Jelige: Zárókő

 

Kérsz kávét? Tej nincs, de mosok poharat,
most éppen ez van, rángatod a vállad,
nem számít már, mentegetőzöm, ugyan.
Kezed csak ruha a takaró alatt.

 

 

 

 

Zárókő

(hol vagy? hol vagyok?)

 

Mert valahonnan el kell indulni.
Elindult János és Attila is.

 

Aranyló őszi kékben szebben úsznak
a dinnyehéjak a Dunában.
Ha térképként nézi Miklós e tájat,
látja, két partot szétválaszt,
mégis, ha nem is tapintható, 
e különös folyó - folyosó. Összeköt.
Megtalállak,
mint egy régi játékot a ruháim mögött.

 

Az érkezés, lásd, sosem lesz könnyű,
ráfáztunk erre már sokan,
de mégis jó, hogy van valami rend
a valóság mögött
kútmélyen, vagy mindenek fölött,
amely érzékeny pókfonállal összesző
tájat, embereket.
Pedig a fal magas.
A házsongárdi temetőben megbújik a lényeg
a lombos fák alatt.

 

Csak bámulok szerteszét,
milyen pompák és milyen tájak, itt,
ahol egy ócska kabátot
valaki mindig rám terít.
(Emlékszel, Gyula, amikor meglátogattad Lajost?
elvitte minden emléked a fuvaros.)

 

És hol vagy már, hol vagy, drága Tamás,
mivé lettek a dalok, ki fújja tovább
a régi nótát, hogy lehetett volna jobb…
Többé ne félj.
Lépcsőházak között fütyül a régi szél.

 

A kis tó még ott van, naponta figyelgetem,
ahogy a nádas beszövi tükrödet,
és mondják, hogy valahol jó minden évjárat,
talán mégis jókor születtem,
talán lesz értelme még a tájnak
jövőre is, mint a tavalyi bornak.
Mértékkel inni sosem tudtalak.
Egyszer elmondom minden hazugságomat.

 

Itt minden egyfelé megy.
A sarkon a hajléktalan, vagy a tojásember,
aki mindig helyettem lett áldozat -
nem tudta, honnan és hova,
csak esett, csepegett,
mint árva szavaim az ereszen.

 

Pusztán szerencse kérdése, hogy végül is tényleg hova,
folyón túli kistemető jut, vagy főparcella,
tulajdonképpen ott már mindegy vagy,
de mégsem, na, erre figyelj Gizella.
Hervadt csokraim nem-létező lábaid elé dobom.
Elvittem a betűiteket, nézd csak! Fényesek, kékek,
mint ködön át a mármarosi bércek.

 

Érek már valamit? Ha még nem,
ha úgy döntesz, hogy nem érem meg a pénzem,
úgy is jó lesz nekem.
Jól nézz meg mindent, László, mielőtt elmész,
mert amúgy fabatkát sem ér az egész,
hiába tartod fogaid között,
az „örökké”, lám, továbbköltözött.

 

Nem szeretnélek lekésni, érts már meg végre,
Ezért nem leszek máshol, soha,
pontot itt teszek, fölöttem az égre.
Nem értelek, még én sem értem.
Ami köztünk van, vágyódás, jeltelen beszéd.
erről nem tudok mást mondani: elég.

 

Elég vagy nekem…
De nem tudom, meddig tudok még,
talán, amíg élek, együtt lenni veled.
Előtted vagyok meztelen,
gyakran gyűlöllek,
- gondolatban ilyenkor mással vétkezem -,
utánam mégse kutass.
Itt lesz szétszórva valami belőlem,
ami majd egyszer összeköt végpontot és utat.

 

Akarj. Légy ágyam, párnám,
legyek szeretőd, zöld szivárvány,
tudom, jobban menne máshogy,
mégis, inkább veled, mint máshol -
másé. Hazudok, néha mennék.
Olyankor el ne higgy - még.
Szeretőim is belőled választom.
Talán más nyelven jobban hangzik az „akarlak”,
de nekem így jó, így akarom, veled,
és már megint ki söpri el a ház elől
a lehullott levelet…

 

Küzdjél értem, hogy lássam, te is akarsz.
Hogy megérem neked.
Bizonyítsd be, nálad a legjobb a föld,
fölötted éppen jó a fény, és a szemembe, tótükör,
te nézel legszerelmesebben.
Csak hagyd, némán, összeszorított foggal,
hogy éljek veled, rajtad.
Belőled. Nem szégyellem. Hol vagyok, hol vagy?
Én itt vagyok.

 

 

 

Újra és újra elfeledni vélem,

 

és tévesztek, újra és újra. Megint
ott vagyok. A szoba nem lett lakhatóbb,
a hűtő üres, mindig üres, ez jó
szerinted így? Tényleg mit keresek itt.

 

Kérsz kávét? Tej nincs, de mosok poharat,
most éppen ez van, rángatod a vállad,
nem számít már, mentegetőzöm, ugyan.
Kezed csak ruha a takaró alatt.  

 

Szög vagyok. Amit tartok, képtelen kép.
Miért is kell elmennem? Mindent tudunk.
Sosem lesz irányunk, sem tájolásunk,
amit értenénk, az néma testbeszéd.

 

Néhány ajtó, megint csak ennyi maradt.
Kinyithattuk volna őket, de mégsem,
a túlzás akkor is rossz, ha fényt jelez,
akartad. A fal adta a másikat.

 

A hiányodért jövök vissza újra,
a játék sötét, éjszakára jó lesz,
ki győz le kit, kérdés köztünk nem lehet.
Mezítláb indulj majd az újabb útra.

 

Nincs közepünk, de kár, erről nem tehetsz.
Ami történt, megérteni nem szokás -
hol tűzijáték, hol műanyagpohár.
Itt csak tűzfalra nyíló ablak lehetsz.

 

 

 

Széthordott hasábok

 

Az ács nem ér ma rá, lemondta a munkát.
Most hová kerülök, mi lesz velem,
a völgyben várják, hogy feltűnjék az árnyék
helyettem, második napja nem ettem.

 

Harmadikból így lesz tévedésből első.
Ma nem mennék senki helyett talán,
addig csaltam, amíg valaki szembejött,
rám nézett, aztán feláldozta magát.

 

Negyedik napja, hogy nem történik semmi.
Az utca mocskos, hát még a kezem,
rám tapadsz, mint egy régi bélyeg, ajtó nincs,
elállod a fényt is, elfelejtelek.

 

Kellett ez neked így? Lett volna jobb utad.
 „Jobban szeretsz anyámnál, akarlak.”
Nem tudok elnézni mégsem így fölötted.
Mindegy, nevetek rád, ha kell, betakarlak.