Jelige: Gábriel – Álmomban szeretett szülőhazám földjén, Igézet, Lelkeink

Jelige: Gábriel

Lelkeink az idők kezdete óta
várnak egymásra,
mert köztük erős kötelék van,
ami addig elszakíthatatlan,
míg be nem teljesítjük sorsunkat.

Álmomban szeretett szülőhazám földjén

Álmomban szeretett szülőhazám földjén jártam,
ahol annyi bánat és véráldozat árán,
őseink kivívták e nemzet szabadságát.
S miközben a drága földön lépkedtem,
ahol anyáink és nagyanyáink
keze a gabonát kévébe kötötte,
amit apáink és nagyapáink
ereje vágott katonás rendbe,
hallottam - miközben verejtékezve dolgoztak -
messze szállt az ének a búzamezők felett,
és tarka kendők, fehér bő parasztgatyák
libbentek a szélben, miközben vidám kacagás,
és jóízű tréfálkozás hallatszott szüntelen.
 

És álmomban otthon voltam, együtt voltam velük.
Mert őseim voltak ők, ott kinn a búzamezőn.
S amikor aztán elhalt az ének,
mert zivataros háborús évek következtek,
megcsonkítva láttam a drága anyaföldet,
amelyet bombatölcsérek,
repeszgránátok zúztak tönkre,
és e drága anyaföld ezer sebből vérzett,
és nagyapám és sok más ősöm
drága árat fizetett érte,
életét adta e földért cserébe.
Álmomban szívembe nyilallt a fájdalom,
mert nagyanyám sírását hallottam és ma is hallom.

Mert álmomban is otthon vagyok.
S e drága föld, melyért oly sok hű szív
és emberélet szakadt meg egykoron,
drágább nekem mindennél, mert belőle lettem én,
a sokadik nemzedék,
akinek meg kell becsülni a hős elődök emlékezetét,
mert szent kötelességem, hogy emlékezzek,
és emlékeztessek azokra a hősökre,
akik elestek a honért, ezért a drága országért.
És álmomban fájt a szívem, s mégis örültem,
mert tudtam, nem hiába születtem,
mert minden nap megújuló hittel,
és reménységgel kell építenem a hazát!

Álmomban Tündérországban jártam
mert az a mi országunk - szép Magyarország,
mely minden szívdobbanással erősíti magát.
Mert hol ősi dobok, ősi ritmust vertek,
Árpád lovasai újból felvirradt jelenetek!
Mert kell, hogy akik elvesztették hitüket,
azoknak hitet adjatok, s elmondjátok,
hogy a Csodaszarvas nyomát
idáig honnan hajtottátok,
hogy e földre így rátaláltatok,
s az nektek új hitet adott!
S álmomban a sámán így válaszolt:
„Isten adott jelet, s a jel, e föld szívdobbanása volt”.

Álmomban ébren voltam, s boldog voltam,
s tudtam, hogy ez a hely - a szülőföldem -,
szent örökségem, s az mindenkinek,
aki e csodálatos földön született,
mert összetart bennünket a hitünk,
anyanyelvünk, és szent kötelességünk,
hogy kövessük őseink példáját,
akik e hazáért oly sokat tettek,
és drága vérükkel öntözték e földet!
S mert egységben és nyelvében él a nemzet,
innen soha nem szabad elmennünk,
mert ez a hazánk,  ez a mi örökségünk,
ezért hozzá hűnek, s méltónak kell lennünk!

Igézet

Szeretlek - annyira, amennyire
azt csak elképzelni lehet.
Az érzés mostanra kinyílt,
s teljes virágjában pompázik.
Minden szerelem egyedi és
megismételhetetlen,
s mégis különbözik attól,
amelyet mással átélt az ember,
mert mást vált ki egymásból -
másképp éli meg az érzelmeket,
érzéki extázisokat,
szellemi magaslatokat,
a test és lélek egyesülését.
Az érzés önmagában is szép,
de akkor igazán örök,
ha viszonozva van mindenképp.

Vajon az elméd vagy szíved erősebb?
Érzem, fontos vagyok neked,
s ha együtt vagyunk,
úgy érzem, szeretsz.
Csodálatos az érzés - veled.
Amikor mellettem vagy,
minden szép és örömteli lesz.
Gyönyörű ez az érzés -
a szerelem és vágy együttese;
de benne rejlik a szeretet,
a féltés, és megértés.
A múló idő mérlegén
ez a csodálatos érzés
egyre összetettebb és gazdagabb,
benne a hűség, odaadás mellett
a felelősség is helyet kap.

Lelkem megtelik szeretettel,
s szívem örömtől repes,
amikor itt vagy velem,
és szorosan karjaidba ölelsz.
Csodálatos veled az éjszaka,
melynek ránk hull
puha, selymes bársonya,
s amikor testünk, lelkünk
összeolvad,
eggyé válva veled,
úgy érzem magam,
mint akit megigéztek.

A varázslat ősi és egyetemes,
a titok egyszerű, és mégis rejtelmes.
Lelkeink az idők kezdete óta
várnak egymásra,
mert köztük erős kötelék van,
ami addig elszakíthatatlan,
míg be nem teljesítjük sorsunkat.
S hogy e földi időtartama
mily hosszúra van szabva,
döntse el szíveink uralma.
 

Lelkeink                   

Valahol, valamikor régen,
a világ teremtésének kezdetén,
lelkeink egymásra találtak
a tér és idő végtelenjében.
A köztük lévő erős kötelék,
olyan elszakíthatatlan szál,
mely sok életen át fonál,
hogy aztán ebben a világban,
és ebben az életben
beteljesítse mindkettőnk sorsát.

A vágy, amit irántad érzek,
nem pusztán testi vágy,
mert ha karodba ölelsz,
kitágul az egész világ,
elmosódik minden határ,
tér és idő megszűnik körülöttem,
számomra csak Te létezel.
A lelkem sír utánad,
ha nem vagy velem,
s elárvultan arra vár szívem,
hogy újra veled lehessen.

Az érzés kettőnk közt,
nem e világból való,
és éppen ezért annyira erős,
mély, és mindent elsodró.
A lélek, ha az igaz társára lel,
ha vágya, s a másiké
mindenben bír a teljességgel,
sorsa bevégeztetett és
megpecsételtetett,
mert többé már soha nem
akar lenni senkivel,
mert lelkébe a másik lelke beleégett,
s onnan már kitéphetetlen bélyeg.

Megtalálták egymást lelkeink,
s hogy sorsunk beteljesítik,
már rég nem kétséges hit,
ez bizonyosság, mely az idővel,
minden egyes órával és nappal
egyre inkább közelít.
Hitem, lelkem, szívem,
testem, életem, mindenem -
az utolsó gondolatom is a tiéd,
mert érzem, hogy a lelked
lelkemhez kapcsolódva,
maga a Teljesség és a Mindenség,
amely összeköti életünk szövetét.