Jelige: Bella

 
Ábrándok,képek,

láthatatlan ellenségek

zaklatnak,kérnek,követelnek;

adok,és jól esik,hogy adok;

 

 

 

 

Hazatérés                                                

 

 

Az a föld ahol születtél

csak az lehet neked hazád;

hol apád büszke volt jöttödre,

örömkönnyet hullatva arcodra

elöszor ölelt át az anyád.

 

 

Szülöfölded szép hazáját,

gyermekkorod tündérvárát

elfeledted,hátra hagytad;

új hazába csábitottak

délibábos országutak.

 

 

“Tornyot raktam” merész vágyak,

délibábos büszke álmok

kifosztottak,tovább álltak.

Idegenben nincs már álmod,

égo honvágy kinozza magányod.

 

 

Apád es anyád szent földjén

lábad alatt sirva nyög a föld;

anyaként fogadja hazatérő fiát,

hozzá simúlva léptedhez

átöleli reszkető lábad nyomát.

 

 

Az a föld,hol véred egykoron

őseid veritékéből fakadt,

nyugalmat ad bolyongó testednek

s évek múlva tested porából,

újra egy virágot fakaszt.

 

 

 

 

 

A hó

 

 

Hull és csak hull,

egy éjjelen át hull kiméletlenül

a fákra,a tájra;

álruhát von az ember nyomára

a puha,a lágy

tapadó hó.

 

 

Hull és csak hull

és pokoli táncot jár a csillogó

hópelyhekkel a szél;

ellep fehéren szennyet és romot

borit a tájra

balzsamot a hó.

De jó,de jó!

Mennyi gyermek kiáltja reggel:a hó!

Fut a si,a szánka,

délre már hóember áll vigyázba

s bólint a félénk

napsugárra.

 
 

 

 

 

Monológ

 

 

Zuhanok fék nélkül

az omegák végtelenje felé;

ismeretlen útak,szörnyetegek,

velem,vagy ellenem lesztek?

Megállnék-nem lehet,

hát tényleg ez való?

 

 

Ábrándok,képek,

láthatatlan ellenségek

zaklatnak,kérnek,követelnek;

adok,és jól esik,hogy adok;

bennem egy kis fürge hang

egyre dörömböl,

s rájövök,nem egyedül vagyok.