Jelige: himnusz – Himnusz az Úrhoz, Még szép vagy kedves, Téli égen komor felhő

 Jelige: himnusz

Uram! Hitvány nép a magyar, hallhatod…
Most is ezer szátyár sző szivárványt
Ígér fűt, fát, hazudik nagyot
A fenséges népnek, kit százszor becsapott

Himnusz az Úrhoz

Uram! Ezer éves a mi múltunk,
Hogy Árpád e szent földre léphetett
Útján, mint szent skarabeus a földet
Keménységet, magyar erőt görgetett

Uram! Alig vagyunk már maroknyi
Hívő nép, e magyar István kora óta
Összefogni, önmagunkba bízni
Bajunkból tanulni, nem sikerült soha

Uram! Hitvány nép a magyar, hallhatod…
Most is ezer szátyár sző szivárványt
Ígér fűt, fát, hazudik nagyot
A fenséges népnek, kit százszor becsapott

Uram! Tekints e drága földre, s láthatod
Itt él a szittya a nyomorult magyar
E széttépett hazában, mint sánta ordas
Retteg, ki az ellensége, mekkora az agyar

Uram! Nézd, így élünk mi ezred éve
Küszködünk hasztalan bajunkkal
Ha nincs ellen a külhatáron
Hát elbánunk mi önmagunkkal…
 

 Még szép vagy kedves

Még szép vagy kedves
Nekem oly szép vagy mindig
Oly szép, mint a rózsa
Mely őszben nyílik

Még tűz hevíti arcod pírját
Még szemedben ragyog a nyár
Bár sötét hajad ősz simítja
Utad lassan ősz fele jár

De ne félj az ősztől kedves
Nézd mennyi őszi csillag ragyog
Ha te is szeretsz még engem
Én a féltő csillagod vagyok

 
Téli égen komor felhő

Téli égen komor felhő
Borongósan meseszerű tarka
Délre húz már egyfolytába
Hideg szellő terelgeti, hajtja
De sok lélek kíséri el
A hosszú végső útra
Elszállt lelkek, hervadt rózsák
Nem térnek már soha többé vissza

Téli égen komor felhő
Bizarr, mint egy szétszaggatott álom
Ha elszállt, már vissza nem jő
Mint a régen elmúlt ifjúságom
Kihunyt, mint a hullócsillag
Ívet húz a fénye
Hitvány úton poroszkálok
Mint „szegényember” elvesztett reménye

Téli égen komor felhő
Integet, hogy én is vele menjek
Hisz az időm úgyis véges, és a télben
Nyíló rózsát soha ne keressek
Úgy megyek el észrevétlen
A felhők járásával
Ne tudja meg az az asszony
Mennyi baj volt érte a világgal