Jelige: Laci – Piros-Fehér-szürkésZöld, Anyám, A víz emléke

Jelige: Laci

elkoptak a motorzajok,
magamhoz ölellek,
veled magam vagyok, magyar vagyok…
s belőlem Te is.

Piros-Fehér-szürkésZöld

felém szalad a szó: apa, anya,
és megállít a vér szava:
„hajolj le hozzá! a baba magasra vágyik!
fel, a csodaszarvas agancsáig…”
…ez csak egy ölelés… meghitt ösztönök.
alattunk a Duna hömpölyög,
kihordta terhét, könnyebbedne végre,
vágyik az itthoni pihenésre.
esteledik a folyó. felette
fény-ízű csókok andalognak,
mint ütő a cimbalom húrján…
csend csendül fülembe,
elkoptak a motorzajok,
magamhoz ölellek,
veled magam vagyok, magyar vagyok…
s belőlem Te is.
pecsét ez? kitüntetés?
nagy lehetőség? vagy nem is?
áldás vagy béklyó? van válasz ezer,
s hogy meddig leszünk,
ezt, csak Te döntöd el…

Anyám

Lázrózsa-indák a falon,
s a nagyra nőtt lámpakarok mögött,
szellemek üldöztek, kergettek,  űztek,
s egy szikkadt arc az arcomba röhögött.
Lecsaptak rám, vájták a szemem…,
e betegség legszebb emlékeim egyike,
 …Te kezemet fogva, ott ültél velem,
s nem vehetett el tőlem senki se!
Gyermekkori éhem most érzem igazán,
most, mikor a fogam „harmadszor” serken,
most, mikor gyerekkarok nyúlnak felém sután,
ősi követelődző szeretetben.
Én nem követeltem,
gyermeki hittel fogadtam, mit kapok,
nem sírtam, nem kiabáltam,
okos voltam…
…hisz annak akartatok.

Gyermekkori lázam kihunyt régen,
de e láz után égek újra és újra,
szeretnék gunnyadni, elbújni, öledbe simulva,
én, benned szorult
abortuszdarab.

           
A víz emléke

a tudatalattiban úszik,
s felbukkan váratlan valahol
egy dallam vagy hangfoszlány
felkavar,  átkarol.
elkülönít és összemos,
tompít és csendesít,
a tenger zúgásával a felhőkhöz feszít.
melegít , körülfog, bugyolál, ölel,
enni ad, inni ad, elringat, ha kell.

visszavágyó, örök szomj gyötör.
víztükörbe nézek, s bennem tündököl.