Jelige: Senkisem

Mint kettétört mágnes, egyazon test rabja,
ellentét pólusát folyton csak kutatja, s
ahogy megérezé,  nincs nyugalma tőle,
nélküle nincs jelen, s nem lehet jövője.

Ez vagyok én

Ez vagyok én, egy senki sem, ki vagyok egy pont,
egy végtelen magyar szabad lelkében nincs harag,
s történjen bármi is -  az marad.

Ez vagyok én, ki tudom, az apám átment a tűzfalon,
hogy lelkét ne hagyja másra, hisz abban élt magyar hazája,
mit örökbe másra úgy hagyott, hogy vigyázzanak rá az
angyalok - ez én vagyok!

Ő volt apám, s hazám nekem, de külhonban ő volt Senkisem,
kit bántottak, de mindhiába,  hát hazatért  az óhazába,
hogy élhessen magyarnak módjára, mit oly  korán 
rámhagyott,  - ez én vagyok!

Ez vagyok én, egy névtelen, kinek jussa a végtelen
magyar szíve és szelleme,  kinek van hazája,
hol soha ne lehessen árva,
s ki csak szeretne lenni méltó angyal,
de sohasem hirdette kellő hanggal,
hogy el ne némuljatok! Ti kinnragadtatok!

Ez vagyok én! Egy por sem! Egy senki sem,
hisz halála után is apám üzen, s fogja tollamat,
ki az angyalok közt is magyar maradt,
kit nem bánthat többé földirend,
szabad, bár mit is üzen.

Mit hazámtól kaptam, s mit néki adhatok -
az én vagyok!

M a g y a r!

Kinek lelkébe nincs harag,
s történjék bár mi is -  az marad!
 

Toll a lepkeszárnyon

Elkoptatott tollam alatt, gyönyörű szép érzés fakad.
Nem írható le, oly élŐ -
                                   a magyarról mesélő!
Határaim közé zárva nem talál ma lepkeszárnyra.
Feldobom hát! Fel az égig, s amit lát majd elmeséli!
Pisla fényt lát! Napvilágot! Vagy az    
                                                                árnyékvilágot.
Külhonban majd sosem látom, de átrepülve a határon,
tán valaki megtalálja,
                                              s Ő lesz a legjobb barátja.

Szerelem a vasfüggöny mögött

Örökké enyém vagy, bár sosem voltál enyém!
A testünk soha, de lelkünk összeér!

Mint kettétört mágnes, egyazon test rabja,
ellentét pólusát folyton csak kutatja, s
ahogy megérezé,  nincs nyugalma tőle,
nélküle nincs jelen, s nem lehet jövője.

Az egyik letört darab csak mágnesnek látszik,
régen élő holt ő, csak ügyesen játszik.
A másik tán megőrült, ezer szög lóg rajta, s
pozitív pólusát hideg kő takarja.

Százezer éve hogy nem gondolnak másra:
Volt egy szerelem, az első látásra!
A bénultság poklából nem tudnak kilépni,
mégis megtanulták, hogy kell félig élni.

Holdrakiáltó éljen álomport fú a szél,
 a függöny két oldalán ajkuk összeég.
Elszégyelli magát a hatalom bilincse, s
forrókönny csöppen a bezárult kilincsre.

Egyszer végre eljött a szabadulás napja,
magmaként olvadt a függöny torz szavakra!
Szerelme párját mindenhol kereste, de
szél gyötrött kínporát már egekbe emelte.

Csak annyit üzent: Te örökké enyém!
A testünk bár soha, de lelkünk összeér!
Ne sírj, hisz csupán egy földi fém mit
a hatalom elvett! E mágnesszív tiéd!

A vasfüggönyt végre sikerült letépni,
de ő már nem tudja, hogy kell félig élni.