Oroszlánszívű Irodalmi Sátor
Nem jön vissza a srác, fogom, visszatolom a bringát a kölcsönzőhöz, mondják, ki van fizetve négy napra, vigyem. Ha nem kell már, majd akkor hozzam vissza. Jó. Felpattanok rá, közel a város, bekarikázok, veszek meggyet, a lépcsőn ülve megeszem, tekerek vissza. A sátorerdőben megkeresem az enyémet, nem könnyű, és beigazolódik a félelmem, valaki lehányta az oldalát, a nap szívja a szagot, a bogarak is.
Nem jön vissza a srác, fogom, visszatolom a bringát a kölcsönzőhöz, mondják, ki van fizetve négy napra, vigyem. Ha nem kell már, majd akkor hozzam vissza. Jó. Felpattanok rá, közel a város, bekarikázok, veszek meggyet, a lépcsőn ülve megeszem, tekerek vissza. A sátorerdőben megkeresem az enyémet, nem könnyű, és beigazolódik a félelmem, valaki lehányta az oldalát, a nap szívja a szagot, a bogarak is.
Hegedűs Ágota
A Hajtűkanyar, és az Erlinpáholy
képviseletében a jobb sarokban: a rettenthetetlen, hihetetlen erővel bíró, oroszlánszívű Irodalmi Sátor!
A félmeztelen fiú lepattan a bringáról, rám néz, megfognád egy kicsit, Hegedkérdezi, aztán elvágtat arra, ahonnan jött. Fogom a 
kölcsönbringa kormányát, rugdalok a porban egy kiszáradt vízisiklót, ami nem élte túl a rét lekaszálását. Por és hamu, füst, korom, fiatalok, félmeztelenek. Fehérek, városfehérek, a lábuk felé kicsit sötétebbek, mindannyian mocskosak vagyunk, néhányan többé, én kevésbé. Nézem közben a vécéket, egymásra nyitják az ajtókat, a toypiszoár mellett csapatnyi fiú kolbászt eszik, az egyiknek csorog a könyökéig a zsír. Kisujj, és gyűrűsujj között vastag szelet fehér kenyér, középső, és mutató között kovászos uborka, a maradék kettővel tartja a kolbászt. A másik keze is foglalt. Korsó sörrel van teli. Fesztivál van.
kölcsönbringa kormányát, rugdalok a porban egy kiszáradt vízisiklót, ami nem élte túl a rét lekaszálását. Por és hamu, füst, korom, fiatalok, félmeztelenek. Fehérek, városfehérek, a lábuk felé kicsit sötétebbek, mindannyian mocskosak vagyunk, néhányan többé, én kevésbé. Nézem közben a vécéket, egymásra nyitják az ajtókat, a toypiszoár mellett csapatnyi fiú kolbászt eszik, az egyiknek csorog a könyökéig a zsír. Kisujj, és gyűrűsujj között vastag szelet fehér kenyér, középső, és mutató között kovászos uborka, a maradék kettővel tartja a kolbászt. A másik keze is foglalt. Korsó sörrel van teli. Fesztivál van. Nem jön vissza a srác, fogom, visszatolom a bringát a kölcsönzőhöz, mondják, ki van fizetve négy napra, vigyem. Ha nem kell már, majd akkor hozzam vissza. Jó. Felpattanok rá, közel a város, bekarikázok, veszek meggyet, a lépcsőn ülve megeszem, tekerek vissza. A sátorerdőben megkeresem az enyémet, nem könnyű, és beigazolódik a félelmem, valaki lehányta az oldalát, a nap szívja a szagot, a bogarak is. Eltolom a bringát. Valaki ordítozik mögöttem, héte, héte, annyira hangos, hogy megfordulok, a biciklis srác az, futva közelít. Köszi, mondja, a telefonomért mentem vissza, persze lemerült, most hova dugjam, a sátorban nincs áram. És mást is dugnék, mondja hirtelen váltással, de itt az istennek se sikerül becsajozni. A pénzem is fogyóban, tudsz adni valamennyit, néz rám félrebillent fejjel. Hülye vagy? Előre fizessek? És azért különben is neked kellene perkálnod kisfiam.
A fiúnak leesik az álla, a kezébe nyomom a bringát, a poros melegben libegek a sörös sátor felé, a srác kiabál utánam, gyere vissza, gyere már, na nehogy már megsértődjél, tök jót dumáltunk, héte.
Fesztivál van. Holnapra kialussza, azt hiszi délibáb, vagy vízió volt a bringás csaj.
Irodalmat pumpálni a negyven fok miatt lassan felrobbanó fesztiválfejekbe elég reménytelennek tűnő vállalkozás volt. Az idei év eddig nem kényeztette el a szabadtéri programok szervezőit, a Volt fesztivál ideje alatt azonban éjszaka sem ment a higanyszál huszonöt fok alá. Tehát nekünk szerencsénk van.
Már akkor szerencsénk volt, mikor az ötletet, hogy zene mellé irodalmat is szívjanak magukba a soproni Volt fesztivál látogatói, a szervezők szívesen fogadták. Minden lehetséges támogatást megkaptunk tőlük. És akkor jöttek az ötletek, kiket hívjunk, milyen programokkal csalogassuk a Civil Faluban felállított sátrunkba az éppen megébredő, zenére kiéhezett „voltosokat”. A hívószó, csajok, vér, könnyek, vers, szex, és próza jó szlogennek bizonyult, a közös, hangos versolvasást akkor nyilvánítottuk sikeresnek, mikor a mellettünk lévő sopronkőhidai börtön kitelepült zárkájának őrei is velünk mondták a mikrofonba a rímeket. A plakátkiállítás, és a hozzáírt szövegek a szemnek is kellemessé tették a sátrunkat, vizuális élmény is kell a Prodigy mellé. Olvasunk a saját írásainkból is, a túloldalon lévő véradó sátor nővérei ingatják a fejüket, nahát-nahát, szókimondó ez a mai irodalom. Más sátrakig is elhallatszik, sok visszajelzés jött, néhányan idéztek a szövegekből. Hurrá, valami máris megragadt.
Folyóirat-bemutatók, Műút, Kalligram, felolvasószínház Kukorelly drámájából, vagy a JAK íróinak jelenléte, az okos hozzászólások, jó kérdések mind igazolták feltevéseinket, hogy ide nem csak a dülöngélő, beszívott, randalírozó alakok jönnek.
A sátorfa szedésénél egyenleget vonunk, jóleső érzéssel nyugtázzuk, minden simán ment, és ahhoz képest, hogy „fesztiválszüzek” voltunk, ebben a ringben, most mi győztünk. Visszavágó nincs, csak folytatás.
(A részletes programról itt tájékoztattuk az érdeklődőket, http://www.irodalmijelen.hu/node/5374 a fesztiválnaplókat, beszámolókat pedig a prae.hu-n, az Irodalmi Centrifugán, a Zipp.hu-n, a Hajtűkanyar és az Erlinpáholy oldalain is olvashatjátok. A fesztiválon rászoktam a tegeződésre.)
