Jelige: Mima – Kései órán..., Itt ültünk..., Haza-szeretlek

Jelige: Mima

S öregek is itt leszünk mi
ráncosak,de szépek,
mert tekintetünk megtöltik
a kedves emlékek.

Kései órán...

Kései órán is a te borítékod várom
s nyugtatón nyugtázom:
az unalom szítja vágyamat,
s emiatt lesz urrá rajtam tűzbe taszító gondolat.
Lehet az égbe jutok veled,
talán a pokolra szállunk,
de van e okom bánni,
ha egyszerre olvad a szárnyunk...?
Ah,nem kellesz már nekem,
kiittam belőled minden ízt,
vigyázva,hogy te nekem
soha ne okozhass kínt.
Testem már rég más testébe mártom
s ez az én éltető halálom:
mert tizenegyperc a nászi táncom
jaj de felébredve a lelkemre ki vigyázzon...?

Itt ültünk...

Itt ültünk egyszer,pont ahol most ülök.
Boldogan sétáltunk,elégedetten egymással.
Rengetegen voltak,de csak
mi ketten alkottunk egyet
-hittem én akkor-
de ma már ezen csak nevetek.

Akkor még fiatal voltál s én naiv
Én naiv maradtam az évek alatt,
de te csúnyán megöregedtél.
Arcodról a mosoly eltűnt,
csak a ráncok maradtak,
szemeid sötétebbek lettek
s gyakran rám is csukódtak.

Azon a napon sütött a nap,
akkor még nem tudtam,
hogy ilyen szépen utoljára,
Akkor este sűrű felhők telepedtek
viruló ifjúságom nyarára.

Hogy mit láttam benned?
Ma már magam sem tudom,
de ha jól emlékezem,ridegséged volt
ami rajtam nyomot hagyott.

Egymás mellett ültünk.Boldog voltam.
Mert tudatlan-létben vetődtem melléd,
de öntudatra keltem,
vonszolva rontott életed terhét.

Majdnem belehaltam,majdnem eltemettem benned
ígéretes jövőm koszorúzott képét,
színeim megfakultak,s már-már magam is
szürkének láttam a hajam színét.

S hogy veled azóta mi van?
Tudni sem akarom.
De eltiport szép napjaimért,az Istennél
súlyos a bűnlajstromod!

Haza-szeretlek
    

  "Óh,áldd meg minden porszemét
       A drága honi földnek,
       Melyen bölcsődet rengették
       s amellyel majd befödnek"
       (Reviczky Gyula:Szeresd a hazádat)

Nélküled olyan vagyok,mint a kagyló
magamat zárom önmagamba
s a magam rabja vagyok
magányos álmaimba.

Nélküled olyan vagyok,mint a giliszta,
mely ha fényt érez vágyik
a sötét földbe vissza,
pedig ott lenn téged nem lát,
csak emlékei közt sírva bogarász.

Ezért hazaszeretlek,mert szeretem
fuldokló melegben,
a kék sötétítő mögött
a bordó falon a te árnyékod ha lebben.

Ezért hazaszeretlek,mert vágyom
a szemedbe nézni,a szemedbe,
mely annyi idegen országot fogad be.
S ezek mögött keresem magamat,
a mi hazánkat:közös anyánkat...

Hazaszeretlek oda,ahol háromszinű zászló
lengedez a szélben,
ahol kis filagória bújik meg
a ház tövében.

Hazaszeretlek oda,ahol a Tisza-parton
elöször jártunk
s karnyújtásnyi távolságból néztük
a közeli Karádot.

S itt láttunk mi Napot felkelni
két csillagpt lehullni,s kívántunk is
-egyszer te s egyszer én-
s tervezgettük jövőnk
szülőföldünk tenyerén.

Lesz egy kertünk,s pici házunk
lesz két gyerek is,egy fiu és egy lány
s kéz a kézben fogunk élni
egy városszéli kis tanyán.

S öregek is itt leszünk mi
ráncosak,de szépek,
mert tekintetünk megtöltik
a kedves emlékek.
S karnyújtásnyi távolságra
már csak homályosan látunk át Karádra....