Jelige: fekete lepke

 

Borát a lőrét földnek borítja
ordítja lelke de szája némán hallgat,
tűz szemébe sötét haragvása
ássa magát a városi rideg zajba.

 

 

 

 

Magyar polgár

 

Leszegett fejjel lép porában
s zümmög magában egy éneket,
egy korból mikor még új volt atillája
s napfény játszott a kardéleken.

 

Trombita harsog, de csak idebenn,
s peregnek mint évei a dobok,
csatáiban túl sok lett az idegen
a Magyarok ezért nem boldogok!

 

Dohog, s ő rúgná le az véressé lett igát,
de hitében fenn senki nem osztozik,
- jer koma ez hazai, hát igyál…
bórgőz s csárdazaj, hát ő idetartozik?

 

S dologra megy, erejéből izzadva bért,
ura hét bőrét nyúzza havonta,
néhány parázs vita, s forr benne a vér,
de tükre előtt maga elé áll otthon raportra.

 

Asszony csitítja, hogy ne hagyja hite,
hát templomba megy, remeg egy imát,
kilép, s nem hagyja hidegen,
hogy odakinn pénzért mérik a mindennek urát!

 

Trikolorba öltözz Magyar szívedben,
láss túl az anyagi világon,
én békét kerestem magamban idebenn,
de bádog mosolytok elárul!

 

Rút köpönyegforgatás itt a hit
és a szabadság regéje, oldozásért jár a bűnös
kit ma pokla eléget, s félelme
vezeti az Úrnak elejibe!

 

Jer Magyar, ha kell a kaloda,
tedd bele búsuló fejed, helyed itt s véred
porban, s hazugság a hiszekegy,
ha nem emeled sorsod jobbra,

 

mert azt gondolod itt túlélni kell,
s míg idegen szavak rajtad goromba
szóban ver és zsákmányol vért,
te élhetetlen éld fogságaid!

 

Őseid forognak a sírban, be kit érdekel,
Hunok, Kunok vagy akárkik voltak,
 ide fehér lovon érkezett, ha nem
él mára szívetekben legbelül,

 

ha nem hevül a Magyar szóra szív,
s szlengel az egész ország, s sorsán
maga keze a korbács, s nem
 véli már magáénak honát se otthonát.

 

Borát a lőrét földnek borítja
ordítja lelke de szája némán hallgat,
tűz szemébe sötét haragvása
ássa magát a városi rideg zajba.

 

Lépte konok bősz lelkesedés,
hogy minden hontárs lépjen vele,
veleje romlik az idő szavától,
de erősen él benne a Magyarok Istene!

 

S hirtelen megáll mint magas szálfa,
egy iskola ablaka alatt,
önkéntelen mozdul a szája,
 szívébe zeng a jól ismert hang.

 

„Isten, áldd meg a Magyart”
Könnye mossa arcán a ráncokat,
érzi a gyermekekben van minden remény
ők talán, már nem hordják a láncokat!

 

 

 

 

Verkliélet

 

Fonott sugarakba
sulykolt lélegzet, folyt
az egyedül,
a sanyarú éretlen,
alma mely mára
kukaca a mának, rothadó
ténye e vadult világnak,
s szöknék én innen,
de itt tart az inger mit
születésemkor mint
reám-vart inget kaptam magammal
vajúdott haraggal, miként
az ujjamba először haraptam,
s felsírt az én azért mert fájt
és belül folyt az élni-muszáj…
Sá-lá-llá dallamok,
ócska verkli-élet, tekerem én
mióta enyém lett, jer kedves
mellém, lapozd kottámat,
s minket takarnak
kik körben ott állnak, csókoljál
bátran én tartom a hátam,
keresztedet tegyed reája,
ruhája nézd,
kedvesednek nincsen,
költő vagyok ez minden kincsem…
Betűkből szavak és kötetnyi
élet, éjforró vágyak
magány s remények, legények
leánnyal sebzett ajakkal,
gyermek anyjával gügyögő alakja,
bevallja itt a bűntelen bűnét, mert
a kutya is megőrül néha a fűért,
mint én sajdulok a magányfalába,
hangosan kopog
az idő szúette falába, hogy ütemre
szóljon belőlem ez ének, Kedvesem
Te vagy éltem, s reményem!

 

 

 

 

Hol görbül a tér

 

A horizonton, hol görbül a tér,
fellegek játszanak vadul,
fák közt angyalokkal játszik a szél
és a nap fátyla színekké lapul.

 

Szemem a távol játékától szikrázik,
s képzeletlábam hegyeket lép,
bár itt a zöldellő táj vacogva ázik,
nem érzem hűvös leheletét.

 

Párába bújtat tőled kapott hevülésem,
villámokkal dörög belőlem a vágy,
viharfelhőket szaggat inaim feszülése,
messze folyó vérbíbor határ.

 

S míg szívem szabálytalan kalapál,
vénáim lüktetik neved,
távolidban e dübörgő hang megtalál,
átölel és önfeledt nevet.

 

S forgok véled ahogy forognak a napok,
lopjunk hát belőle percet
az élet könyvében keresve tiszta lapot,
hol jövőnk íródik isteni kezekkel!

 

Én derekadra fonom reszketeg vágyam,
s életem bízom reád kedvesem,
konok létezésemnek vetsz szerelmes ágyat,
s én dalaimmal vidítom kedvedet!