Jelige: Puszta – Békétlenkedőknek , Kivándorlóknak; Fák-Gyökerek; Pusztába kiáltok

Jelige: Puszta

Fent a lomb, mint
király fején a korona.
Szürke ágain villanó fény
tetovált testén mohával
bevont szerelmi kép.

Békétlenkedőknek

Kivándorlóknak

Nem térdelek imaszőnyegen,
nem hajlongok égtájak felé,
nem hallgatom kórusok énekét.
Sóhajom küldöm Uram feléd.
Sóhajomban vágy lakik,
a békét kérő üzenet,
mert megbomlott az emberi agy,
hiába teremt nagy tetteket,
lélekkel nem tölti meg azt.
Földünket, ezt a tenyérnyi országot,
ezt a kis szívnyi hazát
úgy veri szét a békétlenség,
mint török Mohácsnál Lajos hadát.

Miért kell élni békétlen életet,
miért szakad meg testvéri kapocs,
miért feszülnek ellentétek,
gyűlölő szitkok, indulatok?
Ezer éve kijelölt úton
kanyargóssá vált az egyenes,
s e tévelygő nemzet hitéről,
nemzettudatáról megfeledkezett.
Ne menj Északra vagy nyugatra,
ne azt élvezd, mit más megteremtett,
támaszkodj kezedre, szülőföldedre
s teremtsd meg jövődnek azt.

Itt kell mindig gyökeret verni,
itt kell a sivatagban hitet tenni.
Ne álmodjon senki jobbat magának,
mit silány lélekkel tesz a hazának.
Építs önkezeddel alapot,
emelj rá tartóoszlopot, olyat
mely védőernyőként borul rád,
mert talpad szülőföldeden
szilárdan áll.

S e föld magához ölel,
mint újszülöttet szorít az anya,
új hazát teremteni dicsőbb dolog,
mint hontalannak lenni jó mód alatt.

Fák-Gyökerek

Nézem a hatalmas tölgyet
a domb oldalán áll
föld fölött kiálló gyökereit
mely tartja a lombkoronát.
Csak ennyi tart egy hatalmas fát ?
De lent a mélyben, mind vékonyabb
mind mélyebben millió gyökérhajszál.
Mint erek, melyek szelik át
az emberi testet, belső vérkeringés
mely tart fenn életet.
Így szaporodnak az emberi évek
mint fában a köröző gyűrűk
jelzik az évet.

A hatalmas lombkorona
mit táplálnak hajszál erek,
a hajszálcsövesség törvénye szerint
viszik a fejbe az életet.

Fent a lomb, mint
király fején a korona.
Szürke ágain villanó fény
tetovált testén mohával
bevont szerelmi kép.

Az elmúlások évszakának
mélabúja lengi körül.
A lomb ágak szövevénye között
áttör a gondviselő fény
mint  a nap aranya, ágak hegyén.

Évgyűrűiben kanyargós éveim
benne bűn, erény, szánalom és remény.
S ha majd az élet baltája csapkod
az ágakon, s vijjogó fűrész szel
derekamon, köröttem még ifjú
erdő rengeteg áll, de dőlni
készül a vén óriás.
 

Pusztába kiáltok
 

Pusztába kiáltok, mint Jónás,
kit az úr küldött Ninivébe,
hogy kiáltson ellenébe,
mert a gonoszság felhatott
az Úrnak elébe.
Így kiáltok én is az emberekhez.
Hallgassátok mit a szeretetről hirdetek.
Rólatok írok, hozzátok szólok,
tudom, hogy pusztába kiáltok.
Nem negyven nap, de nem is negyven év,
kitudja mennyi időt adott az ég.
De egyszer mindenkinek eljön a vég.
S addig úgy folyjon az élet ahogy ma,
az ember mind magasabbra tör,
nem válogat fegyver vagy ököl között,
mert az egyéni érdek polgárjogként
hatalomra tört.

Odakint hazugság, álnokság dúl
bőszítve egymást, köpve, ütve gazul.
A józanra bízva, döntsön igazul,
vagy álljon közéjük, s legyen ő is hazug.
Mert dönteni kell, szeretet
vagy hazugság között.
S a józan, mert többségben van
azt mondja, reád tekintek Uram.
Hallgass meg engem, mert kapaszkodóm
a szeretet, mely minden emberben van.
Ordíts velem, vagy taposs el, de kérlek,
ítélj egyforma mércével.

Nem bűnös mindenki itt Ninivében sem,
ezért ne mondj ítéletet a bűnösök felett se.
Bocsáss meg nekik a sok józan miatt,
kikben él szereteted minden szava.
 Célunk, az örökké valóság.
 Ember szívekben több a jóság.
Az emberekben több a jó szándék,
mint, hogy ítéletedet vitassák.
Mind többen leszünk
kik a szeretetet vallják,
mert szeretetben van
Az örök igazság.