Jelige: Kapcsolat – máskép, a könnyűség alkalmazása, kapcsolat

Jelige: Kapcsolat

ugyanaz a poros gyötrődés,
hogy véd-e még téged,
vagy bárkit is, az, amit nyertünk.
és nyerésnek mondható-e, ha nem.

máskép

mintha nem sikerült volna.
zörgő kocsiablak.
sebhelyes tükrön felhólyagzott gondolatok.
jártam már erre.
ugyanaz a gaz.
ugyanaz a poros gyötrődés,
hogy véd-e még téged,
vagy bárkit is, az, amit nyertünk.
és nyerésnek mondható-e, ha nem.
nincs pengéje a kardnak.
mocsaras szél fújta zászlót perzsel a hó. rég
templomküszöbön a hit,
találkozásaink
lecsapolt lápok zsombékjaira emlékeztetnek.
kivakart szemű arcképre.
magunkra kellene találnom, de
folyton eltévedek a benőtt tetejű kémények között.

a könnyűség alkalmazása

végig sétál a parton.
nedves homokban hagyja lábnyomát. visszafordul.
egy papírzacskóba gyűjti. nedves lábnyomok
ömlesztve az egyre nedvesedő zacskóban. viszi
magával. nem tudni,
honnan kezdte el gyűjteni. csak a pillanat
látszódott. a lapáttal óvatosan beemelt lábnyom. valahol
majd, még nem tudni, hogy hol, kiönti.
megpróbálja majd összerakni. homokszemet
homokszem mellé illesztve. mindig a megfelelő
pillanat homokszemét illeszti majd a megfelelő
pillanathoz. gondolom, az így visszahozott idő száraz
lesz. nehezen tapadnak hozzá a homokszemek.
ezt tudja.
elindul. egyre reménytelenebbül
botladozva a felfelé vezető kavicsos ösvényen. szorosan
magához öleli a nedves papírzacskót. érzi,
folyamatosan tapasztalja az üresedést, de már
nem néz hátra. minek.
 

kapcsolat

hazát szeretni, mondja magának, és rákapcsolódik a napra,

a visszahúzódó csendre. a virágok illatán keresztül közelíti

meg az érzést, de csak az otromba rigófüttyök. az utca

vonulásában már érzékelhető emberi mozdulatsorok. az egyre inkább

kikívánkozó miérteket kicsomagolatlanul vissza, hogy mégsem,

hogy a sarkok pókhálóit mégiscsak le kellene, és hogy a falak

kopásmintái. a tükör felé fordul, szerepet próbál, pontosabban

próbálja megszeretni a mai nap arcán a tegnapról itt felejtett

gyűrődéseket, a bőrén gőzölgő csempehideg éjszaka emlékét,

de csak elviselni tudja. pedig van kenyere, bora is akad, a kávéról

ugyan leszokott régen, lehet, hogy ez is a baj, ha bajnak nevezhető

a szeméről visszaverődő figyelem, a tekintetét követő idegen tekintet,

ami mégiscsak az övé, amit nem adhat át senkinek, el meg aztán végképp.

hátrahagyottan mérlegeli az esélyeit, ha ki akarnák innen verni,

tehetne-e bármit, azon kívül, hogy saját hősként döglik bele a házába.