Van időm, még csak másfél órája ülök itt a meleg, büdös fertőben, és már csak húszan vannak előttem.

Megvilágosodás

Színhely: sárgára meszelt falu orvosi váró, széksor a falhoz lapítva, minden ülőhely foglalt, tíz állóhelyen toporgás. Köhögés, tüsszögés, sípoló hörgés, sóhajtozások. S akkor végre egy emberi mozdulat: kinyílik a csapóajtó és megérkezik az Új Arc. Fején sötétkék, homlokba mélyen behúzott sísapka, nyaka az orráig sállal körbetekerve. Megáll, körülnéz. És most:
– Ki vár a Kovács doktorra? – hangzik a kérdés.
Beindulnak az iskoláskori reflexek, és huszonkét kéz szinte egyszerre lendül a magasba. Igaz, csak huszonegyen vagyunk, és ezen a folyosórészen kizárólag a Kovács doktorra lehet várni, mivel az egyedüli rendelőben egyedül ő rendel.
A mellettem két székkel arrébb, –a nagyothalló készülékét a táskájába rejtve- már dél óta itt üldögélő tök süket szomszédasszonyom mindkét kezét felteszi, mert látta a TV-ben, hogy terrortámadások idején csak így van némi sansz a túlélésre. Márpedig ő szeretné túlélni. Legalábbis ezt a délutánt. A H1N1 már nem izgatja túlságosan.
– Ki az utolsó? – teszi fel sztentori hangon Új Arc az újabb kérdést, most már egyenesen hozzám fordulva.
Merthogy Kovács doktor, a nagy fehér varázsló elé történő járulás érkezési sorrendben történik. Azon meg mindig vita van. De mellbedobással még lehet esély egy hellyel előbbre kerülni két egyszerre érkező, lehetőleg nőneműnek látszó személy esetén. Ha célfotó nem is, de döntőbíró mindig akad, még ha beteg is.
– Maga – válaszolom.
– Jó, de ki után fogok bemenni?
– Aki kijön maga előtt – mondom.
– De ki az? – kérdi.
– Hát, aki előzetesen bemegy.
– És ki megy be?
– Hát, aki következik – felelem angyali türelemmel.
Van időm, még csak másfél órája ülök itt a meleg, büdös fertőben, és már csak húszan vannak előttem.
Az Új Arc láthatóan nem érti a helyzet bonyolultságát. Pár másodpercnyi töprengés után a szellemi megvilágosodás reményében feljebb tolja a sísapkát, és ismét nekifut. Nem adja fel.
– Maga jön most? – kérdezi.
– Nem, én ülök most.
– És most ki jön?
– Most senki nem jön, csak egy begipszelt lábú férfi biceg a folyosó végén, de látom, elkanyarodik a sebészet oldalára, és ott leül.
– Akkor ő az utolsó – állapítja meg elégedetten.
Na, ilyen egyszerű ez...És a további társalgás reményében hátradőlök, mert még mindig sokan vannak előttem, ugyanis nem jött ki még az, aki után a következő bemegy.