Dinner at Tiffany - Helyszíni tudósítások párbeszéde a GODOT Irodalmi Estek rendezvényéről (Irodalmi Körök: A könyv utóélete - A Műhely kör felolvasása)
"Poétikusan ifjú tudósítónk számára a vicc eredetijét kéretik elmesélni, de mindenképp egészítsék ki azzal a bonmot-val is, hogy: Mecsoda különbsééééég! – s a konnotációk megosztása, reményeim szerint, majd kellemes és hosszú társalgásba csap át, mely közben szerzőnknek talán arra is alkalma nyílik, hogy a beszámoló meglepően pikírt modorát is indokolja - Sárközi Éva tudósítása (Csepcsányi Éva riportjára reagálva)
Dinner at Tiffany
- Helyszíni tudósítások párbeszéde a GODOT
Irodalmi Estek rendezvényéről
(Irodalmi Körök: A könyv utóélete - A Műhely
kör felolvasása)
A Godot Kortárs Intézet és a Szépírók Társaságának közös rendezvénye, 2010. június 23 (szerda) 19.00., FOGASHÁZ (VIII., Akácfa u. 51)
Ugyan, ugyan kedves barátaim, mire ez a nagy felháborodás, hiszen a hír igaz, a tudósítás teljesen korrekt, csak azzal az apró különbséggel, hogy nem Ménes, hanem Hazai és nem Harangi, hanem Halász (vice versa), és Garaczi nem volt láthatatlan, viszont felolvasott. (Az előbbi mondatot tekintsék írói munkásságom részének, és egyben pályázatnak a jereváni rádió hírszerkesztői posztjára.)
Harangi Andrea és Halász Margit 
Poétikusan ifjú tudósítónk számára a vicc eredetijét kéretik elmesélni, de mindenképp egészítsék ki azzal a bonmot-val is, hogy: Mecsoda különbsééééég! – s a konnotációk megosztása, reményeim szerint, majd kellemes és hosszú társalgásba csap át, mely közben szerzőnknek talán arra is alkalma nyílik, hogy a beszámoló meglepően pikírt modorát is indokolja.
A tudósítás olvastán egyre inkább elfogott a rendkívüli boldogság és örvendezés érzése, hogy nem veszett ki az ifjúságból a tisztelet az évek száma, a tapasztalat, a név, a tehetség, az ősz haj, miegymás iránt. Mikor – talán még ifjabban, mint tudósítónk – öltöztetőnek szegődtem a Nemzeti Színházhoz, egész nap szédülten rohangásztam gyalog a lépcsőn négy emeletet a színpadtól a stúdiósok öltözőjéig. Csak ilyenek jöttek szembe, mint Őze, Sulyok, Major, Darvas. Estefelé egyszercsak elkap Kállay, és azt kérdi – mondja, kislány, Maga miért nem köszön? No hiszen, köszönni! Hiszen rájuk se mertem pillantani, nemhogy köszönni. Erre Kállay Ferenc becibált a színészbüfébe és számos ott üldögélőnek bemutatott, amit én persze azzal háláltam meg, hogy ezután már én is mindig ott üldögéltem, és köszörültem a nyelvem a nagyokon. A dolgok hálistennek nem változnak. Pár hete igen szórakoztató levélváltásban voltam egyik művészeti portálunk szerkesztőjével, s mikor már a harmadik válaszlevele is következetesen magázott, egyre kínosabbnak érezvén e szándékom ellen való csendőrpertut, sűrű elnézések közepette szóvá tettem, hogy miért nem tegez vissza, mire ő azt válaszolta, hát mert olyan pofátlanul fiatal, hogy nem mer tegezni. Viszont a szövegembe gondolkodás és kérdezés nélkül belenyúlt. Nohát erről van szó! A tiszteletről és annak kompenzálásáról. Csak ennek tudom tulajdonítani, hogy Csepcsányi Éva nem találta említésre méltónak Garaczi László felolvasását, és a maradék – vagy művel vagy névvel hivatkozott – négy felolvasót pedig oly sikeresen összekeverte. Nem kétséges, hogy csupán ezen ambivalens gyermeki attitűd késztette arra, hogy hódolatát és nagyrabecsülését a neves szerzők iránt, múlhatatlanul szükségesnek érezze ellensúlyozni az összehordott mérhetetlen sületlenséggel, s nem pedig a felkészületlenség, figyelmetlenség, nemtörődömség, irigység, rosszindulat vagy tudatlanság. A téma nyilván kimeríthetetlen, de most már rátérnék az érdemi műélvezetre.
A félkör: Ménes Attila, Harangi Andrea, Halász Margit és Hazai Attila 
Mostanában lesz egy éve annak, hogy kedves barátném Czapáry Veronika – ki a Godot-estek szervezője – elhívott egy irodalmi műhelybe, melynek pár éve tagja. Akkor már hallottam a „Műhely Kör” nevű műhely körről és nagyon tetszett ez a Holy Golightly-féle hozzáállás a dolog elnevezéséhez. Bánki Éva mesélt nekem róla először, akit első regénye megjelenése után hívott meg Harangi Andrea, a kör szervezője, de csak alkalmi tag lett. A 12 éve működő, mára mintegy 25 fős csoportban van néhány ilyen lazábban kapcsolódó szerző, pl. Farkas Zsolt is, de a többség időről időre összejön – mindig más-más tag lakásán –, hogy megossza egymással azokat a műveket, melyeken éppen dolgoznak. Én húsz év kihagyással kezdtem újra szépirodalmi működésemet három tükörhaikuval, melyeket a Kosztolányi-filológiával való foglalatosság ihletett, és újabb húsz évet vártam volna a következőkkel, ha nem lettek volna olyan inspirálóak azok a Műhelyes alkalmak. A kezdet kezdetén 8-9 fő jött össze rendszeresen: a hagyomány szerint az alapító Ménes Attila, és Benedek Szabolcs, Harangi Andrea, Halász Margit, Márton László, Zoltán Gábor, Erdős Virág és Garaczi László. Nem arról van szó egy-egy ilyen alkalommal, hogy közönség előtt felolvassuk már elkészült műveinket. A dolognak sokkal empirikusabb haszna van és gyakorlati eredményei. Van egy csapatod, akit bevonhatsz alkotási folyamatodba, akik őszinte érdeklődéssel és maximális figyelemmel fordulnak a művek felé és a felolvasások eredményeképpen az írások is sokat tudnak változni, vagy éppen abban segítenek, hogy magabiztosabban elfogadjuk, amit írtunk, az jó.
Hazai Attila felolvas, Garaczi László figyel 
Hazai Attila, nem sokkal az ÉS-beli megjelenés előtt osztotta meg velünk A maximalista – Imre szereli a villanyt című – a fogasházi esten utolsóként elhangzott – novellát (a művet sajnos tudósítónk Ménes Attilának tulajdonította). Akkor még az a rész, mely Imre maximalizmusának természetét taglalta, hosszú filozófiai eszmefuttatással volt terhes (melyet magam egyébként igen szórakoztatónak tartottam), viszont a tragikus végkifejlethez vezető ok még kevésbé volt kifejtve. A novella valami egészen különös módon abszurd. A szereplői a képtelent és irracionálist felvették napi gyakorlati teendőik közé, s ezen mégsem lepődünk meg, a dolog úgy természetes, ahogy leírja.
Ménes Attila 
A nem Hazai, hanem Ménes Attila által felolvasott regényrészlet, a Hidegdauerből való volt. Attila már többször hozott belőle nekünk részeket a műhelyes megbeszélésekre is. Pár fejezete olvasható az Alföld, a Jelenkor és a Műút hasábjain. Hát igen. E regény pont annyira szocreál – bár a „szocreál környezet” összetételt nehezen tudom értelmezni – mint mondjuk Krasznahorkai László és Bodor Ádám szövegei, vagy éppen Garaczi Lászlóé. Az zavarhatta meg kritikusunkat, hogy a történet még a szocializmus idején játszódik. Ménes narratív eljárása a szocialista realizmussal azonban semmiképp nem köthető össze, én inkább kissé flaubertiánusnak érzem, Juli én vagyok, mondhatná Ménes, de egyfajta posztmodern „történelmi regény”-ként is olvashatjuk, s ezzel rokon Garaczi újabb prózájával, melyből az esten szintén kaptunk ízelítőt. Laci Arc és hátraarc című harmadik lemur-regényének elejéből és végéből olvasott fel. A lemur-történetek gazdag recepciójából szemlézve, csak a történelem és az értelmezés ironikus olvasatára hívnám fel e helyütt a figyelmet.
Az elsőként felolvasó és az estet bevezető Harangi Andrea két szöveget is hozott. Egyikük – az Alina – sikerrel szerepelt a litera.hu filmnovella-pályázatán, A szél is fújt című elbeszélés pedig az IJ oldalain tűnt fel. Az a bizonyos telefonbeszélgetés azonban Halász Margit Ricsi és Árpi című prózájából való. Viszont egyikük szövegében sem sikerült felfedeznem a tudósítónk által vizionált szegény nagyvárosi félig szingli ágyrajáró és konzerven élő, persze azért jobb életre vágyó frusztrált nő genitáliái és ciklusa témát. Halász Margitnál ugyanis két férfi telefonbeszélgetését hallhatjuk, egyikük nemhogy nem vágyik jobb életre, hanem öngyilkosságra készül, mit a másik észre sem vesz, oly elégedett a maga kisszerű világával. Haranginál Alina harmincas tanítónő, aki gyermekével és annak atyjával rendezett családi életet él, s van egy vidám, felszabadult estéje. Hacsak nem –szöveg totális félreértése útján – A szél is fújt főhősnője volt ilyen hatással Csepcsányi Évára, ki nyaralásból hazatérve konzervet bont ki vacsorára, s válásai után szeretőt tart.
De bármennyire is jó egy szöveg, ha a felolvasás színtelen és unalmas, nyilván nehezebb felismerni értékeit. Ám a jó szerzői felolvasás olyan élménnyel ajándékozza meg a hallgatót/nézőt, melyben saját olvasása közben természetesen nem részesülhet: a szerzői értelmezéssel, gesztusokkal, mimikával és intonációval. A Fogasház körülményei valóban nem voltak a legideálisabbak egy irodalmi felolvasáshoz. A hely még fiatal, s mint a technikus elmondta, eddig csak színházi és zenei produkciókat hangosítottak és nincs még gyakorlatuk a csendesebb események prezentálásában. Az öt felolvasó, öt különböző alkat, jellem és stratégia. Garaczi Laci és Hazai Attila a közismerten jól felolvasó szerzők magabiztosságának teljes vértezetében ültek előttünk és nem is okoztak csalódást. Az első két felolvasó, Harangi és Ménes volt a legnehezebb helyzetben, a terem akkor még klasszikus felolvasószínpadi elrendezése – a székek a felolvasóasztaltól több méteres távolságban – miatt. Érezhető volt Harangi Andrea küzdelme a minél hangosabb és pontosabb mikrofonba olvasással, de így is sikerült megőriznie azt a csak rá jellemző beszédmodort, amit már akkor is hallok, ha magam olvasom a szövegét valahol. Ménes Attila érces férfihangjának szinte nem is volt szüksége hangosításra, még a legtávolabbi sarokban is élvezhető volt. Mire Halász Margitra került a sor, a közönség közelebb húzódott, így Margit is megtarthatta karakteres mesélői attitűdjét.
S végül az utóélet kérdése. Tudósítónk ezzel a szóval is poénkodik egy jót, pedig egyszerűen arról van szó, hogy a Szépírók Társaságának van egy A Könyv utóélete című rendezvénysorozata, mely a megjelent kortárs művek és az olvasóközönség egymásra találását hívatott elősegíteni.
Sárközi Éva
A 12 éves Műhely Kör 5, a kezdetektől jelen lévő tagja olvasott fel és beszélgetett ezen az estén. Ez a kör 25 kortárs írónak jelentett lehetőséget az elmúlt bő egy évtizedben arra, hogy közös műhelymunka keretében dolgozzanak, együttgondolkodjanak szövegekről, készülő munkákról és ez a közösségi élmény is segítette az alkotások létrejöttét. A hatásokról, szövegekhez fűző szenvedélyről, szenvedésekről és humort sem nélkülözve vallott ezen az estén: Garaczi László, Halász Margit, Harangi Andrea, Hazai Attila és Ménes Attila.
A rendezvényt támogatta: a GODOT Kortárs Intézet (www.godot.hu), a Szépírók Társasága (www.szepiroktarsasaga.hu) és a FOGASHÁZ (www.fogashaz.hu). További információ: www.godot.hu
Sorozatszerkesztő: Czapáry Veronika
A képeket készítette: Ésik Anita
Médiapartner: Angyal a művészellátóban
