Jelige: beus1995 – Trianon, Halk moraj, Áldott szerelem…

Trianon

Fölnézek, suhognak fölöttem a szárnyak,
Félek, egyre közelednek a rémisztő árnyak,
S nem tehetek semmit, széttépnek,
Nem értem, ilyen gonoszak miért élnek?
Miért tették ezt remegő testemmel,
Miért tették ezt ragyogó lelkemmel?
Miért szakítják el részeimet?
Őrjöngök a dühtől, elveszítem az eszemet.
Elszakadnak tőlem híveim,
Jajj, az én drága szíveim!
Nem látom már őket, émelygek,
Nem hagynak élni a kételyek.
Hallom gyermekeim sírását,
Hallom kicsikéim kétségbeesett hívását,
Hallom légzésük amint zihál,
Aki még szeret, az idegen népek közt, az elhidegedett testemen hál.
Látom, ahogy hull a vérük régi kövemre,
Látom, ahogy szitál az eső elidegenedett földemre.
Nem bírom elviselni a pusztulást,
A vad, durva, őrjöngő unszolást,
Hogy hagyjanak sorsomra, égjek a máglyán,
De kitartanak, s ima csüng minden magyar száján.

Halk moraj

Szikrázik az ég, halkan perzsel a napsugár,
Egyedül áll a mezőn az a fa, az a sudár,
Él s hal, minden nap örökkévalóság, tüzel, ragyog!
Hull, rohan, szalad, eltűnik az idő, a napok,
Szárad, törik, szakad, keményen hasad,
Ereiben a vér szenvedőn sziszegve apad,
Kíváncsian kíván, halkan suhog az ég,
Mogorván morog, nesztelen siet a vég,
Közeledik, lapul, les, halk moraj, ugrik!
Víz csordul, nyikorog, avarba hullik…

Áldott szerelem…

Rájöttünk, hogy vagyunk, hogy teljesülhetnek az álmaink,
Hogy léteznek a keserű, csodásan gyönyörű vágyaink,
Hogy érzünk valami szépet egymás iránt, hogy lángol a szívünk,
S reméljük, hogy beteljesedik, melyben kétségbeesetten hiszünk,
Hogy ránk talál a selymes szerelem, az a maróan édes,
Hogy elkerül minket a hamis csalódás, az a durván kérges,
Mert egymáshoz tartozunk, álmodva eggyé válunk,
Mert csak együtt létezünk, s közben egy fényes jövőt látunk,
Újra élünk, s létezünk, összeforrt a széttépett lélek,
S boldog vagyok, repes a szívem, most már nem félek,
Mert velem vagy, fogod a kezem, éled az életem,
S én is élem a Tiedet, mert ilyen az áldott Szerelem!