Jelige: sarkad  

 

Gödörben víz áll,
Hólepte ágak, olvad,
Foltot ejt a kék              

 

 

 

 

                B. Mariannak

                Az idő az embereket átalakítja, de a  
                róluk őrzött képünket nem.
                                             Marcel Proust
 

 

 

 

Földre hajlok mint az út

 

 

Fölnyalta a szél a havat
Előttünk liheg nyelve sós
Az égre nézünk semmi kék
Akár a spongya és az ón
 

 

Bárkák és barkák feljön a víz
Hogy majd megfulladunk
A szárazból nincs elegünk
Bár lenne még itt hangyalyuk
 

 

Nem illett gomb a gombhoz
Anyám félretette régen
Aki nem varr honnan tudná
Ha nincs milyen is a szégyen
 

 

Erezett kövek kavicsok
Valaha más időben éltek
Színem fonákom nem lelem
Ülök magamban mint egy részeg
 

 

Firenzét látom és Assisit
Hol kőberakva vár az úr
Hangom nem hallod többé
Földre hajlok mint az út
 

 

Nem vetek elébed semmit
Esőben akár a vízköpők
Ha átbolyongsz a városon
Nem én leszek az üldöződ
 

 

Kötélideg jobbítsa sorsod
Erényed ne legyen sívár
Aki eltart vagy aki érted él
Ne lopja meg a megszokás
 

 

Panaszom nincs szemedre szádra
Rájuk nem ütök soha
Ha hébe-hóba látlak is
Elenged lassú lépteid sora
 

 

Üres lakásban fekszem ébren
Bennem gyűlik a sok lim-lom
Ki vagy ha voltál meddig élsz
Maradsz-e láthatatlan billog
 

 

Apámat tüdőrák vitte el
Feje alatt több lett a pénze
Hogy sírja hol van nem tudom
Keresem már vagy negyven éve
 

 

Sarokkő légy és ne gyámkő
Ne élj sarkítatlan térben
Aki magadra hagyna is
Érezze súlyát veled élhet
 

 

Kútból másik kútba lesve
Megismer szomjam téged
Kávádon pillangó pihen
Míg szép szeplőidet értem
 

 

Nyálkás csigavonal előttem
Több is nem maradnak veszteg
Házát hátán hordva mutatja
Mi nem múlik el csak reccsen
 

 

Ma velem vagy holnap mással
Belenősz a csontvelőmbe
Kitöltöd az űrt hogy újra járjak
Szeresselek a földre dőlve
 

 

Az idő visszaforgat segíts
Magammal kell most szembe mennem
Ki vagyok általad hová futok
Mivé válok ha szívem retteg
 

 

Hogy megélek nélküled
Botladoznék foszló ködben
Kimutatná sötét virágát
Másnap tüdőmben a röntgen
 

 

Mint hóesést szorítlak magamhoz
Számon a könnyű pelyhet érzem
Az örök télre vágyom
Hol a tűz miattunk éghet
 

 

Hajad válladra omolhat
Fújhatja a könnyű szél
Hogy mégse szökj el mit tegyek
Árnyékodként éljek én
 

 

Felnőni csak úgy szabad
Ha inged magad vasalod
Nem ülsz háttal senkinek
Titkolva mélyről jött haragot
 

 

Test és lélek zavartan áll
Tavasszal olvad fent a hó
Utat talál a semmibe és
Lent hallom vágyam porladó

 

 

 

 

Bolondok napja
 

 

Hol és merre (fordítva akarom
Kérdezni) vagy nem itt biztosan
Nem arról tudnék valamit bármit
Marad az sms este tízkor hol
Vagy szép estét zárul a válasz
Korai húsvét a gesztenye levél-
Bombákat növeszt néztem őket
Délután hol a Kőris utcában Szabó néni
Ott lakik a gesztenyefa előtt áll
A háza Szabó bácsi már nem él
Két éve halt meg és nincs fölásva
A kert tyúkok rugják a port fehér
Bozontos kutyák ugatnak meg
Éjszaka bent alszanak a házban
Mindennap fürdenek füröszti őket
Sz. aki köszönés nélkül nem hagy
Elmenni portájuk előtt sohasem
Látó ember előre lát szemét nyitva
Tartja Sz. akinél gyakran alszanak
Ott az unokák még kicsik így semmi
Sem változik apjuk sem ás ilyen
Egyszerű a családi ház ha egymagad
Rugják a port és virágzik a kajszi-
Barackfa senki sem ás alá körül
Hol vagy és merre nincs nem fogadott
Hívásom én sem küldök üzenetet
Választ hol vagyok és miér ott
Lehetnék máshol is éppen nálad
Nem vagyok korai húsvét jön
Az éjszaka esni fog és esik is
Tetőtér hallom nálatok nem esik
Ki tudja nyitom a billentyűzárt
Nem sikerül majd újra új lehetőség
Szabad út az üzenethez megint
Rááll az ujjam ez az első mobilom
Kezdem kiismerni de nem csörög
Villog üzenete jött csak világít
Üres minden fiók hol vagy és merre
Fiókban őríznélek zár alatt titkos kóddal
És újra és újra olvasnám ott vagy
Talán itt kurvára nem jó hogy nem tudom
Mi a jó kurvára - nagyon ismerősen cseng
Hívhatnálak is de minek beleszólnál
Ki az nincs rajtam a szemüveg borsót vetek
Hallanám csak utóbb felismerve igaz
Borsót vet Sz. még nem vetett el semmit

 

 

Én sem a hóvirág földre kúszik nem bírja
A napot a homok hamar kiszárad locsolni
Kell majd a földet korai húsvét jön
Szeles szoknyában senki sem jár
Csak a farmer és nehezéke formája
Tapad vagy lötyög és ha tapad is
Mélyen bevág jósvonalak a tenyéren
Ott igen de itt hol és merre kapom fel
Fejem hol vagy szoknyád fekete
Kileng de nem szűk és térd fölött ér
Véget testhez álló hajolni tilos
Nem hajolsz meg csak a nádszál-
Vékony derekad fordul el tőlem
És Sz. biztosan megkérdezi egyszer
Ki vagy hisz nem látott sosem
Tavasszal a kertben sorokba állni
Korai húsvét túl korán jön
Az április első napja hol és merre
Vagy a billentyűzár nem old ki
Vagy-e egyáltalán valahol fogom
Vissza magam és elnézek vissza-
Nézek milyen a keresztút hány
Lépcsőn visz fölfele inkább lefele
Tart nincs tovább elzárkózik az út
És te zárod el a sor elején vagy
Gondolom én aki nem tudja az ott
Vagy itt miben is különbözik
Nélküled kell dönteni róla
Április első napján az utolsó
Vacsora előtt csak a postafiók
Telik meg vagy már az is csak
Foglaltat jelez - a géphang
Ismételje meg ismétli később
Ismételje meg
 

 

 

 

Haibun útban Isonzohoz
 

 

(1)

 

K-val Katalin. Csípőből a legjobb. Riszálja magát. A csúcson. Hogy ott van és nem tudjuk róla, csak azt: K. und K.  Schritt. Schratt. Hosszú életű. Akkor még senki sem tudja. Ő sem, hogy mi lesz belőle. Valami császár és király szeretője. Magyar király kedvese is, bár nem tud magyarul. És osztrák. Nem német, osztrák császár, Habsburg császár titkos álma. Színházi lény. Mutatja magát, hogy nincs ott. Mégis ott van. Hátul. A függöny mögött. Hallgatózik. Alszik a császár, alszik a király. Éljen utána, ha tud. Horkol is végül. Így kormányoz minket. Provinciákat. Lessük a színpadot. Magunkat adjuk. Egyenesen állunk. Fel. Gerinces lények vagyunk. Tapsra.

 

(2)

 

Magunkat adjuk. Akár a vérünket is, mint Hadik egyszer Berlin ostrománál. Lövetett és sarcolt. Tallérokat kapott és kesztyűket, utóbbiakat ráadásként. Mind balkezes volt. Istenem. Kiderült. Később. Nem tudunk szabadulni tőle ma sem. Vérehulló fecskefüvet rágva gyomorbajosként, vagy fájdalomba merülve. Mit tettek egy huszárral. Mit tett egy huszár. Van képünk ezen röhögni? Talán. Senki sem hiszi el, igaz. Hogy így történt, és velünk történt, nem mással. Ma is.

 

(3)

 

Volt Pest és Buda, sváb és nem sváb. Egyesültek, és megépült Budapest. Háború előtt. Jóval. Ma is láthatod. Nyomait. Tömbjeit. Likacsos falak, feketék is, szűrkék. Ki építette meg? Tudod? Egynek a nevét is. Nem annak, aki pénzt adott rá, tervezte, lentről-fentről nézte, hanem annak, aki ott maradt, helyben, élete végéig. Törte a nyelvet és tanult. Megélni. Bukarestet a székely ácsok építették. Nem szédűltek a magasban. Ilyen egyszerű. Utólag. K. und K. semmit sem számít ? Mint béke szigete. Előtte az Aranyber. Szédülünk. Érte, miatta. Látni és élni akarjuk.

 

(4)

 

Az első. Egy millió halottal. Kitartani. Nem számít, hogyan. Kiket hívtak be? Végül. A provinciákból. Csak őket. Majdnem senki mást. Óvták a birodalmat. A vért. A nemeset. K. und K. Híd nélküli völgy. Isonzo. Soča. Salmo trutta marmoratus. És akkor már semmi sem hagy hidegen. Smaragzöld fényben látod halottaidat, az élőket is, elmúltak, visszanéznek a falakból, a folyóból, hogy benned éljenek. Nem tudták, hogy mi lesz belőlük, előbb vagy utóbb. Mi tudjuk, tudni véljük, K. und K él, velünk, nélkülünk akár, közünk sincs hozzá, nem tagadjuk le, miért hogy mégis, vagy nem?  Katonatemető. Mintha nyelvünk veszne oda. Argyelán, Ügyes, Fischer, Komjáti, Teodor, Farkas, Simek, Osztránszky, Dittrich, Kiss, Mihálkó, Lakatos, Antal, Dragula, Berzun, Ticza, Bakó, Tóth, Majoros, Lugos, Balogh, Fergelyev. Nyelvünk. Az egy. Sok nyelvünk. Értjük egymást, olvasom a fejfán és a hálón , összefolynak a nevek. K. und K.

 

(5)

 

Gödörben víz áll,
Hólepte ágak, olvad,
Foltot ejt a kék