Nagyon rossz játék, mindig mindenki azt hiszi, hogy ő meg tud enni ennyit.
Este zacskós leves, aztán időjárás-jelentés a tévében, végül kilenc-tíz körül lefekvés. Nagyjából eddig lehet kibírni ébren, mert bár mindig úgy intéztük, hogy ne szakadjunk meg napközben a húsz-huszonöt kilométerekkel, de még így is kidőlt ilyenkorra az ember. Reggel viszont gond nélkül fel tudtunk kelni hét körül, ami az indulás szempontjából fontos. Most is így történt.
Másnap az év legforróbb napja köszöntött ránk. Nyolckor ugyan még kellemes volt, de ha reggel nyolckor már kicsit sem fázol az erdőben sem, akkor borítékolva van a pokoli szenvedés délelőtt tíztől naplementéig. Szerencsére ez egy elég rövid nap volt, amit Törökmező után még ennél is kurtábbra fogtunk, éppen az időjárás miatt. A turistaházig igen kellemesen telt az út

minden szempontból, és eltévedni is csak egyszer sikerült, már a ház előtt az erdei tornapályán. Ezen borzasztóan meglepődtem, mármint a tornapálya létezésén, a kisebb eltévedés napjában egyszer nagyjából normális dolog. Egy ilyen erdőbe ágyazott "komplexum" viszont elég meglepő. Olyan volt, mint egy nagy földvár, és sehol egy centi aszfalt. A térkép is jelzi, úgyhogy a házhoz is el lehet találni innen.
Mi is a pálya útjait követtük, mert a Kék elveszett ezen a helyen, ami önmagában nem olyan nagy baj. Inkább az volt kínos, amikor ismét kereszteztük a saját ösvényünket, és (velem az élen) elindultunk az ellenkező irányba. Szerencsére a többiek hamar bojkottálták a döntést. Egyszerűen képtelen vagyok két egyformának tűnő lehetőség közül kiválasztani a jó irányt, az én tudományom a barátkozás alkudozással egybekötve. Miután megérkeztünk, kényszerítettek is rá a háznál ülve a reggeli kávém mellett, mert ma Visegrádon alszunk. Ezzel pedig valószínűleg gond lesz. A nagy turistás helyekkel az a baj, hogy minden van, ráadásul sok, ettől a kacatok borzasztó olcsók lesznek, a szállások meg igen drágák. A lehető legrosszabb helyzet, mert a lányok fogékonyak a kacatokra, szállás meg kell, ráadásul kezdett nyomni a forróság, úgyhogy jól meg kellett tervezni a bevonulásunkat Visegrádra. Végül második próbálkozásra sikerült szállást foglalni, valóban a 3000Ft/fő/éj álomhatár fölött, bár nem olyan tragikusan sokkal. Visegrádon ne is álmodj olcsóbbról! Később aztán visszakönyörögtük háromezerre, de az igen hosszú és kemény művelet volt, ha tudsz jobbat találni, akkor minden elismerésem. Ami Törökmezőt illeti, ez a gyerek-turistás Kánaán, olyan az egész, mint egy nagy, erdei bentlakásos iskola. Az egyetlen "felnőtt" akit láttam, a pultos fiú volt, az is legfeljebb valami korombeli. Az egész hely egy rajzokkal meg meseposzterekkel teliplakátolt gyerekbirodalom, és láthatóan népszerű, mert az ebédlő fala végig volt rakva oklevelekkel, amiket a mindenféle helyekről idesereglett gyerekek írtak és rajzoltak az elmúlt években.

12. Nagymaros - Visegrád v.mh.

Következő megálló a komp Nagymaroson. Lesz még addig egy fél kilométeres, meredek és oroszlános hegyoldal, ezután egy nagy elágazás jön a Köves-mezőn. Nem lehet eltéveszteni: hatalmas lebetonozott parkoló, egyik oldalán műút fut bele, a másikon ez földesben folytatódik, a Kék pedig - ami részben ezen a műúton haladt - itt letér, és egy K+ keresztezi. Ez köti össze Zebegényt Nagymarossal. Ha itt a Kéken folytatod az utat, akkor se hagyd ki a kilátást a parkoló mögötti kis füves térről: jó kis asztalos, pados panoráma-ebédlő, bár szerintem azon az asztalon mindenki állni szokott, onnan nézi a fellegvárat a Dunával és a falvakat a parton. 

Innen aztán a K+ jelzésen ügettünk le Nagymarosra, a Julianus barát torony pedig más fejezetre maradt, az időjárásra tekintettel.
A legjobb idő az, amire itthon a fű se nő: az a ronda, szürke, esőre álló, kicsit hűvös, "semmilyen" nap, amire az ember legszívesebben ki se kelne az ágyból. Az ilyen napokon nagy élvezettel mentünk volna el akár a világ végére is. Ha hideg van, vagy nagyon meleg, esik, vagy ragyogó kék az ég, nos, olyankor hatásos fotókat lehet csinálni, de kirándulóidőnek kifejezetten pocsék. Őszintén szólva, a mai napig nem is tudom eldönteni, hogy nap közben melyik a rosszabb: ha szakad az eső, vagy ha egy felhő sincs az égen. Mind a kettőtől nagyon vizes leszel. Ma viszont még anya is rám telefonált média-országból, hogy vigyázzunk, mert hőségriadót mond a TV, úgyhogy lelkiismeretesen le is vágtuk az utat, egyenesen a komphoz.

Előzők: Kéktúra