Jelige: Akác – Itthon, A gyűrű, Szerelem
Jelige: Akác
Ajkad, ajkához tapaszd,
Érezd haja illatát,
Átöleld karcsú derekát
Csodáld tündöklő két szemét,
Ha gyengéden rád tekint.
Itthon
Itthon vagyok, hazajöttem újra,
Rég nem látott, kedves kis falumba.
Megkondul a fatornyos templomunk harangja:
- Isten hozott! - egyre csak azt kongja.
Az akácfák bólintgatnak rája,
Reám hull az akácfa virága,
Ismerősként, mintha simogatna,
A tavaszi fénysugárban, illatát árasztja.
Dolgos méhek, zsongva szállnak, a virág sziromra
Virágporral töltik tele, a kis kosarukat,
Tarka lepkék szálldogálnak, ibolyáról, gallyra szállnak,
Madárdalra táncot járnak.
Eresz alatt fecskefészek,
Örömére a háznépnek.
Kelepelő gólyák élnek,
Tetejében a kéménynek.
Ismerősök köszöntenek: „Jó napot! Isten áldjon meg!
Itthon vagyok, mély lélegzetet veszek,
Szüleimre emlékezek:
Apú ott állt a műhely ajtajában,
Mely soha nem volt bezárva.
Jöttömet messziről meglátta,
Elém jött karjait kitárva,
Örült, hogy megjött a lánya.
A konyhában, húsleves illata,
Tetején úszkált, az anyu tyúkjából, sok arany karika,
Sáfránnyal (fűszer) kirakva.
Bársony kutyám, körülugrált,
Kezeimet nyalta,
Örömében, a farkát csóválta.
Örült mint mindenki:
Én Istenem, de jó is volt
Idehaza lenni.
Nagyon sokszor álmodom,
Hogy hazasietek, a „kövesúton”,
Keresztül megyek a „kőhídon”,
De, Apút sehol sem látom.
Futólépésben megyek.
A kapun becsengetek.
Kopogok, kiáltok, de senki be nem enged.
A műhelyajtó nincs kitárva,
Rég lebontotta, az új gazdája.
Kimegyek a temetőbe,
Ott pihennek szüleim örökre.
Sírjukra virágot rakok,
Egy imát is elsuttogok.
Az Istenhez imádkozok,
Hogy áldja meg e SÍRHALMOT.
A gyűrű
Szilágyi Erzsébet, a szerető anya,
Egykor, jegygyűrűjét, a kisfiának adta,
Hogy azzal nyugtassa, sírását elhagyja,
A fénylő aranygyűrűjét, kis kezébe adta.
A gyermek nézegette, játszadozott vele,
Míg az „Álomtündére” meg nem érintette.
Kiesett a gyűrű a gyermek kezéből,
Egy fekete Holló, gyorsan odarepül.
Csőrébe kapja a csillogó tárgyat
A királyné kiáltott, a hűséges vadásznak.
A vadász, az ujját magasra emelte...
A megsebzett holló, a gyűrűt leejtette.
A visszaszerzett gyűrűt, a királynénak nyújtja,
Ezért, a jól célzó vadászt, a Király megjutalmazta.
*
Történt egyszer, hogy két lény találkozott,
Egymásra tekintvén, a szemük sugárzott,
Az ajkuk mosolygott, szívük hangosan
dobogott, orcáikat tűzpiros pír égette,
Érezték, ez szerelmük kezdete.
Kettőjüknek, túl szép ez a röpke pillanat,
Alig várják, hogy újra találkozzanak.
Együtt, boldognak érzik magukat.
Pedig tudják, szerelmük sokáig nem
tarthat, a NŐ házassága miatt.
Azért, indokot (okot) találnak,
hogy újra találkozzanak,
sokszor telefonálgatnak:
hogy a férjnek dolga akadt,
két nap terepen marad.
Most, a gyermeket a parkba viszi,
nagy hó esett, jó szánkózni.
Leesett a jegygyűrűje, baj lenne, ha
a hóban elvegyülne,
Mit fog szólni, majd a férje.
Késő van már, sötét este,
Egyetlen vagy, ki megkeresse.
Szárnyak nélkül repülsz oda,
találkozol vele újra.
Édes a kettős együttlét,
Gyönyörű a gyűrűkeresés,
Mire, a Hold is besegít,
Mosolygó képpel világít.
Itt van, meg van, a letaposott hóban, felemeled, letörölöd, azt az elveszett, de megkerült jegygyűrűt. Kedvesed ujjára húzod, közben a gondolatod kínoz: - „Kár, hogy nem a te jegyesed, a jegygyűrűt nem te vetted, nem lehet a NŐ a tiéd!”-
Szerelem
A szerelem, soha nem kései,
Ha utadba akad, karold fel, örülj neki.
Dalolj, mosolyogj és kacagj!
Mert ismét ifjúnak érzed magad.
Lépteid könnyedek, száguldanak Veled.
Szárnyaid, ha lennének,
Szerelmedhez repítenének,
Hogy vele találkozhass.
Ajkad, ajkához tapaszd,
Érezd haja illatát,
Átöleld karcsú derekát
Csodáld tündöklő két szemét,
Ha gyengéden rád tekint.
Örülj, ha kezed megfogja,
Hozzátartozol, mindenki láthatja.
Társalogtok, beszélgettek,
Együtt örültök a felhőtlen, tiszta, kék égnek,
A szellő suttogásnak, madár dalolásnak,
Gyermekek zajának, forrás csobogásnak,
A pajkos napsugárnak, tenger morajának
A virágos rétnek. Vadvirágot szedtek,
Kedvesed hajfürtjét azzal ékesíted.
Szentjánosbogarak köszöntenek este,
Apró lámpásukat jól kifényesítve
Világítanak, amíg feljön az Esthajnal
csillag és a teli Holddal együtt,
Fénysugarat árasztanak, a szerelmespárnak,
Hogy fénysugárban, boldogságban
járják útjaikat.
Kéz a kézben, szeretetben ismerjék meg,
hogy „Gyönyörű az élet!”
Ha, egészségesek és együtt lehetnek.
