Irodalmi Jelen

Jelige: Saint – Egyszer megérkezünk, Szarvasok, Hiszem

2010. április. 29. - 08:39

Jelige: Saint

Mint összefonódó gyökerekből,
belőlünk hajt ki az élet.
Hirtelen megütsz, s én vadul megütlek.
Harapsz és megharaplak.

Egyszer megérkezünk

Egyszer mindnyájan megérkezünk,
mint megannyi pislákoló gyertya,
erőtlen fényű kis mécses az őszi temetőcsöndben.
   Indulunk eggyé olvadni a Nagy Egésszel,
   s létünk gyönge, parányi fénye
   föloldódik a Minden Egy símogató melegében.
   Elmosódnak határai fűnek, kőnek, ölésnek és ölelésnek.
   Megszűnünk Te és Én lenni.
   A Mi világa összetört tükör.
   Árny és fény örökös összekapaszkodása sem lesz már biztos nemtudásunk menedéke.
   Egyre kisebb lesz minden.
   Távolodni látszik a valóság gyilkos ösztönű geometriája.
   Repülünk, vagy a tér szorul ránk,
   összeroppantva szabadságunk maradékát?
Mint erőtlen fényű kis mécsesek az őszi temetőcsöndben,
mint megannyi pislákoló gyertya ,
egyszer mindnyájan megérkezünk.

Szarvasok

Mint kép a lágyan remegő víztükörben,
mit felborzol az északi szél,
olyan emléked lenyomata
agyam idegsejt- viharaiban.
Néha szétszóródik,
mint megannyi kis üveggolyó az üvegsivatagban,
de a vihar utáni csöndben
a részek újra összeborulnak,
s én újra látlak téged
a lágyan remegő víztükörben.
Durva kezemmel
arcod hófödte tájait járom.
Lágyan leomló hajad erdejében időzök,
mint elkódorgott, kíváncsi gyermek
tágra nyílt szemmel bámulom a teremtés csodáját.
Szemeid kristálypatakjába merülve
vagyok a Máslét tér és idő nélküli valóságában.
Ölelsz és ölellek.
Mint összefonódó gyökerekből,
belőlünk hajt ki az élet.
Hirtelen megütsz, s én vadul megütlek.
Harapsz és megharaplak.
Kihűlt csókok lenyomata, és vérző sebek barázdái alatt
lüktet az élet örökös színeváltozása.
Vadul zihálsz.
Belém marsz, mint kicsinyét óvó fenevad.
Felfalsz és felfallak.
Miért űzzük s kutatjuk egymást,
mint könnyűléptű szarvasok a tavaszi éjben?