Jelige: Szem 

 

Mit nekem spanyol partok,
Beszélhet nekem a dán!
Mindeneim a magyar arcok:
Ez itt az én Hazám!

   

 

 

Hazám

 

Felkelsz, reggel rádió szól,
Felülsz az ágyban lazán,
Rájössz a hangból:
Ez itt az én Hazám.

 

Utcán madár csicsereg:
"Ne siess igazán."
Egy hézköznapi kikelet:
Ez itt az én Hazám.

 

Villamoson egymást szidja
Két barát
Az ország is egymást marja:
Ez itt az én Hazám.

 

Mosolyogsz, mosolyog az ég is,
Mért csinálja ezt fiú-lány?
Nem tetszik, de mégis:
Ez itt az én Hazám.

 

Goldolkozol megéri-e
Itt maradni borotván,
Magadban bevallod-e:
Ez itt az én Hazám.

 

Hív a gyönyörű Párizs,
Jó kis francia munkám,
Vagy egy norvég majális?
Ez itt az én Hazám?

 

Mit nekem spanyol partok,
Beszélhet nekem a dán!
Mindeneim a magyar arcok:
Ez itt az én Hazám!

 

 

 

Szem

 

Kifakad az anyai méh,
Megkezdődött minden, mi szép,
Dolgozik a sok kis méh,
A lelke még mindenkinek ép.

 

Az idő múlik-telik,
Észre sem veszed, rohan,
A pohár cseppekkel telik,
Majd rájön egy lelkiroham.

 

Felelősség, mint egy körte
Világít nekem mindig,
Megérett a vilmoskörte:
Lelke szomorúan feléd int.

 

Életet adsz, s vehetsz is el,
Neveled képed szerint,
Félned ugyan nem kell,
De neked szomorú lesz megint.

 

Hajadat ellepi a tél,
Lába már nem is mozog,
Te sehol sem jöttél,
Halál a lelkem körül forog.

 

Csontomon a hús foszlik,
Férgek járják át agyam,
Gondolatom eloszlik,
Lelkem nem találja ágyam.

 

 

 

    Búcsú

 

Későn ébredtem fel
Álmomból , többé nem énekel
Senki, nem járja körül
Szívem, s már semminek sem örül.

 

Késő már megfordulni,
Az úton már elindulni
Mert elmúlt ami volt,
Szép volt, de ennyi volt.

 

A madár elrepült,
A folyó tova folyt,
S mi nem vagyunk már egymásé
Még ha nem is rajongunk másért.

 

Minden mi minket összeköt,
Többé soha nem köszön
El tőlünk, mert velünk van,
Megleljük majd magunkban.

 

Valami rég nem az igazi,
Próbálkoztunk, de semmi.

 

Elfutott!

 

S többé nem is jön erre,
Elrontottuk lássuk be.
Mindketten hibásak vagyunk,
Vagy nem ismerjük magunk.

 

Vajon mért veszekszünk
Ha valakit szeretünk?
Mért tudjuk bántani
Kit tudunk szeretni?

 

Kérdéses itt sok dolog,
Mit te s én kapunk
Vagy adunk egymásnak,
Nem adnálak senki másnak.

 

De ami mellettünk szól ,
az ellenünk dúdol.
Szeretlek, ezért nem beszélek
Elengedlek, mert szeretlek.

 

Most majd rámnézel,
Nem bírsz könnyeiddel,

 

Dobbants!

 

Egyet szeretnék csupán,
Olyan légy mint voltál.
Mosolyogj mindenen, nevess,
Többet semmin se szenvedtess.

 

Mit szerettem volna adni,
Nem tudtam kivitelezni,
Elrontottam bevallom,
Most sírsz egyfolytában.

 

Szemeid könnyesek lesznek,
Sok keserv lesz majd benned,
De tovább kell lépned,
Szeretlek, de ezt értsd meg.

 

Nem akarom hogy rosszabb legyen,
Összeömölj, szíved végtelen
Keserűséggel legyen tele,
Melyet nem rak össze a nyár melege.

 

Terveink összeomlottak,
Közös álmaink szertefoszlottak.

 

De ne sírj!

 

Ez nem az az idő,
Mikor a gyereked felnő
Akkor kell sirnod: örömödben,
S nem most keserűségedben.

 

Ez nem tarthatott örökké,
Ne dermedj kövekké.
Te is tudtad, hisz akartad,
Lehet jobb lett volna miattad.

 

Önző vagyok, de beláthatod
Szeretlek, nem is akárhogy.
De ez már nem csak neked terhes,
Nekem sem annyira kellemes.

 

Szeretném ha boldog lennél,
Ha nem velem szenvednél
Mert sajnos ez már csak az,
Egy veszekedéshalmaz.

 

Légy boldog és nevess sokat,
Szeretlek, te is szeress másokat!