Reggel rákérdeztem néhány kortárs írónál, akiket olvasok és figyelek, hol tart a rendszerben ma – 2010. február 18-án – Jókai Mór. Porosodik-e a polcon, költözik-e velünk, netán lekerült a pincébe, alszik ott, mióta a könyvek kinőtték a lakást, és marad. Akkor kerül vissza, amikor a gyerekek, az unokák megfelelő korba érnek.

  

A válaszokat olvashatják alant. 

 

 

 

A kortársak és Jókai Mór

 

 

 

   (Kapcsolódó: A férfi, és az irodalmi férfi)

 

 

 

 

Berka Attila:

Szerettem, amikor olvastam

 

(http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/3006) - interjú az íróval

 

OZ: Jókai Mór 185. születésnapja van ma. Író vagy, és az író olvasmányos és kevésbé olvasmányos írók csecsét szopja fiatalon, tanul, lop, igazít. Hatott rád Jókai romantikája, illetve ahogyan nevezik: realista romantikája?
Berka Attila: Olvastam Jókait, igen, mint mindenki, és még szerettem is, amikor olvastam. Aztán távolodtam tőle, egyre, és bár gyakorlásként utánoztam, közvetlenül nem az ő köpönyegéből bújtam elő (elnézést).

OZ: Megpróbálkoztál "Jókai-regény", de ha nem is regény, elbeszélés írásával
valamikor a távoli múltban?
BA: Mint említettem, igen, gyakorlatozásaim során Jókait is igyekeztem utánozni, igaz, önálló, publikálásra szánt mű nem lett belőle, nem is az volt a cél, persze.

OZ: Jókai labdába rúg mostanában, amikor az irodalomra mint technikára, megjelenítésre, jellemábrázolásra gondolunk? Kizárt, hogy megszülethetett volna pl. egy hömpölygő ötvenhatos regény A kőszívű emberfiai modorában?
BA: Talán ha kötelező olvasmánysága miatt nem lett volna menő utálni, könnyebben lehetne újra divatba hozni, felfedezni.  Egy ilyen ötvenhatos regényt nem tartok kizártnak, a kérdés az inkább, ki írja meg.

OZ: Előfordul manapság, hogy leveszel a polcról egy Jókait, melléfekszel?
BA: Mellé nem fekszem, de egy ideje foglalkoztat a Jókai-(újra)olvasás is – más szerzőkkel egyetemben. Az utóbbi évek költözései arra nagyon jók voltak, hogy régen olvasott könyvekbe és folyóiratokba is bele-belelapoztam pakolás közben, különleges, már-már borgesi helyzet.

 

 

Géczi János:

Nem írva szeretem az életet

(http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/4476) - interjú az íróval

 

 

OZ: Jókai Mór 185. születésnapja van ma. Író vagy, és az író olvasmányos és kevésbé olvasmányos írók csecsét szopja fiatalon, tanul, lop, igazít. Hatott rád Jókai romantikája, illetve ahogyan nevezik: realista romantikája?
Géczi János: Nem, cseppet sem. Engem többnyire untatott szinte valamennyi Jókai-szöveg, amit kamaszként olvastam. Az idegesített benne (szégyen ide vagy oda), hogy elképesztően jól értesült író: mindent tud a hőseiről, a történetről, a cselekvésekről. És érzékelteti, velem az olvasóval, hogy ő beavatott – én pedig csüggjek rajta, azaz a mondatain.

OZ: Megpróbálkoztál "Jókai-regény", de ha nem is regény, elbeszélés írásával valamikor a távoli múltban?
GJ: Sosem. Bármennyire is másként látszik, én nem csak írva szeretem az életet. Amikor jól megy az írói sorsom, akkor se dolgozom a papiros felett napi 8-10 óránál többet.

OZ: Jókai labdába rúg mostanában, amikor az irodalomra mint technikára, megjelenítésre, jellemábrázolásra gondolunk? Kizárt, hogy megszülethetett volna pl. egy hömpölygő ötvenhatos regény A kőszívű ember fiai modorában?
GJ: Jókai-módi magyar regény, ma?  Persze, hogy van. Nem is egy.

OZ: Előfordul manapság, hogy leveszel a polcról egy Jókait, melléfekszel?
GJ: Én Jókai mellett fekszem le. A válaszom indoklásául mondom, először is: Balatonfüreden elég gyakran megfordulok: s érzem, hogy egy zseniális író miként képes évszázaddal később is hatni. Tudod, amikor a rianás a Balaton jegén kezdődik el, s néhány pillanat múlva a Jókai-villát rengeti meg, majd áthasítja az Aranyembert, az nagyszerű pillanat! Másodszor: nincs hét, hogy ne menjek el Jókai budai villája mellett, kocsival, gyalog, kutyával vagy egyedül. Most éppen oda köt a sorsom, a villa közelében élek, remélem sokáig, ezért aztán Jókai nagyon is izgat. Kutatom a kertje sorsát, arról olvasok, hogy miként gondozta a növényeit, s milyen rózsafái voltak. Nézem, hogy válik semmivé e kert, és értetlenkedem. 

 

Horváth Viktor:

Hogyan hat az ólmozott benzin?

(http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/2726) - interjú az íróval

 

OZ: Jókai Mór 185. születésnapja van ma. Író vagy, és az író olvasmányos és kevésbé olvasmányos írók csecsét szopja fiatalon, tanul, lop, igazít. Hatott rád Jókai romantikája, illetve ahogyan nevezik: realista romantikája?
HV: Igen. Nyilván mindenkire hatott, akár bevallja, akár nem. Csak arra nem hatott, aki nem találkozott vele, de mindenki találkozott vele az isiben, sőt, sokan magánszorgalomból is találkoztatták magukkal. Hogy romantika-e vagy realizmus, az nem fontos, lehet, hogy nem is ilyesféle kategóriákkal lehet ezt jól leírni. Én nem így írnám le, hanem azt mondanám, hogy az ő kora a regény aranykora, a legnagyobb fokú keretezettség kora, amikor a mű másodlagos világát alkotó kódok a legmerevebben és szinte áthatolhatatlanul határolják el a szöveget az empirikus világtól -- érdekes, ebben a korban a legerősebb ez a keretezettség a társművészetekben is.
Szóval, hogy az a romantika mennyire hatott ránk, arról éppúgy nem lehet fogalmunk, ahogy arról sem, hogy az anyatej vagy az ólmozott benzin hogyan hatott a fejlődésünkre. Beépült, akár tetszik, akár nem.

OZ:  Megpróbálkoztál "Jókai-regény", de ha nem is regény, elbeszélés írásával valamikor a távoli múltban?
HV: Nem tudom. 12-13 éves koromban írtam egy tengerésztörténetet, de már nincs meg, nem tudom felmérni, mennyire volt jókais.
 
OZ: Jókai labdába rúg mostanában, amikor az irodalomra mint technikára, megjelenítésre, jellemábrázolásra gondolunk? Kizárt, hogy megszülethetett volna pl. egy hömpölygő ötvenhatos regény A kőszívű ember fiai modorában?
HV: Én nem tudom, lehet, hogy született is. Ha született, és nem lett bestseller a rendszerváltás után sem, annak pedig nyilván az az oka, hogy 1990-ben a romantikus heroizmus éppúgy hihetetlen, ironikus, vagy minimum furcsa, mint az, hogy a műveknek önmaguk létén túlmutató üzenetük legyen, és hogy elkötelezettek legyenek.
A jókais technikának pedig ott a helye az iskolában. Éppúgy tanítani kell, ahogy a Gilgames eposz, az Iliász, az Isteni színjáték, a Szigeti veszedelem vagy az Iskola a határon technikáját. Írót nem vehetünk komolyan anélkül, hogy éppúgy ki ne képezné magát, ahogy egy zeneművész vagy egy festő. Aztán ha forradalmazni akar, megteheti utána. Vagy vele -- mert azért az öreg Jókai produkált vad dolgokat.
 
OZ: Előfordul manapság, hogy leveszel a polcról egy Jókait, melléfekszel?
HV: Elő. Itt a bizonyíték: http://www.prae.hu/prae//palimpszeszt.php?menu_id=93&jid=21&jaid=80. Viszonylag kevés kortárs hazait olvasok, inkább archaikus, antik vagy középkori, koraújkori dolgot, Jókai ezekhez képest eléggé friss, mindenesetre problematikus. Azért azt látni kell, hogy nem egyféle Jókai van. A kései regények már nem a pozitivista-népnemzeti forradalmi romantika terepei, mint pl. a Kőszívű ember fiai -- a De kár megvénülni vagy A három márványfej állati izgalmas és hálás darabjai a posztmoder irodalomelméleti iskolák vizsgálati módszereinek.

 

 

 

 

Petőcz András:

"Most vénségesen vénnek látom"

(http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/526) - interjú az íróval

 

OZ: Jókai Mór 185. születésnapja van ma. Író vagy, és az író olvasmányos és kevésbé olvasmányos írók csecsét szopja fiatalon, tanul, lop, igazít. Hatott rád Jókai romantikája, illetve ahogyan nevezik: realista romantikája?
Petőcz András: Jókai hatott rám, gyerekkoromban. Az Aranyember nagy hatással volt rám, kalandregényként olvastam, a leírásokat átugrottam, nem érdekelt a "rianás" a Balatonon, csak az érdekelt, mi lesz az aranyember, Tímár Mihály sorsa. A fordulatossága hatott rám. Aztán ennyiben is maradtunk.

OZ: Megpróbálkoztál "Jókai-regény", de ha nem is regény, elbeszélés írásával valamikor a távoli múltban?
PA: Igazat megvallva, soha. Eszembe sem jutott. Amikor írni kezdtem, akkor Camus volt rám hatással, ő pedig egészen más szemlélet. Ezért Jókai "utánzása" elmaradt...

OZ: Jókai labdába rúg mostanában, amikor az irodalomra mint technikára, megjelenítésre, jellemábrázolásra gondolunk? Kizárt, hogy megszülethetett volna pl. egy hömpölygő ötvenhatos regény A kőszívű ember fiai modorában?
PA: Jókai nem rúg labdába, nálam legalábbis nem. Valahogy az az érzésem, hogy nehézkessé vált, hosszadalmas, nagyon hosszú mondatokkal dolgozik, hosszú leírásokkal, hiányzik belőle például a humor. Vagy én nem tudom megtalálni. Lehet, hogy bennem van a hiba. Mikszáth Jókaival szemben nagyon is aktuális. Ez érdekes. Hogy a "mester", akire Mikszáth felnézett, akit "utánozni" akart, mára megfáradt. Kissé.

OZ: Előfordul manapság, hogy leveszel a polcról egy Jókait, melléfekszel?
PA: A napokban belenéztem Jókai néhány regényébe. Az Aranyember változatlanul szórakoztat, de A kőszívű ember fiait nem tudom igazán szeretni. Hogy "melléfekszem-e". Azt azért nem lehet tudni. Még az is lehet, hogy igen. Mert jó néha visszamenni az időben. És minden változhat. Lehet, hogy eljön az az idő, amikor újra szeretni fogom a ma nagyon is öregnek tűnő, 185 éves Jókai Móriczot. De most vénségesen vénnek látom.

 

Szabó Tibor Benjámin:

Marosán rosszul mutatna 

(http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1765) - interjú az íróval

 

OZ: Jókai Mór 185. születésnapja van ma. Író vagy, és az író olvasmányos és kevésbé olvasmányos írók csecsét szopja fiatalon, tanul, lop, igazít. Hatott rád Jókai romantikája, illetve ahogyan nevezik: realista romantikája?
Szabó Tibor Benjámin: Jókai nekem nem nyílt. A számomra idegen nyelv elzárta a romantikát (a realistát, akár), nem jött át, nem mozdult meg a világa, lapszerű, kétdimenziós maradt, ezért aztán nem is érdekelt túlzottan. Inkább most hat, lelkifurdalás vagy irigység formájában. A jó mester alapossága, türelme, a maximális kiterjesztésű leírások - ezek kellenének, lopnám is, ha lehetne. De nem lehet.

OZ:  Megpróbálkoztál "Jókai-regény", de ha nem is regény, elbeszélés írásával valamikor a távoli múltban?
SzTB: Gimnazistaként, magyarórán, parancsra. De különben nem. Próbálkoztam viszont mással. Lenni Baradlay Jenő, nem papíron, de az életben, az iskolában, ahol tanítottam. És nem ment az se. Nem ez a Jókai-dolog, a romantika ma már sehogy. Pedig jó lenne nagy jellemnek lenni.
 
OZ: Jókai labdába rúg mostanában, amikor az irodalomra mint technikára, megjelenítésre, jellemábrázolásra gondolunk? Kizárt, hogy megszülethetett volna pl. egy hömpölygő ötvenhatos regény A kőszívű ember fiai modorában?
SzTB: Kizárt, de szerintem nem a technika miatt. Nem a módszer receptje veszett el, hanem a nagyívű világ, amit nagyívűen lehet mesélni. A Szentirmay grófok kihaltak, mint a dinoszauruszok. Marosán György nem mutatna jól egy ilyen módon megrajzolt tablón. Gyíkfing-emberekből nem lehet gömbölyű legendát rakni (v.ö. szarból várat). Jókai a nobilitást fordította szövegbe, és az mán a múlté.
 
OZ: Előfordul manapság, hogy leveszel a polcról egy Jókait, melléfekszel?
SzTB: Egy ideig elővettem, tanítás miatt. Aztán már csak a költözésekkor (volt néhány az utóbbi években). És a legutóbbi alkalommal, amikor a rácsos műanyagládába pakoltam a polcokról, hogy mostantól majd máshol az élet - a Jókaikat már nem csomagoltam be. Hagytam anyáméknál. Majd később A Damokosokat újra, Tamás és Kalme tánca fog tetszeni, amikor saját tánchoz már fáradt leszek. Addig meg anyám porszívójára bízom a nagy mestert.