Jelige: Lelkemhez

 

Hogy elfogyunk és megszűnünk,
ne lenne gyász és gyötrelem?
Ha nem dobban többé szívünk,
nem fájdalom és szenvelem?

 

 

 

 

GYALÁZAT!

A Magyaroknak

 

Ez nem Európa, ez nem XXI. század,
ez nem szabadság, ez nem haladás varázslat!
Ez nem béke szigete, itt semmi jóakarat,
nincs tiszta öröm, az ördög kacaja tagad.

 

Ez nem lelki élet, ez nem tudati lépcső,
ez nem vállalás, ez nem földi angyalképző!
Ez nem élet vize, itt semmi segedelem,
nincs örök érték, az isten halála terem.

 

Ez nem meseóra, ez nem negatív érzés,
ez nem ellenszenv, ez nem helyi törvénysértés!
Ez nem túlélőgép, itt semmi fölemelő,
nincs nyers értelem, csak vak, buta, bolond erő.

 

Sehol tiltakozás, sehol egy szitok, zokszó,
sehol ellenállás, se szörnyet átokkal rontó!
Hallgat lelkiismeret, leír felszínes látszat,
megtéveszt hátsó szándék, tapsol dögmadár had.

 

Boldog beletörődés, romlott hús élvezet,
gyilkos különbéke, önfeladás nyeret!
Vészterhes igazodás, alacsonyabb szinten,
húz vissza mélybe, múltba szeszély, szabály, minden.

 

Szűkül a jövendő, elfogynak a gyerekek,
avult emberségért ki áhít már mennyeget?!
Élőt műéletre, hitet bankra cserélünk,
csak sikerben utazunk, míg elfogy az énünk.

 

S ha volna, aki kétli mindennek igazát,
megkérdőjelezné, mint e vers, a kár javát?
Bűnös lenne ő, közmegegyezés ellenes,
kinek nyűg a tudomány, a haladás reves.

 

Ki, mégis, ha vádjai temetik a rosszat,
s érveitől lesújtva megdől ez a korszak,
mindenség társaságba lép: merhet valami
magas igényű vallást kinyilvánítani.

 

Tíz és ezer napokról szólót, érvényeset,
melyben önérték minden szó, ember és eset;
a jobb együtt többszörösen működik; sírnak
bánatok; titkok és más világ-utak nyílnak.

 

Ajánlás:          
 

                                      
Hogy elfogyunk és megszűnünk,
ne lenne gyász és gyötrelem?
Ha nem dobban többé szívünk,
nem fájdalom és szenvelem?

És lemondón kell viselnem
e vak jövő mai keresztjét?
Fogyásnak kitenni lelkem,
éhkopp okozza vesztét?

Szelíd vágóhídi barom,
nem tiprod a gyalázatot?
Hagyod gúzsba kötni karod,
s nyeled a magyar-ázatot?

Ki tilthatná boldogságod:
férjet, asszonyt, lányt és fiat;
előtted példának járjon,
ki tudja az igaz utat!  

 

 

 

LELKEMHEZ

 

Hol vagy, ki vagy, milyen s holyan?
Gömb az égen, s Földön folyam?
Tőlem külön, tőlem különb?
Vagy én benned vagyok bennem?

 

Merre jártál én előttem?
Voltál-e más én előttem?
Velem születtél világra?
Velem jöttél e világra?

 

Veled születtem világra?
Veled jöttem e világra?
Azóta vagy, hogy én vagyok?
Te is vagy, ha én vagyok?

 

Vagyok, ameddig te vagy?
Én is vagyok, ha te vagy?
Addig vagy csak, meddig leszek?
Addig élsz, ameddig eszek?

 

Különbözik tőled eszem?
Mi vagy te, és mi az eszem?
Tőled különbözik eszem?
Mire szolgál akkor eszem?

 

És mondd, hol laksz bennem kedves?
Ha nem laksz, mitől vagy kedves?
Te vagy a földön élés íze?
Tőled bugyog az élet vize?

 

Te tartósítol befőttet?
Miattad finom a főzet?
Szemem tükre benned ragyog?
Ha akarod, boldog vagyok?

 

Veled álmodom az éjjel?
Veled hal vágy minden kéjjel?
Te vagy vakhitű szeretet?
Szerelmünk miattad szeret?

 

Te viszed át fogban tartva?
Tiéd sosem rozsdamarta?
Veled lehetünk szabadok?
Rendületlenül magyarok?

 

Benned folyik közös test vér?
Hozzád jön tékozló testvér?
Tőled unatlan feleség?
Időd áradó eleség?

 

Veled nem fog rajtunk halál?
Vagy csak rajtad nem fog halál?
Te vagy élő feltámadott?
Jóságért jutalmat adott?

 

 

Maradsz, ha létünk lemerül?
Benned végtelen idvezül?
Ősszülő, gyerek vagy s dada?
Dalod örök Tente, baba?
 

 

 

 

GONDOLOM, VAN

 

Gondolom, ami van, vagy attól van, hogy
gondolom? Gondolom, tehát van, vagy van,
tehát gondolhatom? És én is vagyok, mivel
gondolkodom? Van más, mint gondolatom?

 

Gondolható-e másként, ami van, s ha nem,
hát hogyan lehetne másként is, mint ahogy
gondolható? Úgy van-e, ahogy gondolható?
Úgy nincs, hogy nem gondolható? Másként

 

nincs és nem gondolható, mint ahogy van?
S hol van, ami valahol van, s hol, ami sehol?
Ami van, az gondolható, s ami nincs, nem
gondolható? Ami nem gondolható, az nincs,

 

és ami elgondolható, az van? Úgy van-e,
amint elgondolható, és úgy nincs, ahogy
nem gondolható? Másként nincs, s nem is
gondolható, mint ahogy van, s gondolható?

 

Ahogy s ami gondolt, az örökkön örökké
ugyanaz marad, vagy az a rosszul gondolt
rögtön enyészeté lesz? Helyes-e és igaz-e
a mindig fennmaradó, vagy éppen attól az?

 

Mindennek, ami van, létrejötte mozgását
nyomon követhetjük? Vagy a lét mozgása
oly titok, amit sosem követhetünk nyomon,
s a nyoma sosem egyezik meg önmagával?

 

Ha belép valami a létbe, a létből jön, vagy
máshonnan? Mikor ideér, mozog, kiterjed
minden irányban, vagy iránya kitüntetett?
Forrása is mozog valamerre s gyorsabban

 

halad mint a kiterjedése, avagy lassabban?
A többi létező ugyanabból a forrásból jön,
vagy máshonnan? Vagy nincs forrása létnek,
s tévedésből tartjuk a többi mást létezőnek?

 

Ha forrásmozgás lassúbb, mint a kiterjedés,
sosem vesszünk észre több létezőt, s mikor
gyorsabb, minket nem észlelnek? Honnét
tudjuk hát, hogy mi mindnyájan vagyunk?

 

Onnan, hogy mi gondolkodunk? Lehet más
gondolatunk, mint gondolati, lehet más az
elgondolt anyag, mint gondolati? Mit érez
a gondolkodás, túl önmagán? És túl van-e

 

egyáltalán az érzékelésen a gondolkodás?
Vagy érzékek, agyban gyökerezve, csak a
gondolkodást segítik, elevenítik, hogy majd
önmaga is tudjon emlékképet megjeleníteni?

 

Minek a képe az emlékkép, tán az emléké,
avagy az emlék tárgyé? A tárgyat érintvén
ki érint meg és mit? Az érzékszerv talán a
külvilágot vagy a külvilág az érzékszervet?

 

Vagy a hullám két oldala az érzék két arca?
Egyik az anyagihoz tapad, másik a képzeti
felszínt képzi? Színe és fonákja más-más?
De a fonák adja a színt és a színe a képét?

 

Színe és visszája közt átmenetet hát rezgés
természete képez? Ami rezeg és ahogy, azt
követni tudjuk érzékeléssel és képzeléssel?
Ez rezeg, fogja a kéz, s így, mutatja az ész?

 

S az ígyhez odatartozik az ez? A formához
az anyag? Bár néha önállósultan, magában
áll fenn egyik vagy másik? Addig és olyan
módon, amíg és ahogy a másik el nem éri?

 

Vagyis tehát a két oldal mindig ugyanaz? A
fel nem oszlott valóság? A léttel telt maga?
Amit nem kell gondolni sem, érzékelni sem,
hogy legyen? Mi sem kellünk, hogy legyen?

 

De benne minden számunkra jó megterem!
Sőt annál is több, mint amit elérünk éppen,
s nemcsak testi voltunknak, de szellemien
nyilvánult képességünknek is ez végtelen.

 

Végtelen világ végtelen valósága, minek az
értelem szabta célterületekre nyílik ablaka.
Ablaka, ajtaja tárva, azon mehetünk át más
világra, s vagyunk e gondolkodásba zárva.

 

Mert ahogy s ami gondolt, örökkön örökké
ugyanaz marad, vagy ami rosszul gondolt
rögtön enyészetté lesz. Helyes is és igaz is
a mindig fennmaradó, és éppen attól igaz.

 

Ha más nem gondolható, mint ahogy van,
sehogysem lehetne másként, mint ahogy
gondolható, ha úgysem más a gondolható.
Úgy sincs, hogy nem gondolható. Másként

 

sincs és nem gondolható, mint ahogy van.
Ami van, mind valahol van, a nincs sehol.
Ami van, az gondolható, a seholsincs nem
gondolható. Ami sehová nem gondolható,

 

nincs, sehol gondolhatóan van. Úgy van,
amint elgondolható, s nem úgy, ahogyan
nem gondolható. Másként nem is lehetne
gondolható, mint hogyha van gondolható.

 

S ha attól gondolom, ami van, hogy van s
van gondolat, én is vagyok, ha van rólam
gondolat. Én is vagyok, ha gondolkodom.
Van más, ha nincs más, mint gondolatom.