Ugrás a tartalomra

Kéktúra - Nagy-Hideg-hegy, Kisinóc

Tudom, hogy olcsó közhely, de odakinn ez is gyönyörűen a helyére kerül: nincs semmi pazarlás, és úgyis csak annyit bírunk el mindenből, amennyi pont kell, és borzasztóan örülünk mindennek, ami van. Főzelék? LUXUS! A szívem szakadt meg, ahogy hordták el a félig összenyammogott vacsorát: hetven gyerekből tíz, ha megette, amit elébe tettek, és jó eséllyel soha nem is fogja a legtöbbjük megtudni, milyen szerencsés. Nem a borsófőzelék a lényeg, hanem ez: hogy őrülten szerencsés, és nem tud róla. Valójában borzasztó jó nekünk, akárki akármit mond.

 

Kéktúra - 47.

Előzők:  

 

09. Nagy-Hideg-Hegyi th.

Ó, a Csóványos, a gyerekkort idéző hosszú erdei ösvényével, és a fokozatosan "oroszlánosodó", meredek oldalával! Szerintem fél Magyarország itt utálta meg egy életre a természetjárást, ahova általános iskolás korában föltuszkolták. (Most is volt itt egy osztálynak látszó társaság pár felnőttel.) A helyre nem is emlékeztem, csak hogy voltam már itt, és hogy nagyon keserves dolog fölmászni rá. Persze tizenhárom évvel és ezer kilométerrel később azért lényegesen jobb volt a helyzet. Gyönyörű hely (nemcsak a csúcs, itt végig nagyon élvezetes volt az erdei nézelődés),

de az is igaz, hogy ha most indulsz nagy holmival az első utadra, akkor nem itt érdemes kezdeni. Elég megerőltető, ezen kívül viszonylag hosszú út: mindkét irányba majdnem tíz kilométer a legközelebbi település. Külön felhívnám a figyelmed, hogy nagyon körültekintően bánj a vízkészleteddel, mert igen kínos helyzetbe kerülhetsz, ha elszámolod magad. Nekünk sem sokon múlott, de végül legalább a Csóványosig kitartott. Előbb viszont még hadd meséljem el a Nagy Klasszikus Vaddisznó Kalandot, ahogyan még az előző évben ígértem, mert az ezen az úton történt:
Sűrű, jó hangulatú erdőben sétáltunk, amikor egyszer csak látom, hogy egy kis vaddisznó (már nem volt csíkos a háta, de még látszott rajta, hogy kölyök, mert világos barna volt a sörtéje) fut el mellettem kábé három méterre a bozótban. Ezután pedig Csiga jön szembe(!), aránylag tempósan – ilyen még soha nem fordult elő... Kiderült, hogy volt az ösvényen egy-két kismalac, csak azok elszaladtak, de aztán jött az anyjuk is, vele szemben az ösvényen. Erre már inkább visszafordult. Még eltűnőben láttuk is őket a bozót felé futni, a nagy fekete anyakocával együtt, úgyhogy abból is kiokosodtunk, hogy a vaddisznó nem bánt. Ha malacai vannak, akkor sem feltétlenül, csak legyen valami lehetősége elmenekülni. Nem kell keresni a bajt, az Ügyelj a vízkészletedre! után talán ez a második leghasznosabb tanács, amit csak adni tudok az útra. Miután megdőlt A vaddisznó öl című városi legenda, jött a már emlegetett hegymászás, aztán egy ebéd a Csóványoson.

Semmire nem emlékeztem, csak a kilátóra, amibe kiskoromban nem engedtek föl, most meg eleve képtelen voltam fölmászni rá. Sajnálom. Rékának viszont az első dolga volt, oda is adtam neki a fényképezőgépem, hadd játsszon egy kicsit. Ezután már azt hinné az ember, hogy csak jobb jöhet, főleg lefelé, de azért még közvetlenül a Nagy-hideg-hegyi turistaház előtt meg kellett mászni egy rövid, de meglehetősen meredek oldalt. Jó hír viszont, hogy ez egy egész évben működő hely: lehet benne aludni, enni, van kis büfé-boltja kólával, csokival és igen közlékeny boltos lánnyal, aki saját bevallása szerint is nagyon örült, hogy végre jár erre valaki. Itt aztán gondoskodtunk a szállásig kitartó vízmennyiségről, és szereztünk mindjárt kétféle pecsétet is, mert van itt ünneplős is a Kéktúra mellé.


 

10. Kisinóci th.

A környék útjait a Bükk jól jelzett és kitáblázott, igen turistabarát ösvényeihez hasonlítanám, és látnivalóban sem maradnak el tőlük. Ráadásul egy hosszú, teljesen egyenes út vezet le a kisinóci turistaházig, úgyhogy bátran átadhatod magad a táj élvezetének és a társasági életnek, mert innen még egy ötéves is letalálna, térkép nélkül természetesen. Így érkeztünk meg önfeledt beszélgetés közepette a házhoz, ahol már javában zajlott a vacsora a táborozó gyerekeknek. A menü: borsófőzelék rántott párizsival! Sajnos kiszámítva, de ha tudunk várni egy órát, biztos marad majd annyi, hárman jóllakunk. Kedves konyhás néni volt, és valószínűleg igazat is mondott, de nem akartunk egy órát várni még borsófőzelékre sem, pedig ha tudnád, milyen úri étel három nap és nyolcvan kilométer után! Itthon ezt el se lehet mondani érthetően, szerintem nem is vennél a szádba rántott párizsit (valószínűleg én sem), nemhogy örülj neki. Aztán ott a víz... Vizet nem iszok, mert az úri kedvem úgy tartja, hogy nem ízlik, és gondolom, nem kizárólag én vagyok így ezzel, miközben a Föld más országaiban százezrek vesznek szomjan. Tudom, hogy olcsó közhely, de odakinn ez is gyönyörűen a helyére kerül: nincs semmi pazarlás, és úgyis csak annyit bírunk el mindenből, amennyi pont kell, és borzasztóan örülünk mindennek, ami van. Főzelék? LUXUS! A szívem szakadt meg, ahogy hordták el a félig összenyammogott vacsorát: hetven gyerekből tíz, ha megette, amit elébe tettek, és jó eséllyel soha nem is fogja a legtöbbjük megtudni, milyen szerencsés. Nem a borsófőzelék a lényeg, hanem ez: hogy őrülten szerencsés, és nem tud róla. Valójában borzasztó jó nekünk, akárki akármit mond. Ha nem is veszek luxusautót meg minden nap új ruhát, azért igazán éhes sem voltam még soha. Nem, te sem. Éhes emberek sajnos nem fogják ezt a könyvet a kezükben tartani, mert mással lesznek elfoglalva. Nem tudom, mit gondolsz erről, de majd kiművelem magam, hogy egyszer vitára foghassalak.

 

Előzők:  

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.